Orsi meséi 7.
Vajon mi történhetett? Gitta ezen törte a fejét, miközben óvatosan egyik lábáról a másikra helyezte a súlyát. Hiába fogadta meg, hogy hagy még időt az új szerzeményének, és csak rövidebb időre húzza fel a tűzpiros balerinát, nem bírta megállni. Hamar belátta, hogy hiba volt, mert már most nagyon szorította a lábát. Csak el akart dicsekedni barátnőjének.
Már, ha egyáltalán megérkezik.
Gitta szerette volna visszatekerni a napokat. Persze, utólag mindenki nagyokos. Ő is így volt ezzel. Bárcsak ne szaladt volna ki az a mondat a száján. Utána azonnal bocsánatot kért, mert érezte, hogy túl messzire ment. Cili azt mondta, hogy részéről elfelejtve, lépjenek túl rajta.
De akkor miért vár a kávéház előtt több mint fél órája? Oké, Cili mindig késik pár percet, de maximum tízet. Írt neki, próbálta hívni, de semmi; Cili meg sem kapta az üzenetet, a hívás pedig azonnal hangpostára ment.
Gitta csüggedten nézett körbe. Gyönyörű volt az árnyas fák alatt a tavasz. A fákon már üde zöld levelek csücsültek, a levegőben limonádéillat terjengett. A járda meglepően tiszta volt, a szél is éppen csak annyira lengedezett, hogy jólesően cirógatta karját.
Imádta ezt az évszakot. A frissességét, az éledezését, a színeit; mindent. Minden évben azt érezte ilyenkor, hogy újjászületik. Tele volt tervekkel, várakozással. Most is azért akart találkozni barátnőjével, mert kíváncsi volt a véleményére. Cili nagyon gyorsan átlátta a dolgokat, és tőle a legádázabb kritikát is képes volt elfogadni, mert tudta, hogy csak a jóindulat beszél belőle. Egyébként pedig mindig – elsőre legalábbis – valami meghökkentő és polgárpukkasztó, de mégis kivitelezhető és nagyszerű ötlettel rukkolt elő.
Így ment ez már több mint harminc éve. Akkor ismerkedtek meg az egyetemen. A legelső szemináriumon egymás mellé ültek le. Úgy pislogtak mindketten, mint hal a szatyorban; az előadásból maximum az ‘a’, ‘az’ szavakat értették. Utólag roppant vicces volt az egész, akárhányszor találkoztak, felidézték a megismerkedésüket, mert minden alkalommal könnyesre röhögték magukat azon, hogy milyen lúzernek érezték magukat.
– Nézzük a dolgok pozitív oldalát! – mondta jobb híján magának félhangosan. – Amíg várok, lelassulok, figyelem a madarakat, a bokrokat. Máskor úgysincs erre időm. Mekkora menő dolog most a slow life, legalább megtapasztalom.
Az, hogy magában beszél, ráadásul úgy, mint egy personal coach, mosolyra fakasztotta. Látta maga előtt Cilit, ahogy incselkedve ugratná:
– Ki vele, örök optimista Gitta, mondd meg azonnal, miért jó, ha kések?
Erről megint az egyetemi évek jutottak eszébe, amikor Cili bejelentette, hogy a két főszakja mellé felvesz egy harmadikat. Gitta először azt hitte, rosszul hall, neki már a földrajzzal és biológiával is meggyűlt a baja, mindig ő fejezte be utoljára a vizsgaidőszakot.
Cili sokkal jobban vette az akadályokat, volt olyan vizsgája, amire elég volt egy-egy napot készülnie. A döntését is azzal magyarázta, hogy túlságosan unatkozott, és szerette volna valami hasznossal tölteni az idejét.
Gitta akkor hülyeségnek tartotta az egészet: technika, minek? De az élet Cilit igazolta. Mindenki elvesztette volna a fogadást, pedig Cili számára ma az adja az örömöt, a megélhetést, a harmóniát és a beteljesülést, amit akkor tanult. Csodaszép tűzzománc ékszereket készít, és járja az ország vásárait. Portékái keresettek, hónapokra be van táblázva.
Még szerencse, hogy a havi barátnős randijuk kőbe van vésve; évek óta A Két Szerecsenben találkoznak, ugyanabban az időben. A pincérek már kérés nélkül írják be a foglalásokat.
– De hol van már ez a nő? Ez azért mégiscsak túlzás! Vajon mégis haragszik? – morfondírozott egyre türelmetlenebbül.
Talán mégsem volt elég a bocsánatkérés. Két hete Cili azzal hívta fel, vigyázzon három napig mind az öt macskájára, mert elutazik a Hortobágyi Hídi Vásárra, és kivételesen az Airbnb-n is pont ekkorra adta ki a lakását.
Gittában egy pillanatra megállt az ütő, és csak ennyit tudott kinyögni:
– Ki van zárva, Cicamizu. Így hívta Cilit, ha azt akarta, hogy azonnal felfogja, nincs kecmec.
– Ez az utolsó szavad? – hitetlenkedett mégis Cili.
– Igen – suttogta Gitta, és folytatta volna azzal, hogy ő tudja a legjobban, fulladásig allergiás a macskaszőrre, de Cili bontotta a vonalat.
Utána persze tisztázták a dolgot, és Gitta anyja ezer örömmel bevállalta az öt lusta cicát, Gitta most mégis elbizonytalanodott. Egyik lábáról a másikra álldogált. Már ezerszer megbánta, hogy felvette az új balerinát, hiszen mégsem volt annyira kényelmes.
– Na, jó. Elég már, hát nem látod, hogy folyamatosan magad bántod? Mire való ez az önostorozás? Inkább gondolkozzál, hogy hol vagy hogyan tudnád elérni Cilit! Az is lehet, hogy valami baj történt vele – folytatta magában a monológot.
Ekkor gondolatban bevágott magának egy újabb tockost, hogy miért is nem jutott már eszébe hamarabb felhívni Ili nénit, Cili anyukáját. Egyébként is akarta, mert tegnap volt a névnapja. Így most két legyet üthet egy csapásra. Legalább így nem ijeszti meg, hiszen azt fogja hinni, hogy csak a névnapja miatt hívta.
Éppen nyúlt a telefonjáért, amikor egy szemébe világító, szikrázó fénycsóva elvakította, és elsötétült előtte a világ.
Pár órával később egy puha, meleg kéz simogatására ébredt egy rideg kórházi ágyon, és egy halk dallamot hallott, mintha egy gyerekdalt dúdolgatnának neki:
Cicamizu, Cicamizu,
térj magadhoz, megbocsátok.
A Két Szerecsen pincérei kívánságod lesik,
ha kihagyjuk a havi randit, nagyon zokon veszik.
Barátságunk sírig tartó,
de ez az ágy még nem koporsó.
Gitta csukott szemmel elmosolyodott. Felismerte Cili hangját, és titokban azt kívánta, hogy soha ne érjen véget ez a pillanat, még akkor se, ha ilyen morbidan csak egy legjobb barátnő tud mindent elmondani. Cili már most hálát érzett, és alig várta, hogy folytathassák a szópárbajt.
(Fotó: Pixabay)