Élesen csillognak a nap sugarai a víz aprón fodrozódó hullámain, vidám gyerekek játszanak a Balatonban. Itt a szabadság, az édes nyári szünet, a gondtalan pihenés ideje. Minden probléma elszáll, és a helyére béke és boldogság költözik.
Én is kipakoltam magam a partra, legyen már valami színem, mielőtt visszamegyek az irodába GDP-t termelni majd felakasztani magam. Olyan sápadt a bőröm, félek egyszer összekevernek egy háromhetes vízi hullával.
Ismét gratulálok magamnak, sikerült megvennem a világ legunalmasabb krimijét nyári olvasmánynak. Jobban jártam volna, ha a hetedik osztályos fizikakönyvet hozom ki magammal, az is izgalmasabb.
A zsíros lángos szag mindent betölt, hiába próbáltam olyan messze táborozni a strandon a Michelin-csillagos Sunshine Büfétől, amennyire csak lehet, de itt is belemászik az orromba a forró olaj fojtogató aromája. A pultra precízen egymás mellé kihelyezve a só, a kétséges szavatosságú zöldes fokhagymalé, műanyag villa és szalvéta. Ez az igazi mise en place!
Rozi néni gondolom már vagy 40 éve itt alkotja meg nagy műgonddal a sajtos-tejfölös kulináris fogásait. Felkarján a konyhásnéni izom úgy lebeg minden mozdulatnál, mint vitorla a Badacsony mögül berobbanó szélben. Ahogy nézem a deszkára kiszögelt menüt, a gasztro vonaton nincsen fék. Már kérhetek lángost bolognai feltéttel, nutellával és pörkölttel. Csendben felsír a gyomrom és az epém. Kösz, ezt most kihagynám.
Körbepillantok a boglári strandon, és szemlélődve nézem a fürdőző közönséget. Érdekesebbnél érdekesebb figurák ülnek-állnak mindenhol. Akinek kellene, hogy a ruha balladai homályt biztosítson bizonyos testrészeinek, azon nyilván egy szál textil sincs, akiket szívesen megvizsgálnék a könyvem gerince mögül titkosan, azok meg állig betakarózva. Igazságtalan az élet.
– Anya… neeee – üvölti Bencuska, ahogyan az anyukája szabadkötésű birkózókat megszégyenítő módon fekteti két vállra gyerekét, hogy aztán jó vastagon bekenje naptejjel. Michael Jackson örült volna, ha egyszer ilyen hófehéren állhatott volna a tükör előtt, mint ez a szerencsétlen gyerek a vízparti fövenyen.
– Mehetsz – int neki az anyja, és már pöccinti is baseball sapis apuval a sört. A jó hideg ászok úgy szisszen fel a kezében, hogy én is megkívánom… Pedig utálom a sört.
Kicsit arrébb egy másik anyuka idegesen pakol megint másik fa alá és húzza maga után az életunt szemüveges apukát. Látszik rajta, hogy nincs kedve itt lenni és elviselni az asszonyt, inkább fifázgatna otthon a légkondis szobában. Először a takarószomszédokkal volt problémája a feleségének, ugyanis túl hangosan szidták egymás anyját UNO játszma közben… most meg a hangyákkal, akik állítása szerint felmásztak a babakocsiba, és nem tisztelték kellően Lucuska délutáni szundiját. Drámai események vannak itt a parton.
Három gyékénnyel jobbra, a fűzfa alatt szól a mobilról a G.w.M. egyik slágere, és dj Robesz és Lil’ Máté nagyban bólogat rá.
Á-em-dzsi a Merci és EM-es a BMW, yooo. Nagyon élik a srácok ezt a gengszter rappet. Tökre elhiszem nekik, hogy tizennyolc évesen már mindent láttak.
A fejüket egyszerre kapják fel, mikor megjelennek a lányok. Bikinis friss hús riadó… böködik egymást bepörögve.
Maximumra tolják a hangerőt YouTube-on, és elkezdenek flexelgetni a vézna karjuk minimális izomszerkezetével meg a kilós aranyláncaikkal. Pont, mint a bonobók párzás előtt a múltkori Attenborough dokumentumfilmben. Izgatottan várom a fenék szagolgatást…
A lányok is csoportban mozognak. Teljes sminkben megérkeznek, és szépen kiteregetik a törölközőket, a klasszikus hajol és feszít Dr. Szöszi mozdulattal, hogy a legjobb szögben pucsíthassanak be a negyvenes apukáknak és a kiéhezett tini fiúknak. Felelősségteljesen ők is előveszik a fényvédőt a táskájukból, és lassú masszírozó mozdulatokkal kölcsönösen bedörzsölik egymás hátát halk sóhajok közepette. Nagyon helyesen, hiszen ma nyolcas, vagyis extrém magas UV-B sugárzás várható. Csak azt sajnálom, hogy a fiúk közben ilyen gyorsan elmentek…
Hajlandó vagyok kidugni a bokámat az árnyékból én is, ha már ennyire nyomja a társadalom a napozási elvárást. Persze tudom, csak áltatom magam, hiszen az egész szituációt utálom. Az erőltetett jókedvet és a pihenés pátoszos legendáját. Mi az, hogy szabadság? Teszem fel az egymillió dolláros kérdést. Úgyis csak a telefonom bámulom, jön-e mail vagy call a kollégáktól, hogy veszett kutya módjára ráugorhassak a feladatra, és végre hasznosnak érezzem magam.
…Vagy ha más nincs, legalább te írhatnál egy nyomorult üzenetet, hogy tudjam, még fontos vagyok és hiányzom…
(Fotó: Zsófia Fehér, kép forrása: Pexels)