Háhner Petra

A munka ünnepe

Abban az évben május elseje hétfőre esett, és Kata másodikán kezdett a Terra Banknál. Jó előjelnek vette, hogy egy négynapos munkahéttel indulnak a dolgos évei. Tíz órára kellett bemennie, de mivel alig aludt az izgalomtól, akár már nyolcra is be tudott volna érni. Annamária előre közölte, hogy a hét első napján ő mindig otthonról dolgozik, de ezúttal kivételesen bemegy. Így is tett, és már az első délelőtt annyi feladatot zúdított Katára, hogy egy szusszanásra sem volt ideje. Akkor vette észre, hogy már elmúlt fél hat, amikor az emberek elkezdtek hazaszállingózni. Annamária órákkal korábban eltűnt, de a csapat többi tagja még javában dolgozott. Kata viszont úgy döntött, hogy neki az első napra ennyi elég is volt. Hullafáradtan vánszorgott a metró felé.

Az egész hét így telt: Kata ki sem látszott a munkából, és ha valamivel elakadt, hiába kereste Annamáriát. Az sem könnyítette meg a mindennapjait, hogy legnagyobb igyekezete ellenére sem talált alkalmat az ismerkedésre elhavazott munkatársaival. Kata hívta őket, hogy ebédeljenek együtt az első emeleti menzán, de lassan kiderült, hogy ők nem szoktak ebédszünetet tartani. „Fú, nekem sajnos biztosan nem fér ma bele. Így sem tudom, hogyan fogok végezni” – mondták egybehangzóan. Így Kata kénytelen volt egyedül menni, és már az első ilyen alkalommal elhatározta, hogy bármennyi munkája lesz, egy tisztességes ebédet soha sem fog megtagadni magától. Pénteken végül az egyikük valahogy ráeszmélt, hogy még nem volt alkalmuk beszélgetni. Megegyeztek, hogy a következő héten mindenképp szakítanak időt egy csapatebédre, ahová Annamáriát is meghívják.

Kata megkönnyebbülést érzett, ahogy közeledett a péntek délután. Kellemesen meleg, koranyári nap volt. Hajnival már hétfőn megbeszélték, hogy kiülnek a Bálna teraszra egy hétzáró sörözésre. Katának ez volt az egyik kedvenc helye a városban, és most a szokásosnál is jobban vágyott rá, hogy a jókedvűen zsizsegő embertömegben üldögéljen. Pont egyszerre érkeztek. Már nem voltak úgy összenőve, mint az egyetemi évek alatt, de még mindig meg volt köztük az összhang. Amióta Hajni elkezdett dolgozni, kevesebb idejük volt egymással csevegni, és most már Katát is beszippantotta a munkás élet. Nagy öleléssel és puszival köszöntek egymásnak, majd leültek. Alig telt el pár perc, már ott állt előttük a szokásos egy-egy korsó mézszínű búzasör.

  • „Egészség” – emelte a korsóját Kata.
  • „Egi” – koccintotta hozzá a saját korsóját Hajni. – „Na, milyen volt az első hét?” – kérdezte.
  • „Hm, nem is tudom” – Katát nem érte váratlanul a kérdés, mégis nehezére esett válaszolni.
  • „Az első hét mindenkinek tök nehéz, szóval ne keseredj el, ha nem volt jó.”
  • „Nagyon remélem, hogy tényleg csak az eleje ilyen.”
  • „De milyen? Történt valami?” – faggatózott Hajni.
  • „Semmi különös, csak így belegondolva nem sok jót tudok mondani. De lehet, hogy tényleg az egész heti stressz miatt van. A főnököm mindenesetre elég fura.”
  • „És a többiek jófejek?”
  • „Ők is érdekesek. Képzeld, nem szoktak ebédelni.”
  • „Micsoda? Szopatsz?”
  • „Komolyan. Azt mondják, nincs idejük a sok meló miatt.”
  • „Baszki, ezek hülyék.”
  • „Még nem tudom eldönteni, hogy mennyire gáz a helyzet. A főnököm mondjuk tuti, hogy nem százas. Olyan érzésem van, mintha csak arra várna, hogy elrontsak valamit. Néha pedig mintha szándékosan szivatná az embert, de közben meg nem tudom elhinni, hogy valaki ilyet csinálna.”
  • „Nagyon sajnálom, Kata” – mondta Hajni együttérzően. – „Az a helyzet, hogy el kell mondanom valamit.”

Kata elcsigázott tekintete kinyílt a kíváncsiságtól, Hajni pedig vett egy nagy levegőt és belekezdett.

  • „Emlékszel Emese barátnőmre? Tavaly találkoztatok a szülinapomon.”

Kata emlékezett, néma bólintással jelezte.

  • „Szóval Emese pár hónapja a Terra Banknál dolgozik, üzleti elemző, és mesélt nekem a marketingvezetőről. Hogy is hívják?”
  • „Nagy Annamária.”
  • „Igen, róla. Állítólag a cégnél senki sem szeret vele dolgozni, a beosztottjait pedig módszeresen kikészíti. Sokan azon gúnyolódnak, hogy nem is érdemes megjegyezni az új marketingesek nevét, mert csodaszámba megy, ha valaki néhány hónapnál tovább bírja a csapatban.”
  • „Fú, ez kurva szarul hangzik” – mondta Kata mély elkeseredéssel a hangjában, aztán egy percig nem is jutott szóhoz.” – „Mikor mondta ezeket Emese? És miért csak most mondod?” – fakadt ki aztán.
  • „Aznap beszéltem vele, amikor bent voltál, és aláírtad a szerződést. Ezért is került szóba a bank, mondtam neki, hogy ott fogsz dolgozni. Nem akartalak megijeszteni, és reméltem, hogy nem annyira vészes, mint ahogy hírlik. Jobb lett volna, ha elmondom?”

Kata visszaemlékezett az első munkanap előtti álmatlan éjszakára. Valószínűleg, ha előbb megtudja mindezt, akkor sem lépett volna vissza, viszont sokkal jobban izgult volna.

  • „Azt hiszem, könnyebb volt így, de jól esett volna, ha elmondod.”
  • „Ne haragudj, nem akartam rosszat” – mondta Hajni megbánóan.

Kata megértette, hogy miért nem szólt, de közben neheztelt is rá. Mégsem ez foglalkoztatta igazán. Jobban nyugtalanította mindaz, amit megtudott. Pedig csak azt tudta meg, amit már eddig is sejtett: valójában a pokol bejáratához szerzett belépőkártyát, és maga az ördög az, aki már hetek óta kénye-kedve szerint játszadozik vele.

  • „Most akkor mi a francot csináljak? Végre van munkám, ráadásul egy jó nevű cégnél. Nem mondhatok fel egy hét után. Egy kibaszott lúzernek érezném magam.”
  • „Pedig annyit tuti nem ér ez a meló, hogy kicsináld magad. Viszont azzal semmit sem veszítesz, ha adsz neki még egy hetet vagy legalább néhány napot. Tényleg szenvedtem ám rendesen az első héten, a második sokkal jobb volt. Lehet, hogy nálad is így lesz” – biztatta Hajni.
  • „Nagyon remélem.”
  • „Akkor erre igyunk.”
  • „Egi” – emelte fel Kata most már csak félig teli söröskorsóját.

Koccantak a korsók a Duna-parti naplementében. Kata egy pillanatig csodálta, ahogy a lemenő nap sugarai sörét aranysárgára festik, majd nagyokat kortyolt belőle.

Egy újabb kör rendelése után Hajni is mesélt a munkahelyéről, ahol pont egy hónapja dolgozott. Katát meglepte, hogy milyen lelkesedéssel beszélt még a fénymásolásról és a kávéfőzésről is, de arról persze még nagyobb átéléssel áradozott, hogy minden nap hírességek tucatjai lézengenek a tévé székházában. „Ja, és baszki, képzeld, tegnap láttam a Szabó Kimmelt, és úristen, élőben még helyesebb, mint a filmeken” – újságolta csillogó szemekkel. A legjobban mégis annak örült, hogy minden nap tanul valami újat, és hogy már összehaverkodott néhány munkatársával, akikkel tud bandázni. Kata irigykedhetett volna, de inkább reménnyel töltötte el barátnője élménybeszámolója. Remélte, hogy hamarosan ő is ilyen örömmel mesélhet a munkahelyéről. A Terra Bankról, ha esetleg jobbra fordulnak a dolgok, ha pedig nem, akkor egy másik cégről.

(Photo by Ant Rozetsky on Unsplash)

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: