Önző vagy! – olvasom a képernyőn megjelenő üzenetet. ÖNZŐ? ÉN??? Félredobom a telefont, ami pattan egyet a kemény kanapén. Inkább nem válaszolok, előbb meg kell nyugodnom. Kimegyek a konyhába, nyitogatom a szekrényajtókat, dühösen becsapom őket, benézek a hűtőbe, kimegyek az erkélyre, remegő kézzel rágyújtok. Visszamegyek a szobába, fogom a telefont, és idegesen bepötyögöm az üzenetet: Ha annyira önző vagyok, akkor miért vásároltam be neked, és a kijárási tilalom ellenére miért ültem nálad éjfélig minden nap? Küldés. Az múló apróság, hogy a pozitív teszten kívül semmi bajod nem volt, csak a hülye szabályok miatt kellett a lakásban kuksolnod, bezzeg mikor nekem eltört a lábam, egyszer sem nyitottad rám az ajtót. Ahogy apám temetésére se jöttél el, mert a nős pasid pont aznap ért rá, és inkább vele hetyegtél egész nap. Tény, hogy sosem találkoztál apámmal, és én se sűrűn, mert elég korán elhagyott minket és szart a fejemre, de mégiscsak az apám volt, és neked kellett a legjobban tudnod, mennyire hiányzott, mert neked bőgtem mindig, mikor hajnalban támolyogtunk haza az áttáncolt éjszaka után. Nem sok együttérzést mutattál, mikor közöltem veled, hogy meghalt, mert csak annyit mondtál, hogy eddig sem keresett, szóval nem változik semmi, nem nagy ügy az egész.
Gyorsan jön a válasz: Nem kell a mártírt játszani! Baszd meg, Lizi! Tegnap azért nem válaszoltam a hülyeségeidre, hogy higgadjunk le, kurvára nem akarok veszekedni. Tudom, hogy egy hisztis picsa vagy, aki addig vergődik, amíg nem az van, amit ő akar, és ebből kezd elegem lenni. Azt se fogom sosem elfelejteni, hogy elbasztad a tavalyelőtti Fishingemet, amikor indulás előtt két nappal közölted, hogy nyaralni mész a legújabb pasiddal, de hát mit vagyok úgy kiakadva, szerinted ez csak egy fesztivál. Legyen áldott a neved, Hidas Liza Léna, amiért kegyesen megengedted, hogy mással menjek. Csak két nappal előtte már rohadtul nem lehetett se jegyet, se bérletet venni. Igaz, hogy a bérletet én vettem meg neked karácsonyra, mert tudtam, mennyire vágytál rá, és persze eszedbe sem jutott visszaadni, hogy el tudjak menni mással, sőt, mint véletlenül kiderült, háromszoros áron elpasszoltad. Ezt egyébként nagyon cselesen csináltad, hogy nem a saját Instádon hirdetted, hanem anyád Facebookján, csak elfelejtetted, hogy anyámmal ismerősök. Igazad van, én viselkedtem önző módon, amiért a fél éve dédelgetett álmunkat nem dobtam félre azonnal, és nem örültem maradéktalanul a legújabb szerelmednek, akit majd két év múlva úgyis dobsz, mert nálad addig tart egy kapcsolat. Ez a mártírkodás a te repertoárodban szerepel, Lizácska, nem az enyémben. Nem fogok átmenni óvodásba, hogy te vagy a mártír és az önző, és az óvónéninek se mondalak meg. Tulajdonképpen mi a bajod? Kérdezem, mert komolyan nem értelek, mit kell ennyit vergődni, ha nem akarod velem ünnepelni, hogy negyedszázados lettem, egyszerűbb lenne ezt mondani. Mondjuk, én szerintem rendesen kitettem magamért a tiéden, mikor egy fasza meglepibulit szerveztem neked. A meghatottságtól csillogott a szemed, az orrodon az apró szeplők vibráltak a boldogságtól. Az a bajom, hogy csak magaddal foglalkozol, és senki nem érdekel magadon kívül. Köszi, Lizike, hogy kifejtetted nekem az önző jelentését, tőled ez igazán hiteles, akit az egyik pasija Egolizonak hívott. Úgy tűnik, már elfelejtetted, hogy a gimiben és a fősulin komplett dolgozatokat másoltál rólam, vagy hogy az összes beadandódat én csináltam. Tudod mit? Igazad van! Tényleg önző vagyok! Azért segítettem neked, hogy továbbra is barátkozz velem, hogy a szépséged miatt rád sugárzó fényből rám is kerüljön legalább egy halvány sugár. A kutya nem vett volna észre, ha nem a mandulaszemű, porcelánbőrű Hidas Liza a barátnőm. Igen, örültem, hogy a csodaszép Lizalino miatt a menő csajok közé tartozom én, a szürke elefánt is.
Hogyan szeretnéd ünnepelni a születésnapomat? Ha már az nem jó, amit én kitaláltam, akkor legyen meg a te akaratod. minek ez a nagy felhajtás egy kurva szülinap miatt!? Neked ez a legnagyobb problémád az életben? Békülni akarok, te idióta, nem veszed észre? Meddig nyalizzak neked? Pedig mennyire király lenne a tengerparton bulizni egy hétig, te szép bronzosra sülnél, én égő pecsenyepirosra, minden pasi téged bámulna a bícsen, válogathatnál kedvedre, a lepattanót meghagynád nekem, közben strandröpin és csocsóban elvernénk mindenkit, és ingyen koktéloznánk egész este, mert arra azért mindig figyeltél, hogy ha téged meghív valaki, akkor nekem is kérj. Csak szeretnék egy jót bulizni – válaszolom. Tudod, hogy a spontán bulik a legjobbak. Ebben egyetértünk. Csak sajnos óvodáskoromban anyám úgy a fejembe verte azt a nyamvadt dátumot, hogy nem tudom elfelejteni. Tökéletes Liza Léna, áruld el, hogy a fenébe lehet spontán ünnepelni a születésnapot? Talán hatvan év múlva, mikor ülünk az öregek otthonában, és jönnek a gyerekeim felköszönteni a tieiddel együtt, akkor majd jól meglepődök, hogy jééé, ma van a szülinapom, pom, pom, pom! Örülök, hogy végre lehet normálisan bulizni az én komplikált születésemnek csodás napján is, nem kell se érettségire, se vizsgákra, se államvizsgára készülni, nincs se járvány, se kijárási tilalom. Ismerem ezt a lemezt, miss Lizantróp, hogy bedurcizol, egy hétig nem beszélünk, aztán megjelensz, mintha semmi nem történt volna, hogy jaj, én vagyok a legjobb barátnőd, és sírva összeborulunk, és én is elmondom, hogy te vagy a legjobb barátnőm, aztán belecsapunk az éjszakába. Spontán.
(Illusztráció: Finta István)