Ballagunk
gondokat holnapra hagyva,
fülledt nyári éj.
A mozgás
csak lábunk csosszanása
s a csend nyomába-surranása,
csak ahogy
kezem válladról lecsúszik,
csak ahogy
ujjaim tarkódon játszadoznak
sok kedves, selymes pihén.
Most hatalmas panelkockákban
alszik a város, lapul a zaj.
Csak a gyár mormol távolról,
a kikötőben egy hajó dudál,
hangja óriás-körökben reszket felettünk,
aztán leülepszik lábunk elé puhán.
Ha nagyon figyelsz,
hallhatod talán
a reggel-munkába-indulók
fáradt, ideges szuszogását.
Álmuk az ébresztőóra
s a vasárnapi séta a főúton,
mert a falak mögött egyformák
az álmok és a papucsok,
a sétára ünneplőt öltenek,
s a színházban még felsejlenek
aranyozott vasárnapok,
délelőtti szent misék.
Nem értenék talán azt sem,
mi az, mi e fáradt éjen
levélrezdülést figyelni késztet
görcsösen szorítva kezed.
Az egymásra találók éjszakáját
csak a fák értik,
s a feltámadó hűs hajnali szelek.
Titkot tudó
Mit mond a szemed
mit mond
mit mond
van-e tőlem őrzött titkod
Mit hallgat el
a szád
a szád
szeretnél-e ha kimondanád
Ujjaid közül
tenyeredből
a csönd-madár
hova száll
s hajnalonként
mit hoz
mit hoz
mikor újra rád talál
szárnyán gyöngyös
harmat csillog
szivárványos
szeme villog
csak te érted
tudom
tudod
enyém leszel
ha megsúgod
Dal
Szeretőm ajkáról felröppent
szivárvány tollú madár
Hangja hangom szárnya álmom
hajnalra visszatalál
Hangja hangom szárnya álmom
hajnalra visszatalál
szeretőm ajkáról felröppent
szivárvány tollú madár
(Fotó: Erik Karits, kép forrása: Pexels)