A Liberanos Akadémia 2026-os pályázatára érkezett alkotás.
Lénáról az a hír járta a faluban, hogy számára a szabadság hatvan foktól kezdődik. Ez azonban nem egy termálfürdő vizére vagy egy déli ország nyári levegőjére vonatkozott, hanem kedvenc italára, a pálinkára. Léna szent meggyőződéssel hirdette mindenkinek a faluban, hogy a korlátok bizony csak azokra vonatkoznak, akik szilárd halmazállapotúak. Ő azonban folyékony volt.
Tudta róla mindenki, hogy folyékony: nem egyszer látták az árokban csordogálni, akár az esővizet. Mondta is róla a szomszéd Mari néni, hogy bizony egy szép nap elpárolog majd, akár a reggeli harmat. Csak a szegény lánya, az a kis tízéves, vajon azzal mi lesz?
Jó eszű, de csendes lánya volt Lénának, akit éppúgy ismert mindenki a faluban, akár az anyját. Úgy hasonlítottak egymásra, mint két tojás. Mindketten alacsonyak, vékonyak és kissé görnyedtek voltak. Lénának sajátos szavajárása volt; lányát csak úgy hívta, hogy az Istencsapása.
Házuk a falu legszélén állt, közvetlenül a folyóparton; a templomtól balra a második kapu. Előtte kavicsos földút terült, a földút végén pedig egy nagy emelkedő. Léna lánya gyakran esett el hazafelé jövet a biciklijével itt, és mivel egy óriási csalános volt közvetlenül az emelkedő mellett, gyakran a teljes lába égővörösen izzott, mire hazaért. Az anyja általában nem vette észre a csípéseket.
A ház maga roskatag volt, düledező. A falubéliek szerint csak a Szentlélek tartotta már össze azt a tákolmányt, aminek a kerítése is kifelé dőlt. A kapu olyan rozsdás volt, hogy be sem lehetett rendesen csukni, így csak az nem ment be a telekre, aki épp nem akart. A tetőről hiányzott már pár cserép, a kerthez pedig láthatóan évtizedek óta nem nyúlt senki. Az eresz egy ponton leszakadt, a festék és a vakolat kívül is, belül is mállott.
A legelviselhetetlenebb mégis nem a ház kinézete, hanem a szaga volt. Amint az ember belépett, egyszerre csapta meg orrát az alkohol, a romlás és a mosdatlan ember aromája. A jobb oldali szomszéd, Mari néni szerint olyan büdös volt az a ház, hogy még a holtak is feltámadtak volna tőle. Bizony, Lénát a temető mellé kéne költöztetni, mondta mindig Mari néni, mert akkor nem örökre kéne búcsút mondani szeretteinknek a temetéskor.
Léna, mikor folyékonnyá vált, szétterült a padlón, akár egy tócsa. Számára más emberek, még a saját lánya sem jelentett határt. Ők ketten olyanok voltak, mint egy nagy, közös üst, amiben a pálinka fő. Ha Léna dühös volt, a lánya bőre kezdett égni, ha szorongott, a lánya torkában akadt el a szó. Nem volt köztük semmilyen határ, csupán egy vékony, áteresztő hártya.
Léna nem minden percben volt folyékony, néha, főleg reggelenként szilárd halmazállapotot ötlött, és ilyenkor mindig bocsánatot kért a lányától. Esküdözött, hogy soha többé nem iszik egy kortyot sem; új életet fog kezdeni, minden meg fog változni. Valahogy ez az új élet sosem akart elkezdődni, pedig Léna vágyott rá.
– Tudnod kell, te Istencsapása – mondta egy reggel a lányának –, hogy nem leszek örökké itt neked, becsülj meg, ameddig vagyok, mert mindent megteszek érted!
Folyékonysága közepette aztán kipattantak Léna fejéből a legjobb gondolatok, melyeket ő isteni szikráknak vélt. Nem is kérdés, hogy maguk az angyalok adták neki ezeket az ötleteket. Teljes meggyőződéssel váltig állította egy szombat este, hogy most aztán megoldotta minden pénzügyi problémáját. Kitalálta ugyanis, hogy pálinkát fog főzni, hiszen az adómentes. És ha már az állam sem teszi rá a kezét, akkor az nem lehet más, csakis a korlátlan szabadság.
De hogyan fogjanak hozzá a pálinka főzéséhez? Először is, kell hozzá gyümölcs, és ha gyümölcs, akkor a Mari néni málnája kell. El is küldte a lányát a szomszédba, vegyen hát málnát. Vett is Léna lánya egy kilót, mire az anyja jól elverte, hogy bizony csak fél kiló kellett volna. Kell még hozzá edény is, egy lepárló. Azt honnan lehetne szerezni? Kölcsön lehetne kérni a kocsmáros Sámson bácsitól.
Sámson bácsi jól ismerte Lénát és a lányát is, elvégre Léna miatt vehetett magának új autót (a régi Fiat Punto helyett végre lehetett egy gyönyörű fényezésű Mercedese), a lánya pedig gyakran kereste nála az anyját, ha már hetek óta nem látta. Mondta is Sámson, hogy nem jó ötlet ám csak így nekilátni az otthoni főzésnek, de persze Léna hajthatatlan volt.
Nekiláttak hát pálinkát főzni minden tudás nélkül a ház pincéjében, melyet Léna szélsebességgel alakított át a régi műhelyből. Ha már ő dolgozik, dolgozzon vele lánya is, így attól a naptól kezdve az Istencsapását többé nem látta az iskolában a helyi pap, aki egyben a tanár is volt. Tudta jól mindenki, hogy többé nem is fogják ott látni. Léna lánya ugyanis vakon engedelmeskedett az anyjának, megtett neki és érte mindent. Mondták is a falusiak, hogy bizony ez a lány is pártában marad majd, ha ennyire nem tud leszakadni az anyjáról.
Egy nap Sámson arra lett figyelmes, hogy egy ideje nem látja már Lénát a kocsmában, de ami még aggasztóbb, az árokban sem. Úgy döntött, elmegy megnézni, mi történt vele, de amikor odaért, nem látott a házban senkit. Nem tudta mire vélni az eltűnést, ugyanakkor, amióta meg tudta venni magának az új Mercedest, nem is izgatta különösebben Léna sorsa. A falusiak egyszerűen tudomásul vették, hogy a nő is, és a lánya is eltűnt. Különböző legendák születtek arról, pontosan mi is történhetett velük.
Margit néni szerint Léna egy szép nap annyit ivott a saját pálinkából, hogy hogy ő maga változott pálinkává. János bácsi szerint ostoba ez a Margit, hiszen mindenki tudja, hogy Léna teste egyszerűen eldiffundált, egy része azonban a házban maradt. A falusiak azóta is mondogatják, hogy minden kedden, pontban este kilenc órakor megjelenik a ház földszinti ablakában. Mások szerint nem is Lénát látni ilyenkor, hanem a lánya áll az ablakban. De annyira hasonlítanak, hogy senki sem tudja már őket megkülönböztetni. Egy idő után az ablakban megjelenő lény annyira beivódott a falu mindennapjaiba, hogy teljesen természetessé vált, és az embereket nem is érdekelte, hogy szellem-e, vagy sem. Ha szellem is, hát laknia kell valahol, vélték a helyiek. Olyan természetessé vált ez a jelenés, mint a villanypóznára tekeredett borostyán, és az, hogy a templomtorony órája mindig késik két percet.
Azonban kettejük közül csak Léna tűnt el, a lánya pedig többé nem lépett ki a házból. Anyja nem a megszokott módon távozott az ajtón keresztül, hanem teljes mértékben feloldódott a saját pálinkájában, amelyet véletlenül túl erősre sikerült főzniük. Feloldódása után eggyé vált a házzal, belefolyt a hajszálrepedésekbe. Lánya számára közvetlenül Léna távozása után volt a legelemibb és a legsűrűbb a rettegés. Nem attól félt, hogy mi történt az anyjával, hanem attól, hogy mostantól örökre a ház részesévé vált, és örökre körbe fogja venni őt.
Egy nap Léna lánya belenézett a tükörbe, és nem hitte el, amit lát. Azt hitte egy pillanatra, maga a tükör romlott el. Onnan ugyanis nem a saját képmása nézett vissza rá, hanem az anyja arca. Nem a saját szemét, száját vagy orrát látta, hanem az anyjáét, és amikor kiáltani akart ijedtében, az anyja hangja jött ki a torkán. Léna lánya megértette, hogy többé nem attól kell rettegnie, hogy az anyja a ház falának alapanyagává olvadt. Hanem hogy benne talált falat.
Fotó: Mathias Reding, kép forrása: Pexels