A Boeing 777-es éppen akkor gurult a rampára, amikor Feri és a főnöke tekintete összetalálkozott a Gate 32 felirat alatt. Feri könnyen felismerte az erősen kopaszodó, hórihorgas embert. A délutáni indulással éjfél előtt érnek ki Dubajba, így a hotelben alhatnak még egy pihentetőt a másnapi értekezlet előtt. Feri amúgy is különösen izgatott volt, hiszen ezen az úton eldőlhet, övé lesz-e a szupervizori poszt. Bátor kézfogás, mosoly, hízelgő szavak, Feri hamar otthon érezte magát a főnöke mellett. Minden apró mozdulatára figyelt.
‒ Kicsit szorosan leszünk – mondta a főnöke. − Sajnos csak turistaosztály. A cég csak ilyet áll. Hova szól a jegyed?
‒ Nem néztem még ‒ mondta Feri, és előkapta a zakója zsebéből a jegyet. ‒ Negyvenkilenc cé ‒ olvasta ki lassan.
‒ Ó, akkor sajnos nem egymás mellé szól. Nézd, huszonkilenc ká! Andikánál nem foglaltattál előre helyet?
Feri látta az e-mailt, amit a titkárnő küldött, de azt hitte, a foglalást Andika intézi. Mérges lett magára, hogy kihagy egy óriási ziccert: egy hatórás utat a főnök mellett! Micsoda lehetőség lett volna a karrierje szempontjából!
Először a főnöke lépett be a hernyóformájú utashídra. Mikor Feri következett, a kódleolvasó pirosat jelzett. A jegyellenőrző hölgy félrelépett, és Ferit is arra kérte, oldalt várakozzon. Többen megnézték a jegyét, tanakodtak, végül egy férfi lépett hozzá:
‒ Elnézést kell kérnünk, valami miatt hibás jegyet adtunk önnek. Nincs ilyen ülőhely a gépen. Elfogadna-e tőlünk egy másik helyet, ahogy nézem, a kettő ká ülésre szól. First Class. De minden többletköltséget állunk.
Feri gyorsan inteni akart a főnökének, de már nem látta meg a tömegben. Besétált a gépbe, de még mindig a kihagyott zicceren szomorkodott, és csak akkor eszmélt rá a változásra, amikor halk zene fogadta az ülésénél, majd egy fiatal légikísérő lépett hozzá, hogy elvegye a kézipoggyászát, egy másik pedig már az itallapot nyújtotta felé.
Puha párnák a szomszédos két ülésen, fekvésig dönthető támlák, tágas lábtér, lábtartó, nagy képernyős tévé; Ferinek a hatórányi karrierépítés helyett ez mégis elviselhetőnek tűnt. Még jó, hogy nem írtam Andikának! − gondolta. Aztán eszébe jutott a főnöke, ahogy nyomorog a többi utas között, és még talán őt sajnálja, ahogy kuporog valahol hátul a vécé mellett. Pedig nem. Fel kellene ezt a helyet ajánlanom neki! − töprengett Feri magában. Ez a hatórányi beszélgetésnél is többet érne!
Nem! − döntött végül. Mikor jutok el ilyen helyre, ilyen kiszolgálással? Ez jár nekem. Ha már így alakult, annak oka van. Gyorsan készített egy-két képet a telefonjával, és amikor már majdnem posztolta, rájött, hogy nem buktathatja le magát. Kilépett a Facebookból, és kikapcsolta a mobilt.
Ahogy a Tennessee whiskey-t kortyolta, a szomszédos ülésen egy magyar nyelvű magazint és egy csomag papírzsebkendőt pillantott meg. Az előzőek hagyhatták itt, gondolta. Bekapott néhány frissen pörkölt mogyorószemet, és az előtte álló órákat tervezte. Most úgy érezheti majd magát, mintha a cég, ahol dolgozik, az övé lenne.
Merengése közben a stewardess elvitte a kiürült poharát, és megkérte Ferit, kapcsolja be az övét. Feri megtett mindent, és átadta testét a lágy zsibbadásnak.
Alig gurult pár métert a gép, valaki nagy erővel huppant le mellé. Akkor mégis ül itt valaki, ötlött be neki hirtelen, és csak derékig nézte meg az érkezőt. Fekete körömcipő, áttetsző harisnya, karcsú boka, és feljebb már nem akart bámulni.
‒ Még fel sem szálltunk, már rosszul vagyok! ‒ mondta a karcsú lábhoz tartozó test, és a hang valahonnan mélyről emlékeket csalt ki Feriből. Ő ezt a hangot már hallotta, heteken, hosszú hónapokon át, titkos éjszakai órákon, amikor a feleségének azt mondta, unalmas kétnapos tréningen ül sajgó háttal. Aztán meg amikor már ezek a titkos éjszakák is unalmasak lettek, és ismét csak azt mondta, nincs ideje találkozgatni kétnapos rendezvények miatt.
Nehéz volt a szakítás, de úgy tűnt, a karcsú lábak végül megértették, nem ez a titkos kapcsolat vezeti őket az oltárig.
‒ Réka! ‒ kiáltott fel Feri, és azonnal megbánta, miért nem pattant fel és rohant hátra a főnökéhez, hogy íme, prémium hely, üljön ide. Csak ne beszélgessen senkivel, főleg ne a mellette ülő nővel! És legfőképpen ne őróla!
A nő a szemébe nézett, és azonnal válaszolt:
‒ Mondhatom, szépen leléptél!
A Boeing ekkor hangosan felmorajlott, az utasok háta az ülésnek feszült, és néhány másodperc múlva már Pest fölött szárnyaltak.
Talán két perc telt el Réka számonkérő megjegyzése óta, Feri ennyi időt próbált szerezni a válaszra. Nem volt elég.
‒ Egy rohadék vagy! ‒ folytatta Réka. ‒ Hittem neked, hogy otthagyod a nejed, és örökre együtt leszünk. Aztán meg lelépsz. A karácsonyi bulitok után tudtam meg, hogy átvertél, nincs semmilyen tréninged.
Réka egyre hangosabb lett, már az előttük ülő is hátrafordult. Rémesen kínos, izzadt bele Feri. És még elmenekülni sem tud, ez a hülye öv láncra verte. Vonaton otthagyná, autóból egy kúton kirakná, ám ezen a gépen hallgatnia kell. Hat órát? – lazított Feri egy kicsit az inge nyakán, és már sajnálta, hogy nem kért még egy whiskey-t induláskor.
‒ Egy kicsit csendesebben, Réka! ‒ szólalt meg végül. ‒ Beszéljük meg!
‒ A beszéljük meg rész ott a karácsonyi buli előtt illett volna.
‒ Valóban. De azt hittem, te ezt elfogadtad ‒ nyögte ki Feri.
‒ Nem! Számítottam rád, meg hogy révbe érek. Hogy kiteszed az asszonyt, és ott lesz nekünk a ház, kutya, kényelem! Ha neked telik első osztályra, akkor tellett volna rám is!
Feri nem akart magyarázkodni a jegyét illetőleg, hogy még a negyvenkilenc cé nem létező helyét is a cége fizette. És arról sem, hogy a ház is, amiben laknak, a feleségéé. Mert ezeket akkor sem mondta el. Nem szokás egy szeretőnek a valóságot fellebbenteni.
Réka pedig levegőt is alig vett, ecsetelte tovább, miért sajgott neki azóta is ez a szakítás.
Ekkor megszólalt a hang, hogy a gép elérte a repülési magasságot, kiköthetik az öveket. Feri máris felpattant, és elindult a vécére, levegőt venni, a hátán futó verejtéket felszárítani, és végre a csendet hallgatni. Ide Réka nem követheti. Bezárkózik, és nincs az a whiskey vagy bélszín, ami kihozná őt e nyugalmas fészekből. Sosem gondolta volna, hogy egy Boeing gép vécéje lesz a menedéke egy First Class utazáson.
Úgy húsz perc telt el, amikor az egyik stewardess bekopogott, hogy jó lenne, ha visszaülne, mert viharos lett az út, légörvények is várhatóak.
Feri halálos ítéletként hallgatta végig a rámért teendőket, és előre rázta a hideg, mi vár még rá. Egy óra sem telt el, még öt hátravan.
Réka pedig ott folytatta, ahol abbahagyta:
‒ Gyereket is akartam tőled! Az megoldott volna mindent! Akkor tuti lelép az asszony, miénk a ház, örökre együtt.
Feri csak hallgatta, és bánta, amiért nem volt jó neki ott a negyvenkilenc cén. Ha ott nincs ülés, még akkor is. Elüldögélt volna egy párnán a földön. Whiskey nélkül.
Ekkor a gép dobott egyet rajtuk, többen felszisszentek. Feri kinézett az ablakon, és a sötétedő éjszakában látta, amint habos felhőkbe csap a gép orra. Valóban viharos lett az út. Újabb légörvények, métereket zuhant a gép, az utasok még nagyobbakat szisszentek.
Réka is szaporábban vette a levegőt, már nem csak a beszédtől fogyott a szusz. Már arról szónokolt, Feri miért nem mutatta be őt a szüleinek. De hát ki szokta katolikus szülőknek bemutatni a szeretőjét, horkant fel Feri magában, aztán újra kinézett, elhagyták-e a szürkés felhőket.
‒ A főnököd tudja, hogy szeretőd volt? ‒ fordult Feri felé Réka, miközben akkorát dobott a vihar a gépen, hogy az utasok felsikítottak, egy-két kézitáska pedig a padlóra huppant.
Feri összerezzent. Így hal meg, hogy Réka az utolsó emlékképe, és amikor összevakarják hamvait Szíria sivatagában, abban nagy eséllyel Rékáéi is benne lesznek. Majd kiadják a fémdobozt a családnak, és a gyerekei Rékát is elsiratják. Már nem tudta, mitől fél a legjobban, így a zsebébe nyúlt, és a bekészített B6-vitaminból bevett kettőt. Majd a whiskey-vel valahogy megoldják ezt odabenn, gondolta.
‒ Ha leszállunk, kikeresem, ki vezeti a céget. Tudnék neki mit mesélni, miket hazudtál neki is, hogy velem lehess.
Feri gondolatai ide-oda ugráltak. Réka megláthatja, hogy itt a főnöke. Bár még sosem találkoztak, de Ferit valahol bevárja majd, és azt Réka is észreveszi. Már ott kitálal, az biztos. És akkor az is kiderül, hogy Feri hol utazott. A karriernek vége! Indulhat is vissza a következő járattal! Ó, miért nem Andikával foglaltatta a helyet!
Próbálta összerendezni a gondolatait, mit tegyen. Leszálláskor valahogy kicselezi Rékát, és ő lép ki a gépből elsőnek. Úgyis a First Class utasai indulhatnak elsőként, és a főnökét csak később engedik ki a turistaosztályról.
Ebben a pillanatban ismerős hangot hallott a háta mögül. A főnöke volt az! Őt kereste a légiutas-kísérőnél. Feri lába elzsibbadt, ájulásig szédült. Milyen szerencse, hogy nem adminisztrálták át a kettő kára, ezért azt mondták, igenis ott hátul ül. Így a főnök visszament.
Feri inge egyben tapadt a hátára. Újra csatolniuk kellett az öveiket, pár mély dobás a gépen, Réka állandó visítása, meg aztán a whiskey is dolgozott a B6-tal. Félig ájult volt, már hallucinált is: Rékát sárkánynak látta, szürke felhőből kibukva, hatalmas, éles fogakkal.
Aztán hozták a vacsorát is, gyönyörű francia konyhás fogásokkal, amit azonnal visszaküldött. Nem kéri, fáj a feje, a hasa. Már újabb whiskey-t sem kért.
Sok idő telt el így, mert éppen a pilóta köszönt be, hogy közelednek Dubajhoz, megkezdik a leszállást. Feri erőt vett magán, hamarosan akcióba kell lépjen, minden figyelmét összpontosítania kell a meneküléshez.
Landolt a gép, az utasok kicsatolták az öveiket. Tapsolás, a vihar ellenére szép leszállás volt, de Feri nem tapsolt, ő majd tapsol, ha ezt megússza, gondolta. Már a táskáját fogta, és az ajtót kémlelte, mikor léphet ki rajta. Elsőnek pattant fel, és odafurakodott az ajtóhoz. De az nem nyílt. Ketten is odaléptek, hogy próbálják nyitni, de valami miatt beszorult.
‒ Nyissák már ki! ‒ kiabálta Feri, magát is meglepve, mennyire begurult. Hátranézett, Réka még biztosan szedelőzködik, de nem volt sehol. Feri ekkor látta meg, hogy eggyel hátrébb szállt le.
Elvesztem! Réka a bőrönd felvételénél fog elköszönni tőlem, és a főnök is ott fog várni. Végem, roskadt Feri magába.
Ekkor kinyílt az ajtó, és Feri udvariasan félrelépett, hogy kiengedjen másokat. Már nem sietett.
A röviditalokat kínáló fiú ekkor odalépett hozzá.
‒ Várja meg a következő buszt! Az viszi be a személyzetet a terminálba ‒ mondta Ferinek, és mire ő felfogta, mit mondott, a srác már eltűnt a gép hátsó részében.
Valóban jött egy kisebb busz, és Feri azon ment be. Közben elküldte az sms-t a főnökének, hogy várjon rá türelmesen, majd jön, a vécén van, Rékának pedig egy másikat küldött, hogy már átszállt a bangkoki járatra, ne keresse, viszlát örökre.
A főnöke az első vécé után a következő kanyarban várta. Sajnálkozott, hogy biztosan a lenyíló alkalmi ülésen utazott, és ez a cégnek is kínos. De majd panaszt tesz a repülőtársaságnál, amiért ilyen kellemetlenségük volt. Hagyjuk, legyintett Feri, és gyerünk, mondta, hagyjuk el ezt a repteret minél előbb.
Kifelé menet a főnöke feltűnően összevissza beszélt. Magánéletről, a családról, meg hogy vannak baráti titkok, és hogy sokakat összeköt egy közös rejtély. Feri nem értette. Mit gagyog, most mit akar, töprengett.
‒ Számíthatok a bizalmadra? ‒ folytatta a főnöke, és megállította Ferit a karjánál fogva. ‒ Tudod, vannak dolgok, amik jók, ha bennmaradnak a cégen belül.
‒ Igen ‒ válaszolta Feri, és az a fura torokszorító érzés újra elkapta, ami előbb a gépen a légörvényben.
‒ Nekem nem sok magánéletre jut időm. De ha már Dubajban van a meeting, akkor egy kicsit lazítani is kell. Megosztanám veled a titkomat. Ugye, megbízhatok benned?
‒ Persze! ‒ vágta rá Feri, csak jussanak ki innen minél előbb.
‒ Ma nem egyedül leszek a hotelben. Lehet, hogy az új feleségemmel. Ha elválok, elveszem.
‒ Tudok titkot tartani ‒ mondta Feri.
‒ Igyekszem most mindenben elkényeztetni a nőt. A repjegyben sem fukarkodtam.
− Értem.
− De nem leszek feléd sem hálátlan. Úgyis kinéztem már neked egy magasabb pozíciót.
Feri elmosolyodott, hat óra beszélgetés helyett így is meglesz, amit szeretne, és titkot miért ne tudna tartani?
‒ Akkor itt elköszönünk. Már vár a taxinál ‒ mondta a főnöke, és azzal lelépett.
Feri távolról követte a főnökét, kicsit lemaradva, mert az mégis csak ezt kérte. Inkább Rékát figyelte, nem ül-e ott valamelyik kávézóban. Még az kell, hogy összefusson vele.
Réka nem ült sehol. Feri így nyugodtan lépett ki a hőségbe, Dubaj párás levegőjébe, és leintett egy taxit. Ahogy beült hátra, meglátta, hogy a túloldalon is éppen akkor ülnek be egy taxiba a főnöke és a szeretője. Feri felkiáltott:
‒ Réka??
Másodközlés; a novella eredeti megjelenési helye a szerző 2021-ben megjelent Mielőtt mind megérkezünk című novelláskötete.
(Fotó: Pixabay)