novella

Cselőteiné Álló Borbála: Ahová nem lép be az idő

Jolán, bár teljes mértékben értette férje álláspontját, megbeszélte vele, hogy költözzön be az áram, ha már úgyis beköltözött az unokatestvére, elvégre ő ért hozzá jobban, és ráfér a házra a modernizáció. István elfogadta felesége érvelését a modernizációról, és csak lemondóan sóhajtott.

Az épület, amelyet a szomszédok is csak a Sötét Házként emlegettek, egy elfeledett utca legvégén állt, és már teljesen átjárta a romlás. Tetejét befedte az ég, falai düledeztek, és úgy ellepte a borostyán, hogy egy idő után már az ablakok sem látszódtak rajta. A szaga a halált idézte meg, kertje egy elhagyatott temetőre emlékeztetett. Ebbe a házba már az idő sem lépett be, mintha az is teljesen elfeledkezett volna az itt lakó családról. Odabent ugyanis nem telt az idő – nem öregedett senki, nem váltották egymást a napok, csak ismételték önmagukat. Ide még a modern civilizáció sem jutott el, nem volt sem víz, sem áram, sem fűtés.

A szülők, Jolán és István huszonöt éves korukban költöztek be, mikor az ötödik gyermekük is megszületett, és azóta egy napot sem öregedtek. Az épületet István anyjától örökölték, aki itt halt meg és minden este pontban nyolckor meglátogatja fiát, hogy beszélgessen vele arról, milyen az élet a másvilágon.

Egy nap egy furcsa, kalapos férfi jelent meg az elfeledett utcában, aki azt állította, hogy Jolán egy régen látott unokatestvére. Jolán egyáltalán nem emlékezett unokatestvérekre, halványan ugyan derengett neki valamilyen név – talán Árpád –, de teljesen biztos, hogy ő már legalább húsz éve halott. Ha így is van, most úgy tűnt, visszatért a halálból, hogy elhozza a modern civilizáció legnagyobb vívmányát, amit ő hűtőszekrénynek nevezett. A családból természetesen senki sem tudta, hogy az mégis mi fán terem. Árpád viszont úgy döntött, rég nem látott unokatestvérének kizárólag ez a hűtőszekrény hiányzik, így világos, hogy lerakja a szoba közepére, hogy aztán útban legyen mindenkinek.

Árpád rendkívül tudományos ember volt, alapos precizitással mesélte el a működési elvét, de senki sem értett egy szót sem abból, amit mondott. A szülők végül úgy döntöttek, a gyerekeknek adják, és onnantól kezdve a hűtő vált a legjobb játékszerré. 

Egy idő után Árpád rájött, hogy a hűtőszekrény nem igazán úgy működik, ahogyan kéne – hiszen a feladatát egyáltalán nem végezte el. Jó tudós módjára megvizsgálta a lehetséges okokat, és arra a következtetésre jutott, hogy ennek a hibának a ház az oka. A szülők nem értették, hogy ez mégis hogy lehetséges.

– Úgy, kéremszépen – mondta Árpád úgy, mintha valamilyen bonyolult matematikai összefüggést magyarázna –, hogy itt nincsen áram, kéremszépen. Ide feltétlenül áram kell, kéremszépen, mert anélkül nem végzi el a feladatát.

Jolán nem tudta, mi az az áram, és mégis miért kéne nekik, amikor igazából a hűtőszekrény sem kellett. Amióta Árpád beköltözött hozzájuk, ugyanaz az ismeretlen volt, aki eddig, csak azt tudták meg róla, hogy sosem veszi le a kalapját, és nagyon gyakran használja azt, hogy kéremszépen. Ugyanakkor Jolán mégsem rakhatta utcára, akkor sem, ha idegesítette, hiszen az unokatestvére volt, még akkor is, ha húsz éve halott. Árpád végül úgy döntött, bevezeti az áramot.

István ezt szentségtörésként könyvelte el, és egyáltalán nem akart beleegyezni semmiféle újításba, hiszen ez az anyja háza, aki minden este nyolckor visszatér, és ha bármit megváltoztatnak, azzal csak azt érik el, hogy az asszony majd nem érzi komfortosan magát. Jolán, bár teljes mértékben értette férje álláspontját, megbeszélte vele, hogy költözzön be az áram, ha már úgyis beköltözött az unokatestvére, elvégre ő ért hozzá jobban, és ráfér a házra a modernizáció. István elfogadta felesége érvelését a modernizációról, és csak lemondóan sóhajtott. 

Este éppen nyolc órakor Árpád megjelent egy vezetékkel, amit behúzott a ház ablakán, és bevezette egészen a hűtőszekrényig. A ház érezte és nem tűrte jól a változást, mert abban a pillanatban, hogy a vezeték belépett az ablakon, rögtön a levegőbe emelkedett minden tárgy, ami csak az épületben volt, és innentől kezdve mindent le kellett rögzíteni, ha nem akarták, hogy a tárgyak maguktól lebegjenek. István édesanyja is döbbenten fogadta a történéseket, még a másvilágról is.

– Mi ez a kábel itt, fiam? – kérdezte a szellem.

– Semmi – sóhajtott a férfi –, csupán a világ próbál bejutni a házba.

A modernizáció hatására a legkisebb gyermek, Laci, akit szintén tudós kíváncsisággal áldott meg a természet, felfedezte, hogy mi is az az áram és mennyi mindenre jó. Rendkívüli szenvedéllyel vetette bele magát annak kutatásába, hogy hogyan működik a hűtőszekrény. Feltételezése szerint az ugyanis nem játék, ahogyan testvérei hitték, hanem emlékeket fagyaszt le, és ezáltal tárolja azokat. Ezt a feltételezését természetesen Árpád is megerősítette.

Laci éppen nagy buzgalommal tanulmányozta a gépet, amikor áramütés érte, és azonnal szörnyethalt. Szerencsére nem történt nagy gond, mert halála után ő maga is eggyé vált a hűtővel.

Laci halála után azonban a civilizáció végérvényesen betört a házba, hiába tiltakozott ellene minden és mindenki. Rendőrök képében érkezett, akik kiskorú halála miatt nyomoztak, és a szülőket találták bűnösnek. Sem Jolán, sem István nem értette, hogy miről beszélnek, így aztán azt sem, miért tartóztatják le őket. Amint kiléptek a ház ajtaján, látták, hogy itt valahogy máshogy működnek a szabályok és a mindennapok, mint ahogyan ők éltek.

Több évig tárgyalta a bíróság Laci halálának esetét, míg végül felmentették a szülőket arra hivatkozva, hogy a pszichológus és pszichiáter szakértők szerint a szülők „alacsony intellektusuk és beszámítási képességük korlátozottsága” miatt valójában nem tudták felmérni, hogy az illegálisan szerzett áram egy ember életét is követelheti.

Jolán és István számára azonban mi sem volt természetesebb, mint hogy hazamentek és kinyitották a hűtő ajtaját, hogy elmesélhessék Lacinak, micsoda szürreális eseményben volt részük a rendőrséggel.

(Fotó: Parker Coffman, kép forrása: Unsplash

Leave a Reply

Discover more from Felhő Café

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading