Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, a Kárpát-medencében élt egy négytagú kis család…
ugye, mintha egy szép kis mese kezdődne?
5360 –as szám jelent meg a Baross utcai klinika kijelzőjén. Az 5 órás várakozás bőven elegendő volt ahhoz, hogy Ági egy életre megjegyezze a személyi számának utolsó 4 számjegyét. Ez alapján hívták be az embereket, ezt kellett magában ismételgetnie. Nagyon elcsigázott volt, nem gondolta, hogy egy kismamát ilyen sokáig megvárakoztatnak egy ultrahangos rendelés alkalmával. Két fia már volt, így nagyon remélte, hogy harmadikként talán egy kislánya születik. A terhessége elején járt még, úgy gondolta, hogy egy-két hónapig a baba neme még nem fog látszani az ultrahang felvételen. Ez alatt az idő alatt legalább lesz ideje rózsaszínű kis ruhácskákról álmodoznia. Imádta a két csemetéjét, és nagyon várta a baba érkezését, de soha sem titkolta, hogy mennyire vágyik egy kislányra.
Az ultrahangos asszisztens nem volt túl kedves, pontosabban unott, fáradt, és elcsigázott volt. Egyhangúan húzogatta a készülék hideg fejét Ági hasán.
– Van már gyereke? – kérdezte.
– Igen, két fiam. – válaszolta Ágnes.
– No, a harmadik is az lesz. – közölte egyhangúan, szinte úgy, mintha örömét lelte volt abban, hogy ezt a kismamával közli.
– Már látszik? Ennyire korán még egyiknél sem lehetett tudni. – válaszolta Ági.
– Igen, itt van a kis bizonyíték. – mutatta a monitoron, majd, hogy egyértelmű legyen, ki is merevítette a képet.
Ágit teljesen felkészületlenül, és kérés nélkül érte a hír. Úgy érezte, hogy idő előtt, a hozzájárulása nélkül elvették tőle az álmodozás további lehetőségét. Egy darabig nagyon haragudott az asszisztensre, de a babavárás boldogságát akkor sem engedte elvenni magától.
Az első két szülés után a fájásokból nagyjából ki tudta számolni, hogy mikor érdemes elindulni a kórházba. Kiválóan sikerült az időzítése, Péter ugyanis kereken 50 perccel azután született meg, ahogy ők a férjével besétáltak a szülészetre. Egészséges, gyönyörű gyermeknek adott életet, és ez minden korábbi lánybaba-kergető álmot felülírt.
Három gyerekkel repült az idő. A munka, a különórák sokasága által egyik év jött a másik után, szinte észrevétlenül, annyira sok volt a teendő. Ági még-még kiélhette anyai ösztöneit Petin, aki 10 és 7 év után született meg, mint a bátyjai, de a nagyobbak már kezdtek önállósodni.
Telt múlt az idő. Nem komótosan, hanem úgy, ahogy a nagycsaládok életében szokás: robogott. Ágiék boldogok voltak, ahogy a ház egyre népesebb lett. Először a nagypapa költözött hozzájuk. Nem sokkal utána Bálint – a legidősebb fiú – első komoly barátnője is csatlakozott. Három generáció, és hét felnőtt élt egy fedél alatt, no meg két csodálatos kutyus is. Egyre nagyobb fazék kellett a főzésekhez, és a mosógép is szinte folyamatosan járt. Bálint egy idő után szülői segítséggel ugyan, de megvetette lábát egy önálló lakásban barátnőjével. Mindenki úgy gondolta, hogy eljött az ideje annak, hogy kipróbálják kapcsolatukat a valós életben, és mindezt nem a „papa bank, mamaszálló” védőhálója alatt. Az élet bebizonyította, hogy mennyire másként működik egy kapcsolat, ha önállóságra kényszerül 2 fiatal, és ennyi idő után ki is derült, hogy tényleg jó-e. Nem volt az, de legalább időben, nagyon fiatalon rájöttek, és mindezt önállóan tapasztalták meg. Szétválásuk mindenkit megviselt. Két év emlékeit kellett bezárni, elengedni, majd továbblépni.
Bálint mindig nagycsaládról álmodott. Talán mert ő volt a legidősebb gyerek, így koránál érettebb volt. Nehezen tette túl magát a szakításon, de ugye „amibe nem halunk bele, attól erősebbek leszünk”.
Telt múlt az idő, barátnők jöttek-mentek, de személyes találkozásra a szülőkkel ezúttal már nem került sor. Egyik nap viszont Bálint ismét azzal állított be, hogy szeretne bemutatni a családnak valakit. Szilvia, Bálint barátnője, egy csapásra lenyűgözött mindenkit. Közvetlen volt, humoros, mindig jókedvű, tanult, kedves, egyszóval minden, amire vágytak. A kémia azonnal működött mindenkivel. Olyan volt, minta Szilvia mindig is a családhoz tartozott volna. Mivel Szilvi anyukáját mindössze fél évvel korábban vesztette el, talán ezért is, Ági és ő szinte azonnal egymásra találtak. Olyanok voltak, mint két legjobb barátnő.
Szilvi és Bálint fülig szerelmesek voltak egymásba. Közös volt az érdeklődési körük, és még a két család is pillanatokon belül, boldogsággal átitatva élvezte minden együtt töltött idő varázsát. Nem telt el egy év sem, amikor a fiatalok már a családalapításon gondolkoztak. Ágiék persze repdestek örömükben. Szilvivel egyre több időt töltött Ági. Moziba mentek csajos filmeket néztek, vásárolgattak, és mindeközben szinte folyamatosan nevettek. Ági számára olyan volt Szilvi, mint egy drog. Belekóstolt abba, hogy van egy lánya, akivel soha sem tudott annyi időt eltölteni, hogy ne akarjon újra, és újra ismét vele lenni. Úgy érezte, hogy az élet adománya számára a menye: Szilvi.
Az esküvő laza volt, olyan, mint ők ketten Bálinttal. Imádtak kalandparkba járni, fák közé kifeszített köteleken mászni egyre nehezebb pályákon, így számukra a legtermészetesebb volt, hogy a boldogító „igen”-t is egy kötélen, a magasban mondják ki. A baba jövetelét Szilvi pólóján két kicsi talpacska jelezte annak, aki esetleg még nem tudott volna róla.
És megtörtént a csoda, Ági nem csupán egy imádnivaló lányt kapott az élettől, akit negyedik gyermekének tekintett, hanem röviddel ezután gyönyörű kislány unokája született, akit Szilvi édesanyja után Eszternek neveztek el. Kimondhatatlanul boldog volt mindenki a családban. Bálinték karácsonyra át is költöztek Ágiékhoz egy időre. Immáron négy generáció élt egy fedél alatt. Életük maga volt a nagybetűs boldogság, a nap 24 órájában.
Telt múlt az idő. Eszter már 2 ½ éves tüneményes, okos, kedves, kiegyensúlyozott kislány volt. A pár hónapos korában elkezdett babaúszásból összebarátkozott 4 család szinte minden vasárnap délelőttöt együtt töltött a Müpa jobbnál jobb gyerekeknek szóló előadásain. Szilvi egy idő után el-elmaradozott, így a gyerekeket 3 házaspár, és egy apuka: Bálint, valamint a nagymama: Ági kísérte el.
Mennyire egyértelművé válnak utólag mindazok a jelek, amelyeknek nem sok fontosságot tulajdonítunk a felbukkanásukkor.
Eszter, ahogy cseperedett, kiválóan szocializálódott. A bölcsibe való beszoktatási időn gyorsan túl volt, és imádta a számára teljesen új közösséget. Ági kissé furcsállta a menye tempóját, hogy miért kellett Eszternek már 2 évesen elkezdenie bölcsibe járni, de Szilvi iránti rajongása miatt gyorsan azonnal el is hessegette bármilyen ellenvetését ezzel kapcsolatban. Mivel Szilvi nem dolgozott, így egyik délelőtt elmentek egy szappankészítő tanfolyamra. A 2 darab, virtuálisan megvásárolt jegyek egy korábbi ajándékot reprezentáltak, amit épp ideje volt felhasználniuk. Szilvi a szappankészítés receptjét gyorsan lemásolta, és azt javasolta Áginak, hogy lépjenek le a tanfolyamról, vegyék meg az alapanyagokat egy bio boltban, majd otthon készítsék el. Ági lelkesedett minden csajos időtöltésért, így azonnal rábólintott, annál is inkább, mert az oktatás helyszíne förtelmesen koszos, és visszataszító volt. Otthon, náluk kezdték összeállítani natúr alapanyagokból a szappant. Sokkal jobban esett az elkészítés folyamata a saját konyhájában, amelynek ablakából közben a vén fűzvára aggatott madáreleségre gyülekező cinkék, vörösbegyek akrobatikus mutatványának látványa fűszerezte meg kettejük szuper kis programját.
– Lehet, hogy mostantól nem fogsz olyan sokszor látni engem, mint eddig Anyóskám. – mondta Szilvi, aki már egy ideje így szólította Ágit, ami nála az anyu szóból eredt. Ági természetesen imádta ezt a megszólítást.
– Tessék, hogy értsem ezt? – kérdezte Ági.
– Tudod, egy olyan problémám van, ami általában ellenkező előjellel szokott fellépni a pároknál. – mondta Szilvi. Mióta terhes lettem Eszterrel, majd a szoptatás alatt, sőt, utána sem kaptam meg Bálinttól azt a szexuális közeledést, ami előtte megvolt. Ő boldog így, de én nem bírom tovább, el akarok költözni. Nekem ez nagyon fontos, ezt Bálint mindig is tudta.
Ágival hirtelen megfordult a világ.
– Szilvikém, akkor ez azt jelenti, hogy te már több mint 3 éve nem vagy boldog a házasságodban? Miért nem beszéltél erről Bálinttal?
Ági akkor, azon a délelőttön nem fogta még fel, hogy valami visszafordíthatatlanul megváltozik majd, és erre a beszélgetésre egész életében emlékezni fog.
Egyik reggel megfordult a kulcs a zárban. Bálint zokogva jött haza. Elmesélte, hogy Szilvi ki akar menekülni a családból, nem hajlandó várni, nem hajlandó párterápiára menni vele, és lemond Eszterről. Teher neki a gyerek, ezt mondta szó szerint.
Úgy peregtek a napok, mintha egy felgyorsított film szereplői lennének mindnyájan. Mindenki igyekezett a maga temperamentuma, személyisége általi korlátok között felfogni, esetleg megérteni a helyzetet.
Mi is történik most velünk?
Bálint hónapokra hazaköltözött a családjához Eszterrel, Szilvi pedig egy közeli albérletbe. Ági tudta, hogy nem szabad ítélkeznie, hanem ott, és annak kell segítenie aki, és amikor erre igényt tart. Jöttek a valóban hasznos jó tanácsok: ügyvéd (!) azonnal, amíg még megfelelő a kommunikáció férj és feleség között.
Ekkor jött csak az igazi hidegzuhany. Mennyire nagy igazság, hogy sohase mondd: ennél rosszabb már nem lehet!
Mert lehet. Nagyon is.
Szilvi hivatalosan lemondott a szülői jogok gyakorlásáról, sőt az őt megillető láthatások idejéből is lefaragtatott a hivatalos szerződés keretén belül.
Ági, élete során már megélt olyan helyzeteket, ahol úgy érezte, mintha ő egy groteszk filmben lenne az egyik szereplő; ám ez nem film volt: hanem maga az életük, ami éppen végérvényesen átírta a jelenüket és a jövőjüket.
Két év gyászfolyamat volt, amíg Ági el tudta Szilvit engedni, vagy legalábbis ezzel hitegette magát. Minden őrá emlékeztette. A mai napig megvan a karácsonyi zokni, amit angolszász mintára a kandallóra akasztanak, és amelyre gyönyörűen ráhímezte Szilvi nevét. Úgy érezte, hogy olyan a helyzetük, mint amikor egy sok munkával, gyönyörűen csiszolt kristályvázát valaki szándékosan ledob a földre, majd az apró szilánkokra hullik. Bárhová is ment, utazott a világban mindig, minden az ő fájdalmukra emlékeztette. Képtelen volt menekülni. Volt egy csupán 2 és fél éves csodálatos kis ember: Eszter, aki NEM ezt érdemelte az élettől.
„Lehetne rosszabb is…” – próbálta Ági magát is becsapva ezt mantrázni, és túlélni, átélni a heteket, hónapokat. Megérteni nem lehetett.
Igen, az élet elvette tőle azt, amivel, pontosabban: akivel korábban a mennyekbe repítette őt. Gyűlölte az olyan álszent, ostoba vigasztalásokat, melyeket több embertől is hallott:
– „Most az a divat, hogy az anyák, ha úgy gondolják, lazán elhagyják a gyereküket”.
Az élet megy tovább, mert nem lehet megállítani. Alkalmazkodni kell, még ha nem is értjük, hogy mihez. Igen, egyszer ad, másszor elvesz.
De nem mindegy a sorrend, és a boldogság íve.
Kedves Edit,
ha megengeded, írnék némi konstruktív kritikát, mert az alapsztori jó volt, de a kidolgozáson még lehetne javítani.
„No, a harmadik is az lesz. – közölte egyhangúan, szinte úgy, mintha örömét lelte volt abban, hogy ezt a kismamával közli.” – Vagy „egyhangúan” közli, vagy úgy, mint aki örömét leli benne, de a kettő üti egymást. Amellett logikátlan, hogy az asszisztens gonosznak van beállítva, mintha tudnia kellene, hogy Ági kislányt akar. Általában az orvosok örömmel közlik a gyermek nemét, mert általában az anya örül neki; az asszisztens se lehet gondolatolvasó.
A bevezető rész túl hosszú és részletes a novella többi részéhez képest, emellett fókuszálatlanná teszi a sztorit, hogy Péter születéséről ennyit írsz, miközben a továbbiakban nem ő a főszereplő. Érthető, hogy az ultrahangos jelenet azért van az elején, mert megalapozza Ági és Viri későbbi kapcsolatát, és egyértelművé teszi, hogy Viri a meg nem született lányát pótolja az anyósának. Ugyanakkor aránytalanná teszi a sztorit, hogy egy orvosi vizsgálat ilyen aprólékosan kifejtve szerepel, utána pedig éveket ugrasz át, a novella középső része elnagyoltabb. Ha az írás több, számozott fejezetre lenne osztva, és mindegyik egy-egy „pillanatképet” mutatna be a család életéből (ultrahang – Viri megjelenése – Eszter születése – válás), akkor nem kellenének az ilyen, kényszeredett összekötő szövegek, mint hogy telt az idő és mindenki nagyon boldog volt.
„Ági még-még kiélhette anyai ösztöneit Petin, aki 10 és 7 év után született meg, mint a bátyjai” – Esetlen mondat. Ez így azt jelenti, hogy az első fiúnál tíz, a másodiknál hét évet kellett várni a teherbe esésre, Péternél pedig tízet és hetet egyszerre. A „Tíz, illetve hét évvel volt fiatalabb a bátyjainál” teljesen jó lenne.
„Nehezen tette túl magát a szakításon, de ugye „amibe nem halunk bele, attól erősebbek leszünk”. – Iszonyatosan közhelyes mondat, főleg, hogy magából a kapcsolatból alig láttunk valamit a novellában, így a szakítás se rázza meg különösebben az olvasót. Érthető, hogy ez az exbarátnő azért került bele, hogy utána jobban tudjuk értékelni Bálint új kapcsolatát, de így nem ér semmit, a részletesebb kifejtés meg már túlfeszítené a novella kereteit.
„…és még a két család is pillanatokon belül, boldogsággal átitatva élvezte minden együtt töltött idő varázsát.” – Ez nagyon rossz mondat, tipikusan tinilányok írnak ilyet, amikor nagyon hangzatosat akarnak írni az első novellájukban. Inkább húzd ki.
„Ágiék persze repdestek örömükben.” – Repestek. Ami szárnyakat ad, az a Red Bull.
„Eszter már 2 ½ éves tüneményes, okos, kedves, kiegyensúlyozott kislány volt. A pár hónapos korában elkezdett babaúszásból összebarátkozott 4 család szinte minden vasárnap délelőttöt együtt töltött a Müpa jobbnál jobb gyerekeknek szóló előadásain. Viri egy idő után el-elmaradozott, így a gyerekeket 3 házaspár, és egy apuka: Bálint, valamint a nagymama: Ági kísérte el.” – Visszatérő stilisztikai hiba, hogy az ilyen kicsi számokat is számmal írod ki, pedig ezeket még betűvel kellene. Így olyan, mint egy bevásárlólista: 5 kifli, 6 tojás, 3 házaspár, 4 család. A Müpa nevét vagy írd ki teljesen, vagy jelezd valamivel, hogy ez egy színház, ne kelljen guglizni annak, aki nem ismeri.
„Ági akkor, azon a délelőttön nem fogta még fel, hogy valami visszafordíthatatlanul megváltozik majd.” – A menye bejelenti, hogy el akar költözni, és ebből nem fogja fel, hogy megváltozik a család élete? Ez akkor lenne hihető, ha Viri nem mondja ki ennyire nyíltan, hogy el fog költözni, csak célozgatna rá.
„Viri hivatalosan lemondott a lányáról, sőt az őt megillető láthatások idejéből is lefaragtatott a hivatalos szerződés keretén belül.” – Nézz utána egy gyermekelhelyezés jogi hátterének, jogilag ez nem lehetséges, hogy lemond (az, hogy a másik szülőnél helyezik el, nem ezt jelenti), a láthatásból pedig nem kell lefaragni, lévén ez nem kötelessége, hanem joga a külön élő szülőnek (kötelessége csak az, hogy fizesse a tartásdíjat).
Viri viselkedése nem teljesen érthető, főleg az, hogy miért hagyja el a gyerekét is, ha a férjével van gondja, de tekintve, hogy a sztorit az anyós szemével látjuk, aki nem tudhat mindent, ez még érthető.
Mindezt NEM bántásból írom, hanem azért, mert van pár mondat, amiből látszik, hogy van benned tehetség („Telt múlt az idő. Nem komótosan, hanem úgy, ahogy a nagycsaládok életében szokás: robogott.” „Úgy peregtek a napok, mintha egy felgyorsított film szereplői lennének mindnyájan.” „Igen, egyszer ad, másszor elvesz. De nem mindegy a sorrend, és a boldogság íve.”), ezek nagyon tetszettek, és szerintem ha sokat írsz és megfogadod a kritikákat, akkor jó író lehetsz. Sok sikert hozzá!
Kedves Kommentelő! (Bocsánat, de nem találtam meg a nevedet!)
Nagyon hálás vagyok az alapos kritika megírása miatt. Teljesen egyetértek amiket észrevettél, és sokat tanultam belőle. Jó dolog építő szándékú véleményt kapni, hiszen csakis így tudok fejlődni.
Nagyon jól esett a végén a pozitív részek kiemelése, azaz a bátorítás.
Csak megköszönni tudom, hogy vetted a fáradságot!