– Tehát tisztában voltak azzal, hogy az utcai hálózati vezetékre kötött kábellel az Önök ingatlanába vezetett áramvételezés szakszerűtlen és illegális? Hogy földelés nélküli elektromos berendezéseknél érintésre záródhat az áramkör?
A bíró arca rezzenéstelen, szigorú tekintete a két vádlott között cikázik. Alig múlt 31 éves, az egyike a legfiatalabb bíróknak az országban, ha épp nem ő a legfiatalabb. A folyosói szóbeszéd szerint gép, megkérdőjelezhetetlenül készült erre a pályára: semmi kihagyás a gimnáziumi évek után, vagy mellékvágány az egyetemen, még csak egy elcsúszott félév vagy elhúzódó szakmai gyakorlat sem fordult elő a tanulmányai alatt.
A védelem szigorú büntetéstől tart, példastatuálástól.
A vádlottak némán, meredten néznek maguk elé, az asszony száját harapdálja idegességében. Hosszas csend után a férfi szólal meg. Foltos melegítőnadrágban, szakadt cipőben áll a bíróság előtt. Bár nagy, tagbaszakadt férfi, most mégis eltörpül a hatalmas, tömörfa pulpitussal szemben, az öltönyös, taláros emberek és a hallgatóság soraiban ülő, jól öltözött jogászhallgatók, újságírók között. Sosem járt még ilyen épületben, a városban is csak kétszer.
Ahogy szája mozdul, szinte sortűzként zúdul rá a fényképezőgépek rideg kattogása: a tárgyalás sajtónyilvános, ügyük bejárta az országos médiát.
– Hangosabban, kérem!
– Nem értem, mit kérdez a bíró úr – ismétli a vádlott, leszegett fejjel.
A bíró továbbra is mereven néz, de szemében látszik, hogy fegyelmezi az arcát, amire egyébként kiült volna a döbbenet. Egy pillanatra nyomasztó csend támad a teremben. Megköszörüli a torkát, és újra felteszi a kérdést.
– Tudták, hogy életveszélyes, ahogyan az áramot lopják?
A tárgyalás lassan halad, gyakran kell újrafogalmazni a kérdéseket, hogy a vádlottak is értsék. Hosszasan faggatózik az ügyész is. Újra és újra elmeséltetik a körülményeket és a napot, amikor a hétéves Palika labdája begurult a hűtő mögé, ő pedig utánanyúlt, de sajnos hozzáért a fémrácshoz, és halálos áramütés érte.
A vádlottak szabadkoznak – vagyis inkább csak a férfi, az asszony némán ül, csak igennel és nemmel felel, ha őt kérdezik. A számlát még csak-csak kinyögték volna azért a kevéske áramért, amit az a néhány „villanyos gép” fogyaszt, de a bekötést nem volt miből fizetni. Hogy életveszélyes, azt nem tudták, hiszen a rokon új vezetéket vett a közeli kisváros kábeles boltjában, nem volt annak semmi baja. A kisfiút az asszony csak egy kis időre hagyta magára, míg vízért ment a utcai közkúthoz. A férfi a tragédia idején a polgármester szőlőjében dolgozott közmunkásként, hogy valamiből etetni tudják az öt éhes szájat. Földelésről, az áramkör záródásáról sosem hallottak. A tárgyalás végén megszólítják a párt:
– Kívánnak szólni az utolsó szó jogán, mielőtt a bíróság visszavonul?
A férfi a fejét rázza. A bíró már az iratokért nyúlna, hogy kivonuljon, mikor az eddig szótlan édesanya szeme elkerekedik, arca kipirul, levegőért kapkod.
– Miattam történt minden, mert engem megátkoztak, bíró úr, még kislánykoromban – magán kívül kiabál. – Azért vették el az első fiamat is! Ilyenforma emberek jöttek érte egy vasárnap, mint maguk, többet sosem láttam! Azt mondták, azért, mert villany sincs a házban. Eltelt huszonév, jöttek megint, azt mondták, elviszik ezt az öt gyereket is, ha nem lesz bekötve. Hát mi bekötöttük – tört elő belőle a zokogás.
A teremben megáll a levegő, csak a fényképezőgépek kattognak kíméletlenül. A bíró zavartan félrenéz, tekintete az ügyészével találkozik, aki fészkelődik a székében. Mindketten értik: ahol nem ismerik a paragrafusokat sem a fizika törvényeit, ott a sorsokról babonák döntenek.
A bíróság visszavonul, majd az ítélethirdetést elnapolják.
Órákkal később kopogás zavarja meg a papírhalomba temetkező bírót. Kollégája vágódik be irodája ajtaján, meg sem várja a választ. Ötvenes, bőbeszédű férfi, aki nem törődik olyan formaságokkal, hogy hellyel kínálják, már le is huppan a székbe az íróasztal túloldalán.
– Nem semmi ügyet kaptál. Hihetetlen, hogy milyen elmaradott falvak vannak még! Mit várunk szerencsétlenektől, láttam a statisztikákat… zsákfalu, az ott lakók fele írni sem tud. Hát igen, nem választhatjuk meg, hová születünk.
– Nem, azt valóban nem – feleli csendesen bíró, de nem tekint fel irataiból. Vendégét ez nem zavarja, tovább beszél.
– El sem tudom képzelni, hogy mit tanítanak ott az általános iskolában. Egyáltalán, ki megy oda tanítani?
A fiatal férfi kezében megáll a toll, és felemeli a tekintetét. Egyenesen a kollégája szemébe néz.
– Ebben a faluban nincs iskola.
– Hát persze, te ennek is utánanéztél. Mindig nagyon alapos vagy – hadarja a férfi, és tovább fejtegeti véleményét az esetről. De a bíró már nem figyel rá, tűnődve néz ki az ablakon.
Nemcsak ezt tudja a faluról, ahonnan ez a férfi és ez a nő – a vádlottak – érkeztek, hanem azt is, hogy mindössze öt utcából áll az egész, és hogy a szilvafa, aminek a lombján keresztül vezették be az áramot, háromfelé ágazik a törzséből. Abból a törzsből, melynek a romos kisház felőli oldalába az ő keresztneve van vésve. Ennyire emlékszik, és a teáskenyér ízére.
Hétéves volt, mikor kiemelték a családból. Mint Palika a baleset idején.
„Kiemelték” – milyen szakszerű kifejezés, gondolja magában, pedig emlékszik az anyja jajveszélekélésére és átkaira, amiket a gyámügyesekre szórt. Ketten fogták le, mert utánafutott volna az autónak, talán még alá is veti magát. Pedig alig volt 23 éves. Lányanya, így mondták később az örökbefogadó szülei – a jogász házaspár, akiknek nem lehetett saját gyermekük. Az új életben minden más volt, kényelmes. Imádta a reggelizőasztalon a vajas croissant meg a bruschetta illatát, a szép, tiszta ruhákat, az új játékokat. Nyaranta érzett csak néha valami tompa szorítást a gyomrában, mikor a zongoraórákon ülve kinézett az ablakon, és homályosan felderengtek neki a végtelen mezei kalandozások, de idővel ezeket is feledtették a családi nyaralások a tengerparton. Büszke volt, amikor megdicsérték a kitűnő átlagért, amit az elitgimnáziumban ért el. Sosem volt titok számára, hogy örökbefogadták, bár nem is beszélgettek erről sokat otthon, később pedig már ő sem említette senkinek.
Csak néha álmodta, hogy a szilvafa alatt játszik.
Néhány nappal később az országos médiát bejárta a hír: váratlan ítéletet hozott az ország legfiatalabb bírója, a vádlottakat felmentették. Indoklásként csak annyit közöltek: „alacsony intellektusuk és beszámítási képességük korlátozottsága miatt nem tudták felmérni, hogy az ilyen módon vételezett áram az ember halálát okozhatja”.
(Fotó:Shahab Vejdanian, kép forrása:Unsplash)