„A barátság egy aranyfonál, mely ha egyszer elszakad, össze lehet ugyan kötni, bár a csomó megmarad.”
(ismert emlékkönyvi idézet a nyolcvanas évekből)
Orsi meséi 2.
Gergő és Laci csecsemőkoruk óta ismerték egymást, bár ezt csak a szüleik sztorizásaiból tudták. Mindkettő apja a keszthelyi egyetemen végzett kertészmérnökként a nyolcvanas években. Hiába kezdett egyikük Vas, a másik Csongrád megyében dolgozni, barátságuk megmaradt. Fiaik fél év különbséggel születtek 1989-ben. A távolság ellenére gyakran szerveztek családos programokat, így Gergő és Laci is hamar elkezdett kötődni egymáshoz. A két fiú alig várta az újabb és újabb találkozást.
Pedig nem is létezhetett volna náluk két ellentétesebb személyiség. Gergő roppant öntörvényű, bulizós, nagyhangú művészlélek volt. Laci pedig egy nagyon simulékony, elfogadó, inkább befelé forduló könyvmolyként tengette életét.
Mind lakhelyük, mind választott hivatásuk hűen tükrözte jellemüket. Gergő Budapest nyüzsgő belvárosában élt a Jókai tér közelében, és egy rendezvényszervező cég kreatív ötleteit szállította, vagy reklámszövegeket fogalmazott. Laci a gyomaendrődi gimnáziumban tanított magyar nyelvtant és irodalmat, és igazgatta az iskolai könyvtárat.
Barátságuk kisgyerekkoruk után, fiatal felnőttként is megmaradt és egyre szorosabbá vált. Sőt, igyekeztek úgy szervezni az életüket, hogy – mint apáik – családos férfiként is tudjanak rendszeresen találkozni.
Mindketten imádták a társaságot, nagyon szerettek táncolni, beszélgetni. Igaz, Gergő a társaság középpontjaként mindig mindenből viccet csinált. Nem lehetett nem figyelni rá. Nehezen is viselte, ha valakinek a poénjai jobban sültek el az övéinél. Laci pedig először csendesen szemlélődött, majd mindig megtalálta azt a kis zugot, ahol a társaság pár tagja világmegváltó nagy beszélgetéseket folytatott. Aztán a táncparketten összefutottak. Ki-ki más partnerrel ropta.
A legjobban pedig azt szerették mindketten, amikor a buli után, másnap jól kielemezhették az előző estét. Sokszor volt szükség arra, hogy Laci felfrissítse Gergő memóriáját. Gergő néha túlságosan is felöntött a garatra, és másnap nem feltétlenül maradt meg minden részlet az emlékezetében. Esetleg másképp, mint ahogyan a dolgok történtek. Ilyenkor mindig jól jött Laci higgadt józansága, és az a végtelen türelem, ahogyan Gergővel bánt. Már-már szertartássá vált náluk ez a kis másnapi „kielemzés”; a barátnők, majd később a feleségek is tudták, hogy ezek szent pillanatok a két férfi számára, így csak nagyon indokolt esetben zavarták meg őket.
A pártalálás Lacinak mindig is nehézséget okozott, mégis ő házasodott elsőként, 25 évesen. Sorban született meg két fia, alig két év korkülönbséggel.
Az örök bohém Gergő csak negyvenévesen találta meg álmai asszonyát, de annál boldogabbak voltak együtt. Házasságukat a gyermektelenség árnyékolta csak be, és amikor bebizonyosodott, hogy nem lehet gyerekük, az örökbefogadás mellett döntöttek. Több mint egy évet vártak, mire magukhoz vehettek egy négyéves, roma kisfiút.
Laci nagyon nehezen fogadta el, hogy Gergő és felesége az örökbefogadás mellett döntött. Az ő hagyományos értékrendje szerint az ember csak a saját gyerekét nevelhette. A család szent egysége az anyát, az apát és a vér szerinti gyerekeket jelentette számára. Sok átbeszélgetett éjszaka után mégis úgy tűnt, hogy megbarátkozott a gondolattal, és a barátságuk kiállta ezt a próbát.
Vagy mégsem…
Gergő ötvenedik születésnapjára Laci igazi meglepetéspartit szervezett. Egy vidéki horgásztanyán sikerült lefoglalnia az egyetlen szabad júliusi hétvégét. Ott volt mindenki, aki számított Gergő életében: család, barátok, mintegy nyolcvan ember. Akár egy lakodalom.
Gergő mit sem sejtett. A fedősztorit Laci találta ki és egyeztette a meghívottakkal. Három évvel ezelőtt Gergő egy bulin elbukott egy fogadást, és megígérte Lacinak, hogy egyszer elkíséri egy hétvégére az egyik horgászatára: ezért kellett horgásztanyára szervezni a partit.
A buli nagyon jól indult. Gergő igazán meglepődött. Talán egy könny is megcsillant a szemében, bár ezt remekül titkolta.
A személyzet kitett magáért; fenséges volt a menüsor, és csillagos ötös a kiszolgálás. Laci kezdhetett megnyugodni és kiengedni.
A zenekart is mindenki imádta. Gergő – mint az összes meghívott – remekül mulatott. Mindenki gratulált Lacinak, és persze mindenki elvárta, hogy koccintsanak. Laci, életében először többet ivott, mint ami még elég lett volna ahhoz, hogy később se bánja meg, amit mondott.
Éjfél után valamivel a két férfi éppen egymás mellett táncolt. Akkor már nem számított, hogy párban-e, vagy sem, csak az volt a fontos, hogy élvezzék az estét és ünnepeljenek.
Ekkor történt, hogy felcsendült a Fekete vonat egyik dala. Laci hirtelen ránézett Gergőre, és beleordította az arcába:
– Gergő! Ez a te cigány fattyad zenéje!
Laci éktelen rikkantása csak pár másodperccel később jutott el Gergő fülébe. Először mozdulatlanná dermedt, majd felemelte a kezét, mint egy éppen kitörni készülő vulkán, és egy óriási pofont kevert le Lacinak.
A temérdek alkoholtól Laci liszteszsákként dőlt el. Kicsit beütötte a fejét és a pofontól felhasadt a szája, amiből azonnal ömleni kezdett a vér. Szerencsére. Mert így a vendégek azonnal Lacival kezdtek foglalkozni, és mindenki átsiklott az elhangzott mondaton. Ami talán nem is volt olyan hangos, de Gergő fülében folyamatosan ott csengtek azok a szavak.
A pirkadatig tartó bulit további incidens már nem zavarta meg.
Másnap Gergőt és Lacit egymással szemben találta a hajnal. De hiába a korai kelés, teljes csend volt körülöttük. A teraszon lévő padokon ültek, egymásra meredt tekintettel, és mindketten azt várták, hogy a másik kérjen bocsánatot. Gergőnek a lelke, Lacinak a teste sajgott.
Fél órát üldögéltek így szótlanul, mielőtt elhagyták az éttermet. Egyikük sem tudott saját büszkeségén felülemelkedni. Makacs hangtalanságba burkolóztak. Mert ebben is hasonlítottak ők ketten. Képtelenek voltak elengedni és megbocsátani.
(Fotó: Darcy Lawrey, kép forrása: Pexels)