Tag: Pompéry Judit

A gyerekeket ritkán látjuk. Ők másik kerületben laknak. Dolgoznak és élik a maguk életét. Az unokákról nem is beszélve, akiknek végképp nincs gondjuk az öreg nagyszülőkre.

Féltem, hogy nem tudok elég jól németül, írni, olvasni is gyengén, meg minek, amikor nincs is véleményem. Hogyan szóljak hozzá valamihez, amiről fogalmam sincs, amihez nem értek? De az iskola az fontos, ezt tudtam.

…folyamatosan azt hitte, hogy hazamegy, de közben nem, mert a dolgok nem a látványon múlnak, például feltűnt neki, hogy az új asszonnyal betette a lábát a házba a bizalmatlanság, az őszintétlenség és a hazudozás, ami rövidesen megmérgezte az otthon légkörét…

Már lefeküdni készülnek, amikor mindketten furcsa neszre figyelnek fel. Ádám János magához ragadja mordályát, amikor a bárka peremén, mintegy vezényszóra egyszerre 6-8 fej bukkan fel, mindegyik szájában egy-egy handzsár.

Aznap nyílt meg a magyar követség új épülete a német fővárosban és Zsuzsa, a berlini magyar kulturális élet reprezentánsaként hivatalos volt az eseményre. A délelőtti aktus felemelő és ünnepélyes volt, ellenben az esti koncert és fogadás a New York-i terrortámadás miatt hirtelen elmaradt.

Sára szülei sose igyekeztek lányukat legalább viszonylagos önállóságra nevelni, mi több, arra a csekély túlélési minimumra sem tanították meg, amit korlátai még lehetővé tettek volna – és ezt Aladár családja rendkívül felelőtlen dolognak tartotta. Sára nemhogy a bugyiját nem tudta kimosni, de még egy zsemlét sem volt képes kettévágni, vagy tálcán néhány poharat a szobába bevinni.

Ezekben a napokban Berlinben mindenki igyekezett nem a szabadban tartózkodni. Zsuzsa különösen aggódó francia barátnője, Céline, például gyerekei számára még az óvodából menet-jövet néhány száz méteres gyalogutat is veszélyesnek tartotta.

A férfi utolsóként érkezett, Zsuzsa engedte be. Félénk öröme egy másodperc alatt lelohadt és mérhetetlenül dühbe gurult, mert semmi „kézcsókom”: Karcsi érkezéskor az ajtóban, akárcsak egy gyereket, letegezte, majd egész este tudomást sem vett róla.

Lakonikus, száraz stílusa ellenére érdekes élet, izgalmas munka körvonalazódott az írásokból. Valamelyik levélben megkérdezte, hogy milyen a tél, van-e egyáltalán hó Budapesten. Ő Magyarországot csak nyári napsütésben tudja elképzelni.

1945. május 18. „A nálunk lévő három amerikaival igen megbarátkoztunk. Bámultuk praktikus konzervjeiket, az amerikai gondoskodás, katonai ellátás és szervezés – számunkra – csodáit. A parton, hajónktól 10 km-re óriási forgalom. Az út főleg szakadt kóborló magyarokkal van tele.

Először a kutyát vettük észre. Kb. kéthónapos, ellenállhatatlanul szeretetreméltó, aranyos barna gombolyag. Bár leginkább farkaskutyára hasonlított, mégis valamilyen keverék. Bóklászott szemben velünk az álmos kis utca fényesre koptatott kövein.