Ha szeretsz, életed legyen
öngyilkosság, vagy majdnem az.
(Szabó Lőrinc: Semmiért egészen)
András Jókait tanított és Petőfit szavalt a diákjaival. Azzal a maréknyi magyar gyerekkel 1989-ben, Temesváron. Ingjének gallérja kilógott a pulóvere alól, és harsány magyarázatai közben a gomb fel-le csúszkált az ádámcsutkáján. Hangjában láng és szenvedély zengett. A korát is úgy tagadta le, hogy a szeme még fiatal volt, mert ott lakott benne a nyughatatlan vágy a magyar irodalom és a nők keble iránt. Magyar-történelem szakos tanárként végzett, de az utóbbit nem taníthatta, mert az elvei nem egyeztek meg a kommunista párt nézeteivel. A múltból csak az írókat és a költőket nem vették el tőle.
Jelenlétével kitöltötte az osztálytermet, óráin feszült volt a figyelem, mert tabuk nélkül beszélt. Otthon Az ezeréves Magyarország aranyozott gerincű vászon kiadását és az anyaországból átszivárgott újságokat rejtegette a román titkosrendőrség elől. Meg némi whiskyt, különleges alkalmakra. Időnként áthívta lakására a gimnazista diákjait, hogy együtt hallgassák a TVR1 vasárnapi, egyetlen magyar műsorát. Ilyenkor behúzott sötétítők mögött mutatta meg nekik a könyveket és az újságokat. Olvasni tanította őket: a sorok között. András volt a bizalmas rés a vasfüggönyön.
Ő volt az első, aki észrevette Annát a szemüvege mögött, az iskolapadban ülve. Anna bentlakásos tanuló volt, minden nap átkelt a Béga-folyó hídján az internátus és az iskola között. Szorgalma mögött valódi érdeklődés rejlett, nem csak a szabályok betartásához való ragaszkodása. Kitűnő bizonyítványával igyekezett pótolni a külsejéből hiányzó szépséget. Tornaórára nem a lányok között öltözött át, hanem a wc-fülkében bujkálva. Mivel bimbózó testét nem tudta értelmezni, így inkább szégyellte. András meglátta benne a tehetséget, hangot adott neki és szavalóversenyekre készítette fel, a lány sikerein meg ketten osztoztak. Hallani akarom a hangodban, hogy érzed a versből áradó gátlástalan önzést. Érted, miről szólt ez? Nem vagy enyém, míg magadé vagy: még nem szeretsz. Mondd még egyszer!
A ’89 decemberében kibontakozó rendszerellenes tüntetésekre András a diákjaival vonult ki az Opera térre. Akkor kezdték érezni, hogy most talán nem a történelem írja őket, hanem ők írják a történelmet. Az első napokban csak feszült, néma megmozdulás volt, azt suttogták, hogy a Securitate elvitte Tőkés László református lelkészt és feleségét. A harmadik napon András a tömegben megragadta Anna fázós kezét, és a sajátjával együtt bedugta kabátja lyukas zsebébe. Akkor kezdett el a kirendelt hadsereg sortüzet leadni a tüntetőkre. Anna a fegyverek hangjából alig érzékelt valamit, elhalkult körülötte a lázadás zaja. Elkezdett felolvadni, mintha egész testével a tanára zsebében melegedne.
– Nem fogsz tudni visszamenni a diáknegyedbe, a rendőrök lesben állnak a hidak lábánál, gyere hozzám! – kiáltotta a férfi, és már térítette is a lányt a lakása felé. – Látod, ahhoz is egy magyar kell, hogy végre forradalom legyen ebben az országban.
Anna járt már itt, de András most kínálta először whiskyvel. Füstös bódulatot kortyolt a pohárból, miközben a férfi az Anna örök című verset duruzsolta a fülébe: mert benne élsz te minden félrecsúszott nyakkendőmben és elvétett szavamban. Egyenként gombolta le róla az inget, és tekintetét csak akkor vette le őzbarna szeméről, amikor kivillant a lány melle. Nem baj, majd megnőnek, mondta András. Anna a férfi kócos haja fölött a könyvespolcról egy címet olvasott le: Sátántangó. Érezte, ahogy az ördög éppen a vasvillájára szúrja fel.
Másnap a bentlakásokat kiürítették, és a diákokat hazaküldték. Anna a vonatállomásra tartva egyedül nyomorgott a villamoson a tömegben. András azt mondta, hogy ne haragudjon, nem kíséri el, mert látnia kell, ahogy az ország lángba borul, és megdől a rendszer.
– Ugye nem keveredtél bele semmibe?! – kérdezte Annát az apja, amikor hazaért.
– Nem.
– Jól vagy? Miért vagy ilyen sápadt?
– Jól vagyok, csak sokan voltak a vonaton – a lelke még az Opera téren kószált, keresett egy katonát, aki lelőné.
Januárban már egy demokratikus működésre berendezkedő ország iskolapadjába tértek vissza, Ceaușescu arcképe lekerült minden osztályteremből. Anna egy éjszaka a tanára lakása és az iskola közötti útvonalon teleragasztotta versrészletekkel a lámpaoszlopokat.