Zsófi átfagyott lábujjhegyen tipegve húzta be maga után a gyerekszoba ajtaját. Lehetett volna annyi esze, hogy zoknit húz, igazán számíthatott az ébredésre, egész héten így zajlottak az éjszakák, mióta Emmus összeszedett valamit az oviban és köhög, ezért lassan ment a visszaaltatás. Elaludt, miközben Andrást várta haza a céges karácsonyi partiról. Pedig nagyon kíváncsi volt, milyen hangulatban érkezik és mit mesél a férje. Elszaladt pisilni, és alig várta, hogy bebújjon a meleg takaró alá, mégis amint a hálószobában megpillantotta Andrást édesdeden hortyogni, megtorpant.
Lehet ez a megfelelő pillanat, amire már egy ideje vár? Mennyire aludhat mélyen? Mi lesz, ha felébred? Vagy ami rosszabb, mi lesz, ha sikerrel jár? Gyanakodni egész más, mit biztosan tudni. Mit teszek, ha találok valamit? Zsuzsa mesélte a múlt héten, hogy mikor ő rájött, azonnal tudta, mit kell tegyen. Bárcsak én is olyan magabiztos és erős lennék, mint ő. Két gyerekkel bevállalta a válást… eggyel sem tudom, hogy oldanék meg mindent. Hogy is mondta? „Egy szint fölött nem megyünk egy szint alá.” Pff. Na persze, ő bontott óvszercsomagolást talált a hátsó ülésen, mikor berakta a gyerekülést. Az valóban perdöntő bizonyíték. Ott tényleg nincs miről beszélni. Nincsenek kérdések, ha lennének sem tudná senki kidumálni. De András ügyvéd, a szavak embere, és ilyesmiről szó sincs. Lehet tényleg azért kell a jelszó, mert ügyvédi titkok vannak a telefonon. Csak azért fordítja mindig lefelé, mert ki akarja zárni a munkát, mikor velünk van itthon, ahogy mondta is, mikor szóltam, hogy karcos lesz, ha mindig lefordítja a képernyőt – Zsófi az ajkát rágta. Nem tudta meggyőzni magát. – Miért mosolyogna úgy András a munka miatt? És a tekintete… rám nézett régen így, mikor kettesben maradtunk az irodában. Vagy amikor az első hivatalos randinkon a konzervatív irodai dress code-ot mellőzve a rózsaszín miniruhámat vettem fel… mintha egy másik élet lett volna, basszus. Rám sem jönne most – komor ráncba szaladt a szemöldöke. Döntött. Az ágy üres bal oldala helyett az András oldalán álló éjjeliszekrény felé indult. A telefon ott feküdt rajta. Bekapcsolt, de zárolt állapotban. Megnyomta a gombját, amire felvillant az adriai nyaralásukon készült közös kép, amin Emmus homokvára mellett mosolyognak. A képen a felirat jelszót kért.
Próbálgatni kezdte a születésnapokat. Emmusét. Andrásét, a sajátját. Az esküvő dátumát. Az iroda alapításáét. Aztán a telefon fél percre blokkolta a kísérleteket. Most mi legyen a következő?
Ujjlenyomat?
András a hátán feküdt, bal karja a magasban, jobbja Zsófi közelében, tenyérrel lefelé a hópelyhes paplanon. A fenébe, hogy balkezes!
Magával vitte a telefont, és bemászott az ágyba. Hason fekve próbálkozott a mutatóujjhoz illeszteni. Mikor végre sikerrel járt, a kijelző élesen villant András arcába.
A férfi álmosan megmozdult.
– Csajbuli volt?
– Jah, karácsonyi karaokét tartottam Emmusnak – megkönnyebbülten mosolygott, hogy sikerült a párna alá csúsztatnia a telefont.
– Gyere, dugd ide a jeges tappancsaid! Felmelegítem – András bal oldalára fordulva átkarolta, és a paplan alá vonta. Zsófi is az oldalára fordult, és befészkelte magát az ölelő karba. Elszánta magát, hogy ébren marad és megvárja, míg András visszaalszik, a lágy ölelés azonban elringatta. Az álmosság puha párnaként nehezedett a szemhéjára, miközben a férfi lélegzetvétele egyenletesen simogatta a tarkóját. Ahogy a finom meleg szétáradt a testében, úgy párolgott el a gyanakvása, és álomba merült.
– Anya! A-nyaaa! – Zsófi haja az izzadságtól nedvesen tapadt az arcába, a meleg paplan alatt is vacogott. Emma finoman borogatta a homlokát. – Anya, ébredj! Főztem teát, innod kell, és be kellene venned a lázcsillapítót is!
– Vidd ezt a hideget a homlokomból – nyöszörögte a láztól rossz szagú lehelettel.
– Magas lázad van, szeretném levinni. Ha beveszed a gyógyszert, abbahagyom, ígérem!
Zsófi kinyitotta a szemét, és erőtlenül felült.
– Köszönöm – miközben a teából nagyot kortyolva lenyelte a pirulát, bűntudatosan nézett a lányára és az ajtóban álldogáló osztálytársára. – Ne aggódj miattam, megleszek. Menjetek csak moziba, ahogy terveztétek!
– Csinálok popcornt, és inkább megnézünk itthon egy klasszikus karácsonyi filmet. Itt leszünk a közelben, Anyu, szólj, ha bármi kell – Emma a barátnőjével a nappali felé indult, de Zsófi még hallotta, ahogy beszélgetnek:
– Tudod, apám üzleti útra ment megint. Amióta az eszemet tudom, anyu ilyenkor mindig ágynak esik. Nem bírja ki nélküle.
– Óh, de romantikus! Ilyen az igazi szerelem!
– Igen, én is ilyet szeretnék.
(Fotó: Polina Tankilevitch, kép forrása: Pexels)