Tag: Nagy Kriszta Léna

Nem lett hurkás a háta, ha fakanállal ütöttem, mikor valami rosszat csinált. Pont úgy, ahogy tőled tanultam. Csak a háta közepét, hogy a többi játék ne lássa.

Bejössz velem, kérdezi remegő hangon. Bemegy vele. A sarokban áll, amíg Ági elmondja a feltűnően jóképű, fiatal orvosnak, hogy mi történt az éjjel. Hogy úgy érzi, ez most más volt, szerinte terhes, de most nem szülhet.

Csizmájuk alatt ropogott a hó, amíg a kocsihoz ballagtak. A sűrű csendben szinte hallották, ahogy egymásra hullnak a hópelyhek. Az ócska Trabant csak hosszú percek, több sikertelen próbálkozás után indult el. Nem beszéltek.

A sokadik cukrászdának hagyom, hogy elcsábítson. Hatalmas fagyikelyhet szorongatva süppedek a párnák közé Holle anyó házában. Fehér ház előtt fehér asztalok, körülöttük fehér székeken hófehér, puha párnák. Mint felhők a havas táj felett.

Az a sárga ruha van rajtam, amit imádok, de otthon sosem vehetem fel. Sárga, közönséges szín, mondja mindig anyám. Ötévesen nem tudom, mi az, hogy közönséges. Kérdezem a nagyit. Ő jót kacag és azt mondja, anyád néha kicsit ütődött.

Gyökereim már szilárdan tartanak, koronám madarak tucatjainak ad otthont. Itt-ott össze is ér a tölgyével.