– Hé, gyertek má! Mama elment segíteni a hentesüzletbe, úgyhogy most fel tudunk mászni a pincetetőre!! – kiáltotta Kisera izgatottan, és a túlburjánzó kert növényzetének rejtekéből előbukkant négy kis fej.
– Oké, ez lesz az Ötek első igazi expedíciója! Ki hozza a felszerelést? – rikkantott a szeplős Gabesz.
– Milyen felszerelést, te hülye, csak a pincetetőre megyünk – korholta Kisera túlbuzgó unokatestvérét. Kisera volt a csapatban a rangidős, ezért magától értetődőnek érezte, hogy a kicsik irányítgatásáért ő a felelős. A szőke, hosszú copfos Kinginél csak két héttel volt ugyan idősebb, de Kingiből hiányzott az az anyáskodó ösztön, ami Kiserában viszont olyan természetes erővel munkált.
Kisera és ujjszopós húga, Marcsi, Kingi és örökkön maszatos öccse, Jancsika és az egyke Gabesz ugyanis a nyári szünet elején hivatalosan is bandát alapítottak. Mivel a gyerekek unokatestvérek voltak és mindannyian ugyanannak a hosszú utcának különféle részein laktak – Kingi és Jancsika a legelején, a Főtérhez közel, Gabesz középtájon a zöldséges mellet, Kisera és Marcsi pedig az utca legvégén, a temető mellett –, mióta eszüket tudták, együtt játszottak. A hivatalos bandaalapítás azonban csak ezen a nyáron történt meg, miután Kisera és Kingi betöltötték a nyolcadik életévüket. Mivel születésnapjukat csak két hét választotta el egymástól, a két család közös bográcsozással ünnepelte a nagylányokat. Kisera játék babakocsit kapott, Kingi pedig tollaslabda szettet. Amikor a felnőttek már kellően belefeledkeztek az evés-ivásba, Kisera a ház mögé rendelte a csapatot egy titkos találkozóra.
– Ma hivatalosan bandát alapítunk – jelentette ki ünnepélyes és ellentmondást nem tűrő hangon, majd Kingi kezébe nyomott egy szamárfüles matekfüzetet és egy HB-s ceruzát.
– Kingi, te leszel az írnok, mert Gabesz kézírása ronda, a kicsik meg még csak most tanulják az ábécét.
Kingi feszült kíváncsisággal hallgatta Kisera bejelentését, Gabesz felháborodottan puffogott, hogy márpedig az ő kézírásával semmi baj nincsen, és különben is, mit képzel Kisera, hogy csak parancsolgat itt nekik. A kicsik, Marcsi és Jancsika mindeközben az szomszéd macskát próbálták átcsalogatni a kerítés falécei között.
– Ma, ezerkilencszáznyolcvanhat június huszadikán ünnepélyesen bandát alapítunk, mi, alulírott tagok. Írjad már, Kingi, mire vársz? – mordult Kisera türelmetlenül a vonakodó írnokra.
– A banda neve: Az Ötek. A banda szabályai: a nagyok parancsolnak a kicsiknek. Nagyok: Kisera és Kingi. Kicsik: Marcsi és Jancsika. Gabesz még nem annyira nagy, de már nem is kicsi, ezért nála mindig el kell dönteni, mikor hova tartozzon. A banda első küldetése: kinyomozni, hogy Mama miért selypeg mindig esténként.
– Na, ekkora hülyeséget én már jó régen nem hallottam! Mi az, hogy még nem annyira nagy!? – hőbörgött elégedetlenül Gabesz, amikor Kingi körbeadta a kockás füzetet, hogy az alapító okiratot minden bandatag saját kezűleg írhassa alá.
A banda alapítása óta eltelt néhány hétben az unokatestvérek feltűnően sok időt töltöttek Mamánál, aki a hentesüzlet és a kocsma között lakott, szintén ugyanabban az utcában. Mama nem volt egy tipikus nagymama; nem kötött, nem horgolt, nem mesélt, és süteményt sem sütött a gyerekekkel. Viszont hozott mindig a kocsmából itókát és mogyorós csokit, vagy a hentesboltból kolbászt és tepertőt. Örült neki, amikor az unokái nála jöttek össze, egy idő után mégis mintha inkább megbánta volna, hogy megint nála megy a randalírozás. Mert a gyerekek, amikor Mamánál voltak, mindig rettenetesen viselkedtek. Különösen Gabesznak és Jancsikának voltak mindig újabb ötletei arra, hogyan lehetne Mamát minél jobban felbosszantani. A legrosszabbak a közös ottalvások voltak. Ilyenkor Mama az utcai szobában ágyazott meg az unokáknak a kihúzhatós kanapén. Az utcai szoba a nagymama és a tata szobája között helyezkedett el az L-alakú alföldi parasztház sarkában, így a két öreg az unokák minden egyes nyikkanását hallotta a vékony, üvegezett ajtókon keresztül. Tata a veranda szobában aludt, és általában csak a falnak fordult, máris hangos horkolásba fogott. Jancsika eddigi legnagyobb húzása az volt, amikor az éjszaka közepén átosont tata szobájába, és megrángatta a téli álmot alvó medve módján horkoló öreg bajuszát. Röhögéstől pukkadozva próbálta a két szoba közötti ajtót becsukni, éppen amikor tata mennydörögve felordított, hogy „miakurvaélet, aluggyatok, büdös kölykök, mer szítváglak benneteket”. Egy pillanatra mind az öt gyerekben megfagyott a vér, de néhány másodperccel később tata horkolt tovább, mint a géppuska-zakatolás, Jancsi pedig büszkén nézett végig unokatestvérein, hogy “na, ezt csináljátok utánam, pupákok”.
Mamát viszont kikészítették a gyerekek éjszakai kalandozásai. A program általában azzal kezdődött, hogy először mind az öten egyenként nyivákoltak, hogy „mamaa, szomjan halok, hozol nekem vizeeeet?” És amikor mama leszállította az ötödik pohár jéghideg vizet is, már indult is a következő műsorszám: „mammaaaa, pisilnem kell.” Mivel a fürdőbe csak mama szobáján keresztül lehetett eljutni, Mama inkább behozott a gyerekeknek egy kis rózsaszín bilit. Ki tudott volna ellenállni a kísértésnek, mert az Ötek nem tudtak, és miután színültig töltötték a rózsaszín bababilit, addig feszeregtek, amíg a lepedő, a takaró vagy egy párna sarka véletlenül épp belelógott a pisibe. Ilyenkor kergülten rohangáltak a szobában, és visítozva próbálták egymást lerohanni a tocsogó ágyneművel. Mama idegei ekkorra már kocsányon lógtak, így virágos hálóingjében feltépte az ajtót, és sivalkodva szidta a gyerekeket.
– Azonnal fejefféttek eft be, mejt nemtudom micsinájok veletek, ti öjdögfajszatok, méj nem lehet nojmálifan aludni, cendben majadni, ffégyejjétek magatokat, meg iff mondom holnap apátoknak, abban biftoffak lehettek, hogy ide többet ne hozzanak benneteket, mejt az ördögtől valók vagytok. Ha nagyapátokat is felébjefftitek, akkoj leffhettek majd nagyot, mert biftos szíjat hasít a hátatokból, ti pokolfajzatok.
Az Ötek komolykodó, szánom-bánom arckifejezéssel hallgatták Mama szitkozódását, majd amikor már nem lehetett tovább bírni, akkor mint a lufiból a levegő, tolult ki belőlük a röhögés.
– Ne hajagudj, Mama, fajnáluk, hogy ilyen joffak vagyunk, máfkoj majd jobbak leffünk…
Arra viszont, hogy Mama miért pösze éjszaka, és nappal miért tud normálisan beszélni, egyelőre nem jöttek rá.
– Tehát indulhat a felfedező akció. Szükségünk lesz néhány dologra: Kingi, hozzál ceruzát és a bandanaplót, Gabesz és Jancsika hozzatok baracklét és csokit a kocsmából, Marcsi, te pedig szerezz a Mama házából egy takarót vagy lepedőt!
– Hát ezt mondtam én is, hülye, hogy az expedícióra hozni kell a felszerelésünket is – méltatlankodott Gabesz.
– Jaj, maraggyá má, Gabeszka, mit kell neked mindig okoskodni?! Most mondtam, hogy ki mit hozzon, te pedig csináld, amit mondtam! – tromfolta le Kisera.
Az öt gyerek nekivágott hát a pincetető meghódításának. A késő júliusi napsütésben cuppogott talpuk alatt a megolvadt kátrányburkolat. A pincetetőre érve leterítették a Mamától szerzett kockás plédet, kicsit szúrta csupasz combjukat a durva műszálkeverék. Az udvart beborító szőlőlugas kellemes árnyékot vetett a kalandorokra. Kisera fontoskodva elővette a kockás füzetet, miközben a kicsik összevesztek az ivólén és a mogyorós csokin, Gabesz pedig a megolvadt bitumenből próbált felkaparni egy darabot.
– Hivatalos írnok, Kingi, kérlek, jegyzetelj! – parancsolta Kisera. Terv: Ma este, amikor mama már alszik, kiosonunk a szobából, és kinyomozzuk a selypegés okát. Gabesz, te előtte beolajozod az ajtót, hogy ne nyikorogjon. Marcsi és Jancsika, ti őrt álltok, hallgatjátok tata horkolását. Kingi és én pedig megvizsgáljuk Mamát.
– …megvizsgáljuk mamát…? De HOGY? Mint amikor orvososat játszunk? – kérdezte ijedt ábrázattal Kingi. Elborzasztotta a gondolat, hogy az alvó öregasszonyt a játék sztetoszkóppal kell majd végigtapogatnia.
– Nem úgy, te beszari. Hanem majd megnézzük alaposan a fejét meg a száját, mert onnan jön a selypegés.
Jancsika és Marcsi fantáziája azonnal beindult erre a gondolatra, és csokis arccal, röhögve sorolták, hogy milyen eszközöket hoznak majd a konyhából, amivel belenyúlhatnak a Mama szájába, a fakanalat vagy a levesmerőt, vagy talán jobb lenne a húsos villa? Lényeg, hogy jó hosszú legyen, mert kézzel tuti, hogy nem.
– Hülyék vagytok – mondta lesajnáló hangon Kisera. Mondom, hogy ti őrt álltok. A vizsgálatot természetesen mi, a Nagyok fogjuk elvégezni. Ezzel a kupaktanácsot lezárom. Kingi, kérlek add körbe a füzetet, és mindenki írja alá a jegyzőkönyvet.
A délután hátralévő részét a gyerekek a szomszéd kocsma kerthelyiségében töltötték, ahol rendszeresen besegítettek az üres söröskorsók összeszedésében. Soha véget nem érőnek tűnt a hosszú nyári este, és a gyerekek feltűnően jól viselkedtek vacsora közben. Egymásra sem mertek nézni, miközben elnyammogták a szalonnás és tepertős katonákat. Vacsora után közölték, hogy “Mama, mi ma nagyon elfáradtunk, le is fekszünk aludni”. Reménykedtek, ha ők nyugton maradnak, talán az öregasszony is korábban nyugovóra tér.
Tíz óra után már csak tata oroszlánhörgés horkolása hallatszott a házban. – Itt az idő, suttogta Kisera, és az Ötek lábujjhegyen osonva elindultak az ajtóhoz. Gabesz jó munkát végzett az olajozással, mert az ajtó néma csendben követte a Kingi karját, ahogy résnyire kinyitotta. Mama mélyen aludt, teste ütemesen emelkedett és süllyedt a tükrös paplanhuzat alatt, hosszú varkocsba font haja a mellkasán pihent. Jancsika és Gabesz a tata felé nyíló ajtónál álltak őrt, Marcsi pedig a konyhai bejárat elé állt, nehogy onnan támadjon valaki. Kisera és Kingi lassú mozdulatokkal lopódzott az alvó test irányába.
– Kisera – szólalt meg suttogva Marcsi. – Mingyá bepisilek.
Kisera megvetően nézett húgára, és egy hatalmas szemforgatással jelezte, hogy akkor osonjon el a fürdőszobáig. Gabesz, Jancsi és Kingi lélegzetvisszafojtva bámulták tovább, ahogy Mama alvó teste ütemesen mozog a vese színű paplan alatt, amikor Marcsi vérfagyasztó sikoltása verte fel az alvó ház némaságát. Mama tőle nem várt gyorsasággal ugrott ki az ágyból, és virágos hálóinge, derékig érő copfja szinkronban lebbent, ahogy szaladt a fürdőszoba felé, nyomában Kisera, Kingi, Gabesz és Jancsika, halálra vált arccal.
Marcsi a fürdőszoba közepén állt az elrongyolódott, bugyikék szőnyegen, és rémült arccal bámult a felültöltős HAJDU mosógépre, amin egymás mellett sorakoztak a Fa tusfürdők és a Tomi mosószeres dobozok. És akkor a gyerekek pásztázó tekintete elérte azt a tárgyat, amiről Marcsi percek óta nem tudta levenni a tekintetét: egy pohár, benne víz, abban pedig egy groteszkre nagyított fogsor úszkált. Ezt a rémült tablót Mama sipákolása szakította félbe, hogy “moszt mit kell itt báméffkodni, takajoggyatok aludni, ti égedelem jossz gyejekek, hogy az embejnek egy pejc nyugta sincs tűletek.”
Az Ötek megszégyenülten, fejüket leszegve ballagtak vissza az utcai szobába, majd mint öt kisangyal, fejtől lábig elhelyezkedtek a kihúzott rekamén, és egy pisszenés nélkül elaludtak.
Másnap reggel Kingi gyöngybetűkkel beírta a bandanaplóba, hogy Mama a fogát éjszaka egy pohárban tartja. Azéjt pöfe.
(Fotó: Wolfgang Eckert, kép forrása: Pixabay)