Megint felébredt! – Pamacs félálomban átbotorkál a kiságyhoz, kiveszi belőle a síró csomagot, és fel-alá sétál vele a lakásban. Szoba, átjáró, konyha, ott egy kis kör, majd vissza. Az átjáróban megáll, az üvegen át kinéz, és halkan mesél a babának a szomszédokról. Ki mit szeret, ki süti a legjobb piskótát vagy tölti feszesebbre a káposztát.
– Szabó bácsinál egész éjjel ég a kislámpa, látod?
Újra és újra járják az útjukat, mire a kicsi végre megnyugszik. A madarak hangos csicsergéssel jelzik a reggel közeledtét. Pamacs fáradtan az órára pillant, ma sem sikerült aludnia… Anyósa rövidesen kezdi a napot, Gyurkát is hamarosan ébreszteni kell, ezen a héten is hatra jár dolgozni.
– Leülök egy kicsit, hátha szundítunk egy keveset, csak le ne ejtsem…
Hangos berregés szakítja meg a bekúszó fátyolos könnyed álmot. A kicsi is összerezzen, de szerencsére nem ébred fel. Pamacs óvatosan visszateszi a kiságyba, rövid ideig áll fölötte, majd lábujjhegyen eloson. Bebújik Gyurka mellé, és abban a pillanatban elalszik. Valahonnan messziről hallja anyósa hangját, ahogy a fiát ébreszti. A hangszínére riad fel, amiben ott bujkál a rosszallás.
De jó lenne inni egy kávét… – gondolja vágyakozva, ám gyorsan elveti az ötletet. Áh, még nem lehet, mit szólna hozzá a kislányom, ha koffeint kapna reggelire? Amúgy se túl jó alvó. Mondjuk hat hete én sem alszom. Nemcsak hogy nem jött még vissza az erőm, egyre gyengébbnek érzem magam. Vajon ez másoknál is így van, vagy én nem csinálok valamit jól? Nem tudom. Na, indítsuk el a napot, irány a konyha, anyósom már készíti az ebédet.
– Csókolom! Elaludtam, sajnálom.
– Azt észrevettem. Gyurka ma biztosan nem ért be időben.
Ekkor – mintha a baba megérezné, hogy az anyjának segítségre van szüksége – halk nyekergő sírdogálásba kezd. Pamacs repül hozzá. Mialatt ellátja a kicsit, csöngetnek: váratlanul beállít hozzá a barátnője. A lányok a vizsgaidőszak befejezése óta nem találkoztak. Csak állnak a baba fölött, és gyönyörködnek benne.
– Hogy vagy?
– Fáradtan. Az első héten még Gyurka is felkelt hozzá, aztán belefásult. Szerinte elkényeztetem a hathetes gyereket, mert minden hangra ugrok.
– Anyósod nem segít?
– Áhh, semmit. Nem is akarom megkérni, ha magától nem jut eszébe, akkor minek?! Egyébként a bevásárlást és a főzést ő csinálja, végül is, az nagy munka… Csak a gyerek körül vagyok egyedül. Amikor Pityu néni eljön, kicsit kézbe veszi, ringatja, megmártózik a babaillatban, de tisztába nem teszi. „Ahhoz nem ért”, hisz ismered őt. Barátnője mosolyogva legyint:
– Mikor voltál te utoljára a levegőn? Sétáltatok már együtt a parkban?
Pamacs könnybe lábadt szemmel rázza meg a fejét.
– Akkor öltözz, a gyerek ruhája sétához is tökéletes – kacsint a barátnőjére –, és most indulunk!
Pamacs a sétához viselt rugdalózót nézve elmosolyodik, és előveszi a babakocsit. Szinte a régi könnyedséggel – plusz egy nyikorgó babakocsival – bandukolnak, és önfeledten beszélgetnek, csak a baba éhes sírása figyelmezteti őket az idő múlására.
Pamacs feltöltődve tér haza. Délután Gyurka is megérkezik, és egy hivatalos levelet lobogtat a kezében:
– Megvan az államvizsgám időpontja, három hét múlva kerülök sorra!
Pamacs arcáról lehervad a frissen rajzolt mosoly – ezek szerint a következő hetekben sem leszel lélekben velünk –, majd egy tudat alatt dédelgetett ötlettel áll elő:
– Anyukám hívott már korábban, hogy menjünk haza… a rokonok se látták még a kicsit, a nővérem kiveszi az éves szabadságát, így több időt tudunk együtt tölteni. Ha van kedved és időd, gyere utánunk, várnak. Persze anyukádat és Pityu nénit is…
Gyurka némi megkönnyebbülést érez, és bólint. A hétvégén a kis család vonatra száll. Pamacs beköltözik a régi szobájába, ahol saját fekhelye mellé bekészítve egy gyerekágy várja. Nővére el se mozdul mellőle. Édesanyja a kedvét lesi mindenben, háromnaponta süt meggyes piskótát. Gyakran sétálnak a gyerekkel, mindenkit meglátogatnak, akit akarnak, és akit illik. Ha az éjszaka ébren telik, Pamacs nappal alszik, nem bírálja miatta senki. Hálás is érte az anyukájának és a testvérének: Milyen jó itthon újra gyereknek lenni! Gyurkának nincs ilyen háttere, amiből erőt meríthetne… ott csak szigor van, teljesítmény, pénz és elszámolás.
Gyurka hétvégenként utánuk utazik: Bárcsak látnám már a szemében a régi fényt! Mintha fogyott volna…
Pamacs fáradtsága másoknak is feltűnik. Sápadtan tologatja a gyerekkocsit, egyre kedvetlenebbül turkálja az ételt, amit máskor örömmel fogyasztott.
Nyár végén a család visszaköltözik Budapestre, hiszen kezdődik az utolsó félév a SOTE-n. Egyik reggel Pamacs erős köhögésre ébred, ezért először a kollégáihoz tér be:
– Nézzetek már meg, nem akarok így bemenni a gyerekosztályra, nehogy megfertőzzem őket!
A csoporttársak vérvétellel kezdik, és különböző vizsgálatok kilátásba helyezésével ugratják jövendő kollégájukat, majd ki-ki megy gyakorlatra a beosztása szerinti osztályra. Délután a főorvos eltűnődve áll meg előtte, és lapozgatni kezdi az eredményeket:
– Be kell feküdnie a kórházba. Mégpedig azonnal!
– De hát ez lehetetlen! Otthon vár a néhány hónapos gyerekem, anyósom vigyáz rá, fogalma sincs róla, hol maradok ilyen sokáig. De mire gyanakodnak? Miért nem mutatják meg a leleteket? Egy órára muszáj hazamennem, itt lakom nem messze, szólok a családomnak, hogy bent kell maradnom. De szerintem ez túlzás, már jobban vagyok, mint reggel…
Pamacs nyugtalanul siet haza. Kapkodva rakja össze a kórházi pakkot: vajon hány napig leszek bent, mit felejtek el?
– Szeretlek, és sietek hozzád haza! – kapja fel a kislányát. – Tessék rá vigyázni, remélem hamar végeznek a vizsgálatokkal, és itthon leszek újra – köszön el anyósától.
Mire elfoglalja a kórházi ágyát, Gyurka a klinikán már kettesével szedi a lépcsőket. Egy csoporttársa értesítette: jöjjön mielőbb! Gyurka ijedt ábrázatát látva Pamacs arcán megjelenik a régi huncut mosoly:
– Nyugi, nem szabadulsz meg ilyen könnyen tőlem, minden rendben lesz!
– Jó, jó, de mi történt?
– Nem ismerem az eredményeket. Több vizsgálatot megismételtek, reggelre kiírtak sternum punkcióra. Utána okosabbak leszünk.
Gyurka szótlanul hallgatja feleségét, és nézi a fehér párnába süppedő, sápadt arcát. Érzi a nyugtatónak szánt szavak mögötti szorongást, ami egy pillanat alatt beszippantja őt is.
– Siess haza a lányunkhoz, egész nap anyukád volt vele! Az éjszakát próbáljátok együtt megoldani, ne aggódj már! – öleli meg Pamacs félálomban.
Gyurka az éjszakát ébren tölti. Előveszi felesége tankönyveit, és hajnalig bogarássza, fordítja a szakkifejezéseket. A kislány – mintha ismét megérezne valamit – nyugodtan, gőgicsélve ébred. Gyurka a reggelt a klinikán kezdi, bevisz néhány otthon felejtett ruhaneműt, majd indul dolgozni. Nem sokat halad, a gondolatai máshol járnak. Nem hagyja nyugodni, amit az éjszaka olvasott, és alig várja, hogy leteljen a munkaidő, rohan a kórházba. Óvatosan bekukucskál a szobába, ahol felesége alszik. A reggeli vizsgálat láthatóan kimerítette. Halkan megáll az ágy mellett. Pamacs felé nyúl, hogy megsimogassa, de a mozdulat elakad a levegőben: Felébresszem, vagy hagyjam pihenni, mivel teszek jót? Megérinti a kezét, azt, amelyikbe nem csöpög az infúzió. Zavarából a főorvos riasztja fel:
– Jöjjön velem, kérem! Beszélnünk kell.
Ez nem hangzik biztatóan. Gyurka legszívesebben lassítaná az időt, ami az orvosi szobáig tartó néhány lépés megtételéhez kell. Átjárja a rettegés, amit a lelke köré épített kemény fallal próbál palástolni. A régi rutin nem hagyja cserben. Kihúzza magát – így a fal is gyorsabban épül –, és az orvos szemébe néz.
– Foglaljon helyet! – Gyurka lerogy a székre, és minden erejét összeszedve figyel a kintről beszűrődő fényekre, a szél borzolta falevelekre, a fal színére és a kiakasztott diplomára. Még sosem nézte ilyen szemmel a fákat az Üllői úton. Látja, ahogy az orvos magyaráz, sajnálkozva széttárja a kezét, majd várakozóan néz rá: ezek szerint kérdezett valamit…
– Elnézést, megismételné, amit mondott, tudja, nem aludtam az éjszaka, és semmit nem értek az egészből. Pamacsnak otthon kellene lennie a kislányunkkal, vagy itt a klinikán gyakorlaton. Ő gyerekorvosnak készül, csak 24 éves – suttogja inkább már magának…
– Nagyon sajnálom, ami önökkel történik, de a megismételt vizsgálatok és a ma elvégzett sternum punkció is alátámasztják, hogy akut mieloid leukémiája van. – Gyurka könyörgőre fogta:
– Mi a kezelési javaslata? Meg tudják gyógyítani? Itthon vagy valahol külföldön?
– Jelentős kutatások folynak a témában szerte a világon, hamarosan áttörés várható ezen a területen – magyarázza az orvos.
– Akkor ez jó hír, ugye? – kapaszkodik a szalmaszálnak látszó semmibe Gyurka.
Az orvos lehajtja és alig láthatóan megrázza a fejét:
– A felesége esetében ez már nem segít. Túl késő…
Gyurka kitámolyog a folyosóra, és a hideg falnak dől. Próbál kapaszkodni a régi énjének fogódzóiba, de egyelőre képtelen rá. Pamacs szeretetteljes kedvességére vágyakozik, azokra a gesztusokra, amik oly természetességgel bújnak elő a lányból, amilyet azelőtt még soha nem tapasztalt. Erősnek kell lennem – mantrázza –, annyi mindent kibírtam, ezt is megoldom. Mit oldasz meg, te szerencsétlen? Most veszíted el az igazi szerelmet, aki valóban figyel rád és feltétel nélkül szeret! – viaskodott magával.
A látogatás rövidre sikerül, mindketten máshol járnak, még nem állnak készen arra, hogy megbeszéljék a hallottakat. A kórház folyosója üresen kong.
Gyurka hazavánszorog. Édesanyja kérdőn néz rá, bár a hamuszürke arc nem sok jót ígér. Gyurka leül, rágyújt és beszámol a diagnózisról. Ekkor csordul le arcán az első és egyben utolsó könnycsepp.
– Segítek, ahogy tudok, a gyerekre ne legyen gondod! Pityut is megkérem, a vásárlást képes elintézni. Pamacs édesanyját vagy nővérét mikor akarod értesíteni?
– Nem tudom, majd… most elmegyek sétálni.
A következő éjszakák utcai bolyongással, a nappalok pedig a kórházban telnek. Gyurka próbálja a megmaradt és egyre fogyó időt a feleségével tölteni. Már mindketten ismerik a leleteket, beszélgetnek, amennyit csak tudnak a tehetetlenség sűrű, ködös csapdájába zárva.
– Olyan keveset lehetek veled – sóhajtja Gyurka –, kérlek, írjál nekem a gondolataidról, érzéseidről!
Másnap Pamacs levéllel várja a férjét, és arra kéri, hogy majd egyedül, magában olvassa el:
Drága Gyurkám!
Azt mondtad, hogy írjak neked sokat mindarról, ami a fejemben jár, megpróbálom hát összeszedni magam, és nem gondolni az aggodalomra, amit rajtatok látok. A kezdetünk még mindig nem sikerült, hiszen a sors újabb és újabb akadályt gördít elénk, nem élvezed annak könnyedségét, amit egy igazi család tud nyújtani…
Nem hoztunk elhamarkodott döntést, amikor egymást választottuk, a szerelmünk új utat adott mindkettőnknek.
Jó dolog, hogy a nagymamája ott van a lányunk mellett, tudom, hogy dolgozni és tanulni fog keményen, a családi minta kötelezi őt is. De jobban szeretném, ha megtanulna szeretetben élni, mert most látom rajtad, hogy milyen nehéz enélkül. Ha úgy hozza a sors, hogy nekem nem sikerül, kérlek, mentsd ki őt ebből a rideg légkörből!
Gyurka este újra és újra elolvassa a levelet, és próbálja beilleszteni az elképzelhetetlen jövőbe. Kapaszkodik a kis borítékba, mint egy gyönge sorvezetőbe.
Összesen tizenöt napjuk marad. Gyurka elgondolkodva forgatja az eljegyzési gyűrűt a két évvel ezelőtti gravírozási dátummal. Hát ennyi volt, mint egy röpke álom, amit elraboltak. Hosszú idő után ránéz a kiságyra, ahol békésen alszik a gyereke. Vajon van abban igazság, hogy a terhesség hozta elő a betegséget, vagy ez csak találgatás? Ez a lehetőség bűntudat formájában méregként csordogál az itt maradottak lelkében.
A temetés után a családtagok megosztják a feladatokat. Gyurka éjjel-nappal dolgozik, a nagymama bevásárol, főz. Pityu minden nap beugrik munka után, a csoporttársak felváltva viszik a kislányt sétálni és az előírt oltásokra. A szomszédok is be-becsöngetnek az első rémületükből felocsúdva: részvétet nyilvánítani és felajánlani a segítségüket. A ház vidám hangulatát felváltja az egykedvű kötelességtudat.
Fotó: Kampus Production, kép forrása: Pexels