Török Bori: Foodforsoul
Másfél éve vagyunk együtt, de egyszer se mondta, hogy szép, vagy csinos lennék. Egy szaros bók se hagyta el a száját soha. Régen mennyi csinos ruhám volt! Most felvenni se tudnám egyiket se: nincs hova, nincs mire.
a Péterfy Akadémia online irodalmi folyóirata
Másfél éve vagyunk együtt, de egyszer se mondta, hogy szép, vagy csinos lennék. Egy szaros bók se hagyta el a száját soha. Régen mennyi csinos ruhám volt! Most felvenni se tudnám egyiket se: nincs hova, nincs mire.
Visszabújok melléd az ágyba. Az oldaladon fekszel, nézem, ahogy alszol. Végtelenül békés vagy álmodban is. Még akkor is ilyennek látlak, mikor úgy horkolsz, mint egy traktor. A karjaid keresztben. Nem tudom eldönteni, hogy öleled magad, vagy elzárkózol tőlem.
– Segédlelkész úr, maga nem tudhatja, mert most került ide. Hát az a Margit, ott laknak a Székács utcában. Minden nap jön az a szerencsétlen, nincs annak gyereke, csak itt a temetőben, de itt aztán…- a másik asszony nem hagyja, hogy végigmondja, ő folytatja.
Amikor ezt elküldtem, megkönnyebbülést éreztem, mintha a mellkasomról leszakadt volna egy tégla. Így, vagy úgy, de vége van, vége lesz. Látom a fényt az alagút végén. Ez a nyugalmi állapot két napig tartott, amikor megérkezett a válasz.
Pislákol a neon a plafonon. Pontosan két másodpercenként villan egyet. Azon gondolkodom, hogy ez mégis hogy lehet, a neon nem tud számolni. Mereven nézem a műtőben a lámpát, mint akit megbabonáztak, miközben értő kezek kikötözik a két lábam a kopott fehér vasszék kengyeléhez.
Hát igen, hol van ez már! Megváltozott a világ. De annak idején, amikor mi voltunk fiatalok, a mi szüleink is elborzadva nézték azt a fertőt, amivé a világ lett szerintük. Nem értették, hogy lehet annyit pazarolni, olyan könnyelműen venni a dolgokat, mint mi.
Anyám aztán nagyon felszívta magát, hogy én ennyire semmirekellő vagyok, nekem esett 13 éves koromban, kutyaszíjjal megint, hogy kötelező evezni járnom, ő is evezős volt, pedig én lementem kosarazni, hogy legyen békesség, de úgy intéztem, hogy kirúgjanak, s akkor nincs probléma, nem hazudozom, higgye már el, hogy nem vagyok tehetséges sportoló.
Gyakran látta a szüleit amint összeölelkezve szerelmesen egymáshoz simulva állnak a tanya előtt. Pont úgy ölelte, ahogy most ezt az ismertelen nőt öleli. Nem haragudott az apjára. Végtelenül csalódott és szomorú volt. Féltékenységgel keveredett düh fortyogott benne. – Miért nem anyát öleli ilyen szenvedélyesen? És anya miért hagyta? Miért nem harcolt apáért?
A kórus dalolt tovább, a tanítónőnek reszketett a térde, vajon mi történhetett, mi az, amit ő nem vett észre. Nagyon odafigyelt arra, hogy ne legyen hamis hang, és mégis az lehetett, lehet, hogy az elnök elvtársnak abszolút hallása van.
Tavalyelőtt nyáron tudtam meg, hogy tényleg igaz a történet, alkoholista apja fejbe rúgta csecsemőként. Nyolc hónapos korában látogattam meg őket vidéken, és megfagyott bennem az élet, húgom lekötözve tartotta egy mély babakocsiban a kis szőke babát, mert nem mozgott, és ez mennyire kényelmes.
Akkoriban nagyon szerettem volna anya lenni, álmodoztam az idilli családról, amit majd együtt megteremtünk, de közben a félsz is bennem volt, hogy meg fogok őrülni itthon két évig a szülés után.
Kellett a másik közelsége, kellett a mosolya. Vágyták az SMS-t az email-t, ami azt jelentette, hogy a másik valóban létezik, hogy valóban van egy történet, ami csak róluk szól, és nem csak egy érzéki csalódás, amit a saját maguknak generálnak, hogy el tudják viselni életük magányosságát.
ereste a lakást, ahol valaha Ő is ott volt, ami valaha az övék volt. Egyre nehezebb volt megtalálnia benne, különösen mióta az új lakók rikító lila függönyei kiabáltak rá az ablakokból, de mégis el kellett jönnie.
Telnek a napok, a hetek, sokszor hosszasan nézem, ahogy alszik a kiságyban. Olyan, mintha csak gyarapodna a teste, de nem fejlődik, nem reagál a külvilágra. Azért nem kezd mosolyogni, mert én szomorú vagyok, mondják. S nem csak elmondhatatlanná, kifejezhetetlenné is válik minden.
Gizi mindig félelemben élt. Lánykorában a házasságtól rettegett, asszonyként a férjétől. Gyorsan eljárt a keze, ezt mondták Béláról a faluban. Valójában mindenért eljárt a keze, ha pedig ivott, akkor még a semmiért is.