Gedeont a felesége ébresztgette. Álmában éppen a lapályosban játszott. Az anyja, aki mindentől féltette, végre kiengedte. Köszönetképp kis kezével körbefogta a térdét, a sudár asszony pedig lehajolt hozzá, és olyan szorosan megölelte, hogy belesajdult a válla. Aggódó tekintetét magán érezte akkor is, amikor már a kedvenc helyén rohangált.
Nem akart reagálni. Átfordult a másik oldalára, de a felesége úgy rázta, mintha gyümölcsfa lenne. Morgott egyet:
– Mi van?
– Látogatóid érkeztek.
Kikászálódott az ágyból. A székről levette gondosan összehajtogatott nadrágját. Magára cibálta. A tükörbe nézve ellenőrizte, hogy megfelelő-e a megjelenése. Idegenek előtt adott erre.
– Bocsánat, hogy nem jeleztük előre az érkezésünket – csilingelt egy fiatal, női hang, ahogy megjelent a nappali ajtajában, mint az antrét lekéső bonviván.
– Mit tehetek Önökért? – brummogta kedvetlenül a bemutatkozást és a kézfogást követően.
– A Corvinuson tanulunk, kutatást végzünk azok körében, akik jubileumi diplomát kaptak az egyetemtől. Ha jól tudjuk, Ön hatvanöt éve végzett, tehát vasdiplomás.
– Igen, a tavaszi oklevélátadón kaptam meg – válaszolta Gedeon, és legszívesebben még mindig a lapályosban kergette volna a kacsákat, de erőt vett magán és folytatta. – Foglaljanak helyet, esetleg egy kávéval vagy teával megkínálhatjuk Önöket?
A lány megigazította és hátradobta hosszú haját. Gedeon undorodva nézte, ahogy néhány hajszál elszabadult. „Ezért nincs kutyánk, ez meg…” – dörmögte magában. A vézna fiú, aki eddig úgy ült a lány mellett, mintha karót nyelt volna, válaszolt:
– Nem, köszönjük, csak egy rövid kérdőív kitöltésére kérnénk meg, amit a szakdolgozatunkhoz szeretnénk majd felhasználni, ha lenne szíves – és nem nézett Gedeon szemébe.
– Újabban lehet közösen szakdolgozatot írni? – mérte végig őket ajakbiggyesztve. – Ez a mi időnkben…
Nem tudta befejezni, mert a lány sietve közbevágott:
– Ó, dehogy, csak az adatbázisunk lesz azonos, különböző nézőpontból és eltérő hipotézisekkel közelítünk…
Gedeon fölemelte a fejét, és sárkányként lángot szórva lihegte:
– Ezzel az informatikai – itt megállt, nem tudta, milyen szót is mondjon, hiszen hölgyek jelenlétében mégsem mondhatta, ami elsőre kikívánkozott belőle – trükközéssel azt hiszik, hogy mindent megengedhetnek maguknak?
A két fiatal döbbenten nézett Gedeonra. Azt olvasta ki a szemükből, hogy mi az istent akar ez a vénember?! Miért nem örül, hogy még él? Hogy valaki még rányitja az ajtót. Hogy valaki egyáltalán kíváncsi rá. Mit tud ez a világról?
Gedeon észlelte, hogy megfagy körülötte a levegő. Végre leesett neki, hogy bár hozzá jöttek, de az egész nem róla szól. Feltehetően felkeresik a gyűlölt évfolyamtársai közül azt a nagyképű Hertelendyt, meg a besúgó Takácsot is. Hogy azok milyen szemetek voltak vele a statisztika zh-n! A lapályosba és az álmába vágyott vissza, nem a Dimitrov téri III. előadóba.
Elkérte a kérdőívet. Előkereste a szemüvegtokot a zsebéből. Nehezen nyílt. Alaposan megtisztította a szemüveget a tokban lévő ronggyal. Még mindig maszatosnak látta. Majd a feleségéhez fordult, aki a szoba sarkában eddig észrevétlenül olvasott:
– Sárika, te sokkal jobban csinálod.
Végre tisztának találta. A tollat az inge zsebéből vette elő. Sárika pörölt is érte, mert néha kint maradt a hegye, az ing meg…
Gyorsan dolgozott a válaszokon. Nem akarta a kérdések mögötti összefüggéseket találgatni. Túl akart lenni az egészen. Mit tudnak ezek azokról az időkről? – mélázott. Évfolyamelsőként végzett. A legnehezebb pillanatokban az anyja tekintetére gondolt. Érte tette. Zabigyerekként csak így volt esélye.
Erejét vesztett mackóként, csoszogva kísérte a fiatalokat az ajtóhoz. Ők pedig búcsúzóul újra elnézést kértek a zavarásért. Csend lett a lakásban.
Egy jegesmedve bújt vissza az ágyba.