A Parthenónt narancsos színben világította meg a lemenő júliusi nap meleg sugara, Despina mégis úgy érezte, jegesre dermedt a rémülettől. Vagy talán csak félreértette úrnőjét?
Lágyan csobogott a szökőkút az átriumban. Lehet a víztől hallotta rosszul, de megeshet, hogy a lelkiismerete játszott vele…
Az előző esti ünnepségről beszélgettek. Drakón már harmadik éve volt arkhón Athénban, rendszeresen tartottak összejöveteleket impozáns otthonukban. Myrrné háziasszonyként most is napokig készült. Tudta, milyen szerepe van a jó kapcsolatoknak a férje előmenetelében. Ha már nőként a közéletben nem vehetett részt, gyermekkel évtizedek óta nem áldották meg őket az istenek, legalább ezzel igyekezett férje kedvére tenni. A lakoma alatt háttérből figyelt és irányította a kiszolgálást tegnap is, csak a szimpózionon vett részt, amikor már behívták a zenészeket és Despinát, aki visszatérő előadóként mindig táncolt a vendégeknek. Myrrné személyes szolgálója és bizalmasa igen tehetséges táncos volt. Szőke hullámos hajkoronájával különleges szépségnek számított, és megbabonázó hastáncával könnyen feledtette a férfiakkal, ha vacsora közben politikai nézeteltérésük támadt.
A táncát követően távozott a helyiségből, amikor a férfiak kottaboszt kezdtek játszani. Kezükben a kylix borral azon versengtek, hogy a poharukból a bort megfelelő helyre löttyintve meg tudják-e szólaltatni a szoba közepére helyezett bronzkorongot.
– Nos, barátaim, ki kezd? Ha eltalálod a tálat, mindenki iszik… ha nem, te iszol kétszer! – állt fel Drakón.
– Én! Nézzétek, milyen biztos a kezem! – pattant fel Philon, a fiatal athéni hipparkhosz.
– Lássuk, olyan tehetséged van-e ehhez is, mint a lovasság irányításához!
A széles vállú katona tekintete határozott, mozdulatai könnyedek és magabiztosak voltak. A pohárral a célpontjára összpontosított, mintha csatatéren lett volna. Napbarnított karja sebesen lendült, és a bronzkorong zengése jelezte sikerét.
– Ügyes! Igyunk hát mind a fiatal tehetségre!
– Drakón, úgy látom, hozzám hasonlóan te is szereted magad körülvenni tehetséges fiatalokkal – törölte meg bortól maszatos ajkát Miszandrosz. – Az előbbi kicsike is alaposan megvillantotta a tehetségét…
– A talentumot minden korban értékelem – tárta szét karját Drakón.
– Jól beszélsz. De míg mi férfiak az évek múlásával is hasznosak maradunk, a nőkre ez nem igaz. Ezt a táncosnőt most lehet igazán értékelni… – húzta kaján mosolyra száját Miszandrosz. – Te meg, ugye, házas ember vagy. Kár lenne veszni hagyni…
– Lássuk, én mekkora virtuóz vagyok. – Drakón sietve, összpontosítás nélkül löttyintett a cél felé, de nem talált. A bor halk placcsanással terült el a padlón. Myrrné összehúzott szemöldökkel nézett férjére. Bár a vendégek azt hihették, az egyre terebélyesedő sötét folt zavarja, tekintetében inkább értetlenség tükröződött. Miszandrosz népszerű stratéga volt, a nép választotta a sikeres hadvezérek közül az állam vezetésére. Nem kifejezetten kedvelték egymást Drakónnal, a lakoma sikere lehetett volna, ha ezen változtatni tudnak. Drakón mégsem ajánlotta fel Despinát a férfinak.
Miután visszavonult a vendégektől, sem hagyta nyugodni a kérdés. Sokáig éberen feküdt, választ keresett férje viselkedésére. Sehogy nem talált olyan magyarázatot, ami tetszett volna neki. Hajnalodott, mikor az asszony végre álomba szenderült. Virágos kertben járt. Barátságos napfényben magabiztosan haladt egyre feljebb az Akropolisz monumentális kapuja, a Propülaia felé, amikor a Nap váratlanul elvakította. Védekezőn fejéhez kapta a kezét, és elfordult a felfelé vezető útról. Ekkor meglátta a hálószobáját. Falait illatos rózsaszín virágok borították, de ahogy az ágyhoz közelített, a növények megváltoztak. Fűszernövényre emlékeztető levelek ágaztak szét a vöröseslila foltos zöld szárról, és mint egy kígyó, futották körbe az ágyát. Kis fehér csokorszerű virágaik egérszagot árasztottak. A kesernyés illat álmában is facsarta az orrát, mégis közeledett az ágyhoz. Amint a baldachint tartó oszlophoz ért, meglátta a kígyót a párnáján. A nőstény épp tojást rakott.
– Azt kérdeztem, mi mindent tennél meg a férjemnek? – hallotta ismét úrnője kérdését Despina.
– Amit csak kér az Úr – habogta. – Persze, a te szolgálód vagyok, de…
– Helyes – bólintott mosolyogva Myrrné, tekintete azonban hideg maradt. Észrevette a lány rémültségét. – Csak tisztázni akartam. Úgy láttam, tegnap szemet vetett rád Miszandrosz. Ha a közreműködéseddel javulhatna a politikai egyetértés…
– Ne, azt ne! – Despina a szája elé kapta a kezét, amikor rájött, tiszteletlenséget követett el, hogy félbeszakította úrnőjét.
– Mégsem tennél meg mindent?
– Azt az úr nem kérné.
– Gondolod? – szaladt magasra Myrrné szemöldöke. – Lehet, akkor én fogom. – A két nő farkasszemet nézett egy pillanatig. Drakón azt úgysem fogja engedni neked, gondolta a szolgáló, majd illedelmesen lehajtotta a fejét.
– Meglátjuk a következő havi szimpózionon. Végül is, most látott először, nem csodálkozom, hogy megakadt rajtad a szeme. Csodálatos táncos vagy – tett elé is egy pohár bort Myrrné. – Nem adlak senkinek, az enyém vagy – emelte saját poharát békítőleg a ház asszonya. Despina tudta jól, ilyen ritka gesztust nem utasíthat el, és kiitta a felkínált bort, bár a szaga facsarta az orrát, ahogy hetek óta szinte mindené.
Késő estig borozgattak, mikor végül Myrrné úgy döntött, nyugovóra tér. Despina bizonytalan mozdulatokkal végezte a szokásos esti rutinfeladatait: segített úrnőjének levetkőzni és átöltözni az alváshoz. Már remegett a keze, mikor a haját fésülte. A gynaikonitisztól, a női lakrésztől lassú léptekkel, oszloptól oszlopig kapaszkodva támolygott el a szolgák folyosójára, és a szobájába érve kimerülten zuhant az ágyába.
Órákkal később hidegre ébredt. Nem remegett, a lába nem is mozdult. A júliusi éjszaka ellenére olyan volt, mintha jégcsappá dermedt volna. Nehéz és mozdíthatatlan. Despina megrémült, kiáltani akart, de mintha nem lett volna a szobában elég levegő. Megpróbált a hátára fordulni, de csak rettentő lassúsággal tudta bénult testét megmozdítani. Karja is egyre lomhábban mozgott, képtelen volt magát ülésbe felhúzni. Gondolatai hevesen cikáztak. Mi történt? Mi fog történni? Ha a végtagjai élettelenek, a teste is az? Sebesen száguldottak fejében a rémült kérdések, ahogy lassan fuldoklott. Utolsó leheletével nem magáért, hanem a meg nem született magzatáért imádkozott Hérához kegyelemért.
Fotó: Max Laurell, kép forrása: Pexels