Amikor tízéves leszek, gyönyörűnek látom anyát,
szürke, esős napokon a régi fotókat nézegeti a fényképalbumomban, amit a tizedik születésnapomra kapok tőle, és
vadidegen emberek képeslapokat küldenek nekem, nem értem, miért,
Mami később mesél róluk, velük tanul kreatív írást,
akkor is mesélt, amikor elköltöztünk apától.
Reggelente eljátszom Holle asszony meséjét, rázom a takarómat,
ilyenkor Mami kacag,
amikor a szülinapi albumomat nézi, nem nevet,
úgy néz rám, mint azon a fotón, amikor nyaralni mentünk
kettesben,
pedig van apukám is, de már csak kéthetente látom,
vagy a szülinapi albumomban,
Mami, ha szomorú, átlapozza azokat a képeket, amin apa van.
Amikor tízéves leszek, idegesít anya kiabálása,
ilyenkor furcsa arcokat vágok, mert nem akarok csúnya szavakat mondani,
magamban néha azt kívánom, bár ne lenne ilyen tanárosan hangos,
egy halk szavú anyát szeretnék magamnak,
egy suttogó Mamit.
Amikor tízéves leszek, anyák napjára írok neki egy levelet,
leírom miért szeretem és
az egyik kedvenc élményemet, amikor Kőröshegyen levendulát szedtünk és bodzás limonádét ittunk,
este bekuckóztunk, és meséket mondtunk egymásnak
a nyaraló teraszán,
a telihold világított, gyertyák égtek az asztalon, és
Maminak apró fénypöttyök mosolyogtak a szemében.
Amikor tízéves leszek, még akkor is táncolok vele,
körbe-körbe, amíg bele nem szédülünk,
akkor lefekszünk egymás mellé a fűbe, és arcokat keresünk a felhőkben,
elmondom neki, mennyire szeretem, hogy minden vasárnap frissen sütött kenyér van reggelire,
és hogy esős vasárnapokon pizsamanapot tartunk,
az ablakból figyeljük az eső táncát a párkányon.
Amikor felnőtt leszek és kislányom lesz, pizsamanapot tartunk,
magam sütöm a kenyeret,
ez családi hagyomány lesz nálunk.
Nagymamám szerint anya néha napokig bezárkózott a szobájába, és kedvetlen volt ennyi idősen,
nem értem, de amikor tízéves leszek, elvonulok, csak olvasni akarok,
nem anyával beszélgetni,
de ő bejön a szobámba, és azt kérdezgeti, hogy mi bajom van,
néha megőrjít a kérdéseivel.
Amikor tízéves leszek, anya mesefoglalkozást tart az osztályunkban,
a barátaim irigylik,
milyen jó, hogy az én anyukám tud könyv nélkül mesélni.
Amikor tízéves leszek, Mami minden nap kis cetliket tesz az uzsonnás dobozomba
idézetekkel, rajzokkal,
amikor mérges, nem ír semmit,
édességet sem ad,
és négy szelet uborkát tesz a szendvicsembe,
máskor csak kettőt.
Mami jó anya, de ha mérges és fáradt, többször mondja, hogy ha rossz, az sem érdekli,
ő nő is, nem csak sofőr, cseléd és szakácsnő,
hanem szuverén lény
akármit is jelentsen, én hiszek neki,
mert az összes verset tudja, amit a suliban meg kell tanulnom,
még egy és-t sem hagy ki soha.
Amikor tízéves leszek, egy mesés albérletben fogunk lakni,
és a nyarakat a vidéki nyaralónkban töltjük, friss levegőn,
és Mami megkérdezi, hogy mi leszek, ha felnövök, stylist, de az is lehet, hogy nyitok egy kávézót a tengerparton,
és akkor ő odaköltözik,
összebújunk és mesélünk.
Amikor már nem tízéves leszek, lehet, hogy Mami nem akar velem a tengerpartra költözni,
csak egyedül körbeutazni a világot,
de amikor tízéves leszek, elmondom neki, hogy a rizstejes lattét az én kávézómban is felszolgáljuk,
mesélni és felhőben arcot keresni bárhol lehet,
az eső mindenhol esik,
és a kenyér a tengerparti sütőben is ropogósra sül.
(Fotó: Decha Huayyai, kép forrása: Pexels)