Lukács Edit: A szív alakú anyajegy
– Szeretném, ha minden nap ezzel a kis szívecskével mellettem kelhetnék reggelente, és fekhetnék le, amíg csak élünk – mondta a fiú Szofinak.
Month: April 2021
Bécsy Etelka: Te magad vagy az élet
A kisvárosban általában nem a centrumban található templomot választották vasárnaponként, hanem a félreesőt, hiszen figyelték őket. Hogy ki figyelt, hogyan figyelt, ez egy megfejthetetlen, nagy talány volt számukra, de hosszan nem ragadtak le ennél a kérdésnél.
Kartali Zsuzsanna: A szabadságvágy villamosa
A munkahelyén és a táncklubon kívül nem ismert mást a világból, csak amit a könyvtárból kikölcsönzött művek ablakain át látott. Na meg a vőlegényét. A sejtelem, hogy ez édeskevés, lassan bizonyossággá vált benne, és egy különösen hosszú és monoton villamosozás vége felé ezt ki is bökte Lajosnak.
Fischer Paula: Bogáncs
Olyan lassan jött, hogy az volt az érzése az embernek, övé a világ összes ideje. Sötét, drótszerű haja mögül alig látszik ki az apró gombszeme. Szájából görbén lógott a cigi, meg se fogta, csak meredt maga elé, lefelé az utcára, majd egy sanda pillantást vetett rám, látszott rajta, hogy őt most igazából semmi sem érdekli, az sem, hogy valószínűleg sosem fog odaérni, ahova indult. Irigyeltem a nemtörődömségét, már akkor is.
Kozák Rebeka: De tényleg, mi legyek?
Kartali Zsuzsa: Küsz, nem!
A kedves olvasó talán nem ismeri a harcsáknak azt az emberi szemszögből kissé undorítónak látszó szokását, hogy az ínyencfalatokat időnként visszaöklendezik, majd újra elfogyasztják.
Petrasovszky: Mikor befagyott a kerti pocsolya
A szoba minden látogatással sűrűbbnek tűnik. Elburjánzanak a földön a cipősdobozokba rejtett fényképek, papírok és fecnik. Szia, Nagyapa, köszönök neki, és megpuszilom, a bőre szúr, a szeme homályos. A székében pihen, pizsamában és mamuszban.
Ez megtörtént?
Az áprilisi szerkesztőcsapat a valóság és fikció kérdéseiről beszélget. Mennyi igaz abból, amit leírunk? Miért fontos ez az olvasónak? Mik a félelmeink az írásaink megjelenésekor? Hogyan kezeljük a kritikát? Miért írunk? Szó lesz traumaírásról, félelemről, belső késztetésről, szembenézésről és az írás adta boldogságról.
Bernscherer Tibor: Kétszerkettő
A nap delelőn volt, a hajnali harmat rég felszáradt, én pedig feküdtem a meleg földön, szívtam magamba a tavaszi napsugarakat, és élveztem, ahogy Márti a finom, ovális keféjével rendezi a szőröm. Ennél nincs jobb a világon.
Bali Anikó: Hágár
Az ég egyszer csak beborult, foltos lett a repülők és bombák sötét, kormos fémtestétől, a levegő ólmos bánattal és könnyektől sós párával telt meg, megállás nélkül szakadt az eső, elmosta az akácfák édes illatát, szétmarta a rózsák bársonyszirmait a világ minden városában. A madarak elnémultak, mintha egy hatalmas, erős marok szorította volna torkukat, csőrüket szögesdróttal tekerte volna át valaki.
Pölös-Marton Zsófia: A jó, a rossz és a csúf…
Hlavay Richárd: Egy rendetlen ember
A gimiben leginkább költőnek készültem, s előszeretettel mondogattam, olykor azóta is Garai Gábor mondását erről, hogy tizenhat évesen mindenki ír verseket, akik kinövik ezt, azokból lesznek a rendes emberek, akik nem, azokból a költők – valami ilyesmi.
Lovass Adél: Sze(re)l(m)es szellem
Erre fej’be vette (ez egy lelkes tender!), rendelettel lehetne rendbe szedve egyeseknek szellem-kedve, s e rendelettel lehetne e szellemeknek egy nyelettel kedvesebb feje.
Falmann Tímea: Tizennyolc
Ahogy ott állt, tökéletesre lakkozott körmökkel, vékony, fehér kezében a kopott pöttyös bögrét fogva, olyan volt, mint egy ufó, akit véletlenül idepottyantottak, és most kedvesen próbál ismerkedni a földlakókkal.
Kocsis Gergely: A kígyó
A repedezett, zöld faajtón hármat koppantott: egy hosszú, egy rövid és még egy hosszú. Pam-pa-pam. A gyönyör szimfóniája. Egy kis dallam kezdett formálódni rá a fejében, pattogós fúvósokkal, telt hangzású vonósokkal.
Bécsy Etelka: A dalai láma megmondta
Lehet, hogy mégis itt van értünk valaki, csak olyan bénák vagyunk, hogy nem látjuk ki integet nekünk piros kendővel? Bizonytalan léptekkel indulunk a parkoló átkutatására, hátha… Egyre kilátástalanabb, szó szerint.
Gáspár Móni: Zuhanás a szerelemből
Hátat fordított, hátha segít, ha nem szélirányban áll, de hiába. Jaj istenem, nem bírom! Óvatosan kikukkantott a Hatalmas Hát mögül, hogy hol van Gábor, észrevenné-e, ha most odébb állna. Telefonál. Úristen, de helyes! Bassza meg! Őt bezzeg nem viselte meg a szakítás!
Nieto Mercedes: Szabadság
Néhány jelentéktelen dolog azért még az ő fejéből is kimegy, például hogy hogy hívták a nyugdíjasklub legutóbbi barcelonai kirándulásán a buszsofőrt, ezerkiláncszázhányban halt meg pontosan Rocío barátnőjének a fia, és hogy én például hány éves vagyok, meg hogy mivel is foglalkozom tulajdonképpen, ha nem újságírással, amivel már tizenöt éve nem, és egyáltalán, hogyhogy.
Szegedi Andrea: A kőbalkon foglya
Hirtelen összefutott a nyál a szájában, rájött, hogy hiányoznak neki az amerikai ízek. Bár utálta a feketéket, de jazzt akart hallgatni, éjszakai életet, bowlingot, normális boltokat akart. Bármit, csak ne ezt a szart, ami itt van.