novella

Bakonyi Péter: Baatar, a sztyeppe vad szülötte

Egyik verőfényes tavaszi délután aztán úgy tűnt, hogy végre rámosolyog a szerencse, mert sehol nem látta a vén matriarchát, és az apja is azzal volt elfoglalva, hogy egy sárló kancának udvaroljon. Baatar pedig óvatosan megindult a kistestvére felé, aki mikor meglátta őt, kedvesen ránézett, majd cuppogni kezdett, mintha szopna.

novella

Csúcs Krisztina: Ruganyos 

A közös nyelv hiányát hangerővel pótolta, és amikor ezt sem értették, addig verte a zárka ajtaját, míg a sokat próbált francia sergent magyar szókincs és türelem híján úgy megrugdosta, hogy a két nap alatt, míg sem enni, sem inni nem kapott, szépen megszelídült.

novella

B. Szalma Emese: Énkutatás

Zsírosak a kártyalapok, nézem a kezedet, ahogy a csomagot kevered. Rám mosolyogsz, fáradtnak tűnsz. Tekinteted a fejem fölött lévő mesteredre emeled, úgy vigyázza minden mozdulatod, mint édesanyja gyermekét.

novella

Hatvani Nikoletta: Ítélet

Nem járunk sűrűn haza, mert ha otthon vagyunk, minden alkalommal olyan szinten arcul csap a magyar valóság, hogy két-három hét után csak a honvágy halvány szikrája marad bennünk, és megtörve térünk vissza választott hazánkba.

novella

Erica Schweitzer: Drága mama

Most itt van a felújítás alatt álló életemben az a nő, aki már az eljegyzési ebédünkön megkocogtatta a poharát, és ünnepélyesen bejelentette, hogy ők (csak később értettem meg, hogy ő és a fia) még nincsenek felkészülve a komoly kapcsolatra. Na azért ebben speciel igaza volt.

Uncategorized

Péterfy-Novák Éva: Egyasszony

Megint ez a szörnyű bűntudat, hogy nem tudok tökéletes utódot produkálni. Folyton csalódást okozok mindenkinek. Elönt a szégyen, kerülöm anyukám és a férjem tekintetét. Biztos vagyok benne, hogy mindez az én hibám, ez a büntetésem, amiért el akartam hagyni a férjemet. Szeretnék bocsánatot kérni, de nem találom a szavakat.

novella

Nagy Gabriella: Kilenc év visszafelé

Anyja tökéletesen tudta érzékeltetni ellenszenvét a barátnőivel, így szép lassan mindenki lemorzsolódott mellőle. Kata anyja helyett is szégyellte magát. Ő mondta meg, kivel találkozhat, hol, meddig maradhat, mit vehet fel, és hogyan kell hordania a haját.