Hajdu György versei

Áprilisban

Penge-fényben a Ház
a térből kimetszve.

Feljajdulnak az ablakok
kemény ragyogtatásban.

Megvakulsz ha rámnyitod szemed
felragyogok én is a kihívásban.

Ne állj az ablakok mögé!
Tenyeremen felsziporkáz
a megálmodott Hófehér Kavics.

Csörömpölés nélkül zúzódnak
ablakok,
szilánkok lebegnek köröttem
vértelen

és újra látlak, te újra
megértesz,
arany-mosollyal kilépsz
a fényre

hangtalanul,
hogy megsebezzelek...

Intermezzo
Valaki hívott
Ujjain a csönd kivirágzott
és átszőtte illatos haját

Nem mentem
szeméből forró patakokban
csobogott a néma szomorúság

Ha rá gondolok
mintha mögöttem állna még
Hátamba döfte tekintetét


Csöpp

Csöppre csöpp hull
hull az idő
aszfalt résből
a fű kinő

Szellő sóhajt
levél rezdül
a pókhálón
egy húr pendül

Minden ágon
száz levél ül
nappal zöldell
este kékül

Vilám cikáz
hangja csattan
félelmetes
zivatar van

Bokor alá
bújik macskám
„meg ne ázzon
fényes bundám”

Már csak csöpög
lassan eláll
aszfalt résben
áll a fűszál.

(Fotó: Pixabay)