regényrészlet*
Csütörtökön szerelmes leszek, döntötte el Péter 1993-ban, egy februári délelőtt, amikor befejezte a suliban az óráit.
Na, haver, így kell ezt, nem tökölni állandóan, üvöltötte a telefonba Tamás, amikor a tanácsát kérte, hogyan is csinálja, induljál neki, aztán keressél egy jó kis csajt magadnak! De ne azzal a süket értelmiségi dumával próbálkozz, Hamvas Bélával meg Dantéval, csak legyél egyszerű, a nők azt szeretik, ha nem kell sokat gondolkodniuk rajtad.
Másnap bejártam a várost, az összes ismerős helyet, ahol üldögélni szoktam, de aznap este mindenki a párjával volt, sehol egy szingli nő, akihez odaléphetnék és megszólíthatnám. A Tilos az Á-ban éjfél tájban dübörgött a pincében a zene, aznap a Kispál és a Borz nyomta, a téglafalak verejtéket izzadtak, lépni sem lehetett a tömegben.
Még a fenti kocsmába is átszűrődött a zene, remegtek a falak a ritmustól, alig hallottuk egymás hangját, pedig Majré már ott volt, kortyoltuk a savanyú vörösbort az egyik sarokban, és körbevettek minket New York képei, magas házak és limuzinok, álom egy másfajta világról, mintha tényleg ott lennénk, és nem a nyolcadik kerületben.
Az ott a csajom, mondta Majré Péternek. Rámutatott egy lányra, aki a pultnál könyökölt, és a csapossal beszélgetett hosszú, sötétzöld ruhában, a haja a derekáig ért, és fekete ceruzával húzta vastagon körbe a szemét.
Néhány perc múlva táncolni kezdett, pohárral a kezében forgott körbe, közben odahajolt a még üldögélőkhöz, húzta fel őket egyesével. Látszott, hogy előbb sokan vonakodtak, de aztán egyre többen kapcsolódtak össze abban a táncban, ami hol ringatózás volt, hol üvöltés, mintha elszabadult volna valami ősi erő abban a városban, azon a helyen, azon az éjszakán.
Andinak hívják, kiabálta Majré Péter fülébe, közben vállon is csapta a nyomaték kedvéért, de ne bámuljad, mert az a csaj az enyém, hallod?
Vannak napok, amikor megáll velünk a világ, kiloccsannak medrükből a folyók, a vonatok füttye belahasít a csöndbe, és ha eléggé figyelünk, meghalljuk a saját szívdobbanásunk ritmusát. Olyankor beleég az agyunkba egy kép, egy zene, amit akkor és ott a Tilos az Á pincéjében énekelt a tömeg: És támad akkor olyan sötét, Amiben az élők kezét többet nem találod…
Csütörtökön szerelmes leszek, gondolta Péter, hát itt van, megérkezett.
*A részlet a szerző készülő regényéből származik.
(Fotó: Pixabay)