Erőlködve tör utat magának egy bicikli a kietlen alföldi puszta földesútján ezerkilencszázhatvanvalahányban, küllőig süllyed a kerék a puha homokban. A csomagtartóra gondosan odakötözve két nagy zsák paprika – legalább az imbolygással nem nehezítik tovább gazdájuk dolgát. Apró termetű, de szívós, húszas évei elején járó fiatalasszony tolja a biciklit, lassan, ahogy ereje győzi. Nem vitatkozik sem a sorssal, sem a szárazsággal, ami miatt ekkora a homok, megszokta már ezt az utat. Másképpen nem lehet eljutni a kisteleki piacra, meg hát panaszkodni sem szokás. Mondjuk, nem is lenne kinek, csak távoli kutyaugatás és a kerék nyikorgása hallatszik, több száz méterre egy lélek sincs a közelben.
Nem úgy a piacon: ott nagy a nyüzsgés, sok az ismerős. A közlékeny, jó természetű asszonykánál sokan megállnak beszélgetni, gyorsan kel a portéka az asztalról. Alig telik el néhány óra, már szedelőzködik is, gondolja, talán még világosban megfőzheti a holnapi ebédet.
– Etuskám, drágám, de jó, hogy látlak! Jó a piac? – lép oda széles jókedvvel egy középkorú férfi, zöld sapkában és zubbonyban. A faluban csak postás Pistaként emlegetik. – Kell-e újság, galambom? Itt a legfrissebb Szabad Föld!
– Adj egyet, na, ma viszek belőle!
Pista a kezébe adja a lapot, de mielőtt még továbbállna, körbenéz, és már halkabban, bizalmaskodva folytatja.
– Hanem! Egy ilyen szerencsés napon én lottót is vinnék a helyedben, kedveském!
– Hagyjál, Pista, már az újságért is megszólnak otthon, nemhogy a lottóért. Nem szoktunk mi ilyet venni – ellenkezik Etelka, de a férfi addig-addig duruzsol neki, hogy végül megenyhül és kifizeti a 3 forint 30 fillért a szelvényért.
Nem is meri elmondani odahaza a férjének a nyélbe ütött vásárt, csak vacsora után. Tele hassal gyengédebb a lélek, még az ilyen nagyérzésű, öntörvényű embereké is, mint az ő ura. Volt ideje kiismerni a szokásait: 17 éves kora óta a felesége. „Korán összekerültek” – így mondták. Etelka szerelmes volt, és nem akart már terhére lenni édesanyjának, aki egyedül nevelte öccsével, miután apjukat elvitték az orosz frontra, ahonnan sosem került haza. Antal is félárva volt: ő anyját vesztette el gyerekként. Hiányzott neki az asszonyi gyengédség négy báty és özvegy édesapja mellett, így nem húzták sokáig a jegyességet.
– Vettem egy lottót a piacon. Itt a szelvény, még nem töltöttem ki.
Férje felemeli szemöldökét, de a hangját nem.
– Vettél volna inkább cukorkát! Azt megeszegettük volna.
– Rábeszélt a postás Pista. Meg hát aztán… nem lehet ezt tudni – mondja szelíden az asszony.
Nem is kerül szóba néhány napig a szelvény dolga, mígnem megint a faluba kell vinni az árut, ezúttal felvásárlóhoz tartanak, mennek mindketten. Míg a szerény fizetségükre várnak, Etelka előveszi a számokkal teli rácsos papírt és a tollat, amit úgy kért kölcsön az irodájából, hogy Antal észre sem vette.
A férj nem szól semmit, csak bosszúsan csóválja fejét.
– Nem is tudom. Melyik számokat ikszeljem be? – kérdezi a feleség tágra nyílt szemmel, látszólag tanácstalanul. Jól számított: ha vélemény vagy iránymutatás kell, akkor Antal nem bírja ki szó nélkül.
Néhány pillanattal később már közösen tanácskoznak a számokról: 6, 36, 66 – és még két olyan számot választanak, amiben van hatos. Etelka ezután felírja a nevet és címet a szelvényre, ahogy azt szokás: Bitó Antal, Balástya, Gajgonya. Hazafelé fel is adják a postán.
Másnap Antal kapkodva reggelizik, a kávét is az ajtóban issza meg. Testvéréhez ígérkezett a gyümölcsösbe segíteni, oda siet.
– Aztán délben ne felejtsétek el meghallgatni a számokat a rádióban! – köti ura lelkére az asszony.
– Nincs nekem időm ilyen bohócságokra – legyint Antal morogva. Etelka szemöldökét ráncolja, korholja magában férje makacs természetét. Ha egyszer csak a sógoréknak van rádiójuk! De nincs ideje vitatkozni, mert Antal már nyeregbe is pattant, és a tanya bejáróján teker. Így kutyájának panaszkodik kicsit, miközben ellátja a jószágokat. Haragja gyorsan elszáll, inkább már a nyereményről ábrándozik.
– Milyen szépen ellegelészne itt egy tehénke! Elkezdhetnénk a házat is a szomszéd telken, és akkor nem kellene a kisszobában lakni apósomnál – tűnődik hangosan.
Nemcsak a helyszűke miatt szeretne saját házat: Előbb ólat, aztán malacot! – mondogatja mindig Antal, ha a gyerekvállalásra terelődik a szó.
Már az ebéd utáni mosogatáshoz meri a vizet az udvari gémeskútból, mikor kiabálást hall a bejáróút elől. „Talán baj lehet” – gondolja, és szaladni kezd a hang felé. Ahogyan kiér a fűzfa takarásából, látja, hogy férje nagybátyja, akit szintén Antalnak hívnak, de a családban csak Tóni bácsiként emlegetnek, közeledik biciklivel. Integet, kiabál, de még nem érteni szavát. Meg-megcsellen a bicikli kereke a nagy homokban, az öreg izgatottságában el is dobja, és botladozva fut tovább.
– Antal öcsém, gyere hamar! – kiabálja, majd meglátja a fiatalasszonyt az úton. – Etuskám! Drágám! Nyertetek! Négyesetek van!
Etelka megszeppenve áll, kezében az üres vizesvödörrel, ami a nagy sietségben nála maradt, nem hiszi, amit hall. Az öreg közben odaér, kacagva felkapja a pici nőt, öleli, csókot nyom a homlokára. „Nyertetek!” – ismételgeti. Nevet már Etelka is, boldogan járnak örömtáncot Tóni bácsival az út kellős közepén.
A következő egy-két óra mámoros boldogságban telik. Etelka énekelve, dúdolva tesz-vesz a ház körül, néha felkapja kiskutyáját, és táncot lejt vele. Épp lisztet szitál a holnapi kenyérsütéshez, mikor kivágódik a konyhaajtó, és megjelenik az ajtóban Antal – jóval korábban, mint várta.
– Hát nyertünk a lottón! Négyesünk van! – suttogja széles vigyorral. – Huszonkétezer forint! Tudod te, mennyi pénz az? Fene az akaratos fajtádat! – öleli boldogan a nőt. Majd megáll, körbenéz, mintha lenne más is körülöttük, arca elkomorodik. – De csitt! Nehogy eláruljuk valakinek, még betörnek! – mondja szigorúan, ám felesége ezt már nem bírja komoly arccal, és hangosan felkacag.
– Azt már cseszheted, Antal! Tóni bácsi itt volt, kikiabálta az egész falunak, míg ideért. Neki gratuláltak, mert látták a kirakatban a szelvényt, és azt hitték, az övé. De tudta a címből, hogy mi vagyunk azok!
Így aztán lett tehénke – nem is annyira kicsi, majd’ hat mázsás, egy robbanómotoros kisdaráló, meg egy kétüléses Csepel, amivel Antal kettőt is tudott fordulni portékáért, míg Etelka a piacon árult. Lassan, de gyűlt az „ólra” való.
(Fotó: Peter Steiner, kép forrása: Pexels)