novella

Árvai M. Tekla: Az innoválás magasiskolája

A helyettes államtitkár pedig megkezdhette legkedvesebb tevékenységét: innovált és inkubált. „Még jó, hogy inhalálnom nem kell!” – gondolta, és majdnem felnevetett a saját viccén.

K. Kiss Aurél, innovációért felelős helyettes államtitkár még futóruhában, izzadtan ült le kávézni az amerikai konyhás nappalijukban. Ez a kihagyhatatlan reggeli futás maradt csak meg a felmenők, így a dédapa, vitéz kolosvári Kiss János altábornagy katonás életéből. Ő dédunokaként más szakmát választott. 

A napi program zakatolt a fejében. Alsórakotára megy gyárat vagy mit avatni, aztán értekezlet, este valami fogadás. Sóhajtott, és arra gondolt, hogy nem csak a katonáknak nehéz az életük.

Ahogy a gőzölgő kávé fölé hajolt és kicsit előredőlt, a szeme sarkában meglátta, hogy a felesége a konyhapulton hagyta a kinyitott macskakonzervet. Sok helyre nem tehette le, mert a korszerű konyha a padlótól egészen a plafonig be volt építve, hűtővel, mozsárgéppel, és ki tudja, még mivel. Az első kortynál Aurél lehunyta a szemét, és minden idegszálával a pillanat gyönyörűségére koncentrált. Mire kinyitotta, Kandúr Bandi, a család kedvence, fölugrott a pultra, mancsával ügyesen kanalazni kezdte a kaját a dobozból, és sűrű egymásutánban a falatokat a szájába emelte. 

– Ez az! – kiáltott fel izgatottan. 

Dudorászva ment a fürdőbe, hogy tíz perc múlva csillogó hajjal, nyakkendőben, kezében méregdrága aktatáskájával, egy csókkal búcsút vegyen a feleségétől, barackot nyomjon a gyerkőcök feje búbjára, ahogy valami amerikai filmben látta, és bepattanjon a ház előtt várakozó szolgálati autóba, amit a sofőr már el is indított. 

A helyettes államtitkár pedig megkezdhette legkedvesebb tevékenységét: innovált és inkubált. „Még jó, hogy inhalálnom nem kell!” – gondolta, és majdnem felnevetett a saját viccén.

Rácsörgött a titkárnőjére is, és szájbarágósan felsorolta, ki mindenkit kell felhívnia az Alsórakotáig tartó út alatt, hogy megbeszélje velük korszakalkotó ötletét, amit Kandúr Bandi ihletett: éhes macskákkal kell megoldani a munkaerőhiányt a betanított munkára épülő, gyártósori termelést végző iparágakban. 

Először a Műszaki Egyetemről futott be a hívás. A professzor, aki az automatizálás hazai legjobbja, azon a véleményen volt, hogy már az emberi tényező is jelentős kockázatot jelent, nemhogy az állati. Az ELTE Etológiai Tanszékének szakértője viszont komoly lehetőségeket látott az ötletben, de javasolta, hogy a tanszék kapjon egy minimum féléves kutatási feladatot, hátha egyéb állatok, mint például kígyók, netán egerek is szóba jöhetnek, hisz ez utóbbiak rendkívül gyorsan szaporodnak. A legalább hat további telefonbeszélgetés sem mutatott egy irányba. Volt, aki az állatok jogairól fecsegett, más munkaerőpiaci hatásvizsgálat szükségességéről. A helyettes államtitkárnak már zúgott a feje, mire megérkezett Alsórakotára. 

Gyorsan letudta a kötelezőket, és a visszaúton stábjával már az éjjel 11-ig benyújtandó rendeletet szövegezte a macskák munkaerőpiaci alkalmazásának feltételrendszeréről, amit aztán a délutáni minisztériumi értekezlet el is fogadott. Aurél nem mondta le a fogadást, és amíg ő unottan válogatott a lazacok között, munkatársai egész éjjel azon dolgoztak, hogy a helyettes államtitkár innovatív javaslatából másnapra rendelet legyen. 

– Az idén ez már a huszadik! Nem csodálnám, ha most már előléptetnének – suttogta a felesége fülébe, amikor éjfél után bebújt mellé az ágyba. 

Másnap reggel hiába ciccegett, Kandúr Bandi nem jött elő. 

(Fotó: Nathan Totaro, kép forrása: Pexels)

Leave a Reply

Discover more from Felhő Café

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading