Egy napon születtek, kereken 50 éve. Éváék a tízemeletes dunaújvárosi panelsor jobb szélső lépcsőházában laktak, Adriék a balban. Szüleik a vasműben dolgoztak, ha nem is jártak össze, de azóta ismerték egymást, hogy még egészen fiatalon, a város építésének kezdeti éveiben megérkeztek egy új élet reményében, mint az amerikai telepesek.
Minden napot együtt töltöttek. Már babakocsiban együtt tologatták őket, majd bölcsibe is együtt vitték őket – mert persze a szülőknek folyamatosan dolgozni kellett, akkor még nem volt opció, hogy az anya otthon marad. Aztán az oviban szintén egy csoportba jártak, ahol Adri egyszer megmutatta a punciját Andrisnak. Éva állítólag sikítva rohant el, de erre persze csak Adri emlékszik.
Magától értetődő volt, hogy általános iskolába, majd a gimnáziumba is egy osztályba járjanak. Éva szorgalmas lány volt, a szülei szigorúan fogták, de erre nem igazán volt szükség, már péntek este készen volt mindig a hétvégi házi feladataival. Ezeket aztán Adri az iskolai órák szünetében lemásolta róla, amit mindketten teljesen természetesnek tekintettek.
Adri sem volt buta. Sosem tanult, de az órákon, ha éppen figyelt, vagy a leckék másolásakor ragadt rá annyi, hogy hármas-négyes eredménnyel elvégezze az iskolákat.
Éva már gyerekkorától tanító szeretett volna lenni, így Szekszárdra ment tanárképzőre. Simán felvették, kitűnővel végezte el a főiskolát. Hétköznap esténként pultozott, a nyarat is munkával töltötte.
Adri viszont maradt a városban, és a korai 90-es évek vadkapitalista viszonyai között különféle vállalkozásokkal próbálkozott. Volt virágüzlete, péksége, cukrászdája, sok éve már, hogy egy sikeres ingatlanirodát vitt. Ügyes volt, életre való, a hatóságokkal folyamatosan meggyűlt a baja, de mindig kimozogta a büntetéseket. A szerelmi életét legendák övezték. Volt gyárvezető szeretője, menő vállalkozó barátnője, egy rövid időre még az alpolgármester felesége is, ami viharos válással végződött. A férfiak folyamatosan jöttek-mentek.
Miután lediplomázott, Éva is visszatért a városba, és az egyik helyi általános iskolában helyezkedett el, ahol azóta is dolgozott, már mint igazgatóhelyettes. Szigorú volt, vagy pontosabban következetes, az a tanártípus, akire inkább utólag emlékeznek jó szívvel a diákjai. Hamarosan hozzáment Andráshoz, akivel oviba is együtt jártak. Andrásból körzeti gyermekorvos lett, az a karakter, akire a köztiszteletben álló kifejezést szokták használni.
Sokat küzdöttek, hogy gyerekük legyen, végigjárták az összes lehetőséget és már az örökbefogadást fontolgatták, mikor megszületett az első lányuk, akit további kettő követett. A legnagyobb lány már egyetemre járt a fővárosba, a kisebbek még a helyi gimibe. Évek óta gyűjtögették a pénzt, hogy finanszírozni tudják a kicsik áhított külföldi továbbtanulását. Folyamatosan dolgoztak, Évára az iskolai munka mellett a gyerekek rendezése is sok feladatot rótt, András állandóan túlórázott vagy ügyeletet vállalt. Jellemükből adódóan sosem lángolt nagy hőfokon a kapcsolatuk. Ami tűz volt, idővel az is teljesen kialudt, de erről sosem beszéltek igazán, Éva valahol természetesnek érezte.
Az évek szorgalmas munkájának eredményeképpen sikerült egy jelentősebb összeget félretenniük, amit igyekeztek óvatosan befektetni, főleg ingatlanokba. Adri több alkalommal is segített nekik jó lakást venni, felújítani, majd eladni. Persze ő is jól járt ezekkel az ügyletekkel, sokszor jobban, mint ahogy Éva előtt ismert volt. Ez egy-két alkalommal utólag ki is derült, de Éva ezt nem hánytorgatta fel, ilyen az ingatlan szakma, nyugtatgatta magát.
Adri az utóbbi tíz évben nagyon sikeres üzletasszony lett. Néhány nagyobb ügyleten iszonyat pénzt keresett. Aztán ahogy megkereste, ugyanúgy el is vesztette. That’s business, mondogatta ilyenkor, és tényleg így is gondolta. Tartós kapcsolata sosem volt, a gyerekektől viszolygott, a férfiakat eszköznek tekintette. Nincs nekem erre időm, ismételgette Évának és önmagának is.
Az elmúlt években is nagyon sokszor találkoztak, de ezek a beszélgetések egyre felszínesebbek, őszintétlenebbek lettek. Más irányt vett az életük, továbbra is nagyokat nevettek a közös történeteken, de az érzéseikről már nem tudtak és nem is igazán akartak őszintén beszélni.
Féltékenyek voltak egymásra, nem csak most, mindig. De ez a féltékenység egyfajta sóvárgás volt inkább, vágyakozás egy, a sajátjuktól teljesen eltérő másik életre.
Éva irigyelte Adri lazaságát, slágfertigségét, hogy semmit nem vett komolyabban a kelleténél, mégis – szerinte legalábbis – csodálatosan boldogult az életben. Szeretett volna ő is ilyen könnyed lenni. Számára az élet állandó készenlét volt, folyamatos feladat, amit meg kell oldani.
Adri irigyelte Éva fegyelmezettségét és következetességét. És igen, szíve mélyén irigyelte a családját és – szerinte legalábbis – boldogságát. Őszinte pillanataiban szembe tudott nézni saját életének ürességével és kilátástalanságával.
Éváék egy éve, a piac csúcsán eladták a lakásokat, amiket korábban Adri segítségével vettek, és újabb befektetést kerestek. Adri egy remek lehetőséggel állt elő, szálljanak be kisebbségi befektetőként egy nagyobb ingatlan megvásárlásába, ami gyors és hatalmas eredménnyel kecsegtet. Nagyon sokat gondolkodtak, kicsit féltek, nem értették a jogi buktatókat, de Adri megnyugtatta őket, ő is beszállt egy kisebb összeggel. Három hónap múlva az összes megtakarított pénzüket elvesztették.
Éva nem tudott haragudni Adrira, csak ürességet és fásultságot érzett. Házasságuk is megsínylette az anyagi veszteséget. Egymást hibáztatták Andrással, eleinte sokat veszekedtek, de lassan a veszekedések is megszűntek, maradt a csend és a mindennapok.
Adri gyorsan továbblépett, nem érzett különösebb bűntudatot. Ennek ellenére kerülte Évát.
Ötvenedik születésnapjuk alkalmából Éva kezdeményezett egy közös ünneplést, tényleg szüksége volt egy őszinte beszélgetésre. Adrinál találkoztak, Éva vitte a tortát. Órákon keresztül beszélt, végre valakinek kiönthette a szívét. A sok pezsgő mindkettőjüknek a fejébe szállt. Adri kiment a mosdóba.
És akkor Éva meglátta az SMS-t Adri telefonján.
Fotó: Marina Utrabo, kép forrása: Pexels