Esti dallam
Esténként átölel a fáradtság,
Ahogyan a meztelen földtől
Búcsúzik a napsugár;
Szemed halk vonalára
A Hold rajzol
Halovány esti fátyolt.
Vágyakozás
A lesütött szemű csillagok,
Mint halk szavú inasok
Már mind a Holdat várják,
De ők még a Nappal nézik egymást;
A másik titkával szállnának messze,
A szemérmetes égbolton a végtelenbe.
A Nap csókja
A Nap fáradt ráncaiból
Aranyat csókol az égre,
Aztán a végtelenbe kúszó Hold dalából
Hajnalt fest egy másik földrészre.
Hideg éjszaka
Lassan lépked a Hold az égen,
A rideg díva hideg fényt ont,
Az éjszaka félni kezd
És beleborzong.
Hajnali utazás
A Hold ezüst fényéből
Sötét leplet sző az éj;
Komor fejét leszegi,
És elindul a Nap felé.
Virrasztva száll felhőkön,
Bandukol városok felett, szikes mezőkön,
Csüggedt fejét őzek suhanó árnyára hajtja;
A távolban a hajnal már szárnyát bontja.
***
Csönd a felhők között
Az éjszaka csupa titkában
Csúszdákon és mászókákon
Csillagok szélére és a Föld mélyére másztam:
Álmomban talán magamat is láttam.
Hajnalban aztán sűrű csönd lett:
Mozdulatlan és néma:
Nem bántott, nem kérdezett,
Csak hangtalanul lebegett.
A láthatatlan semmi ölel most védtelen:
Mindenemet a mázsás könnyűségnek tartom;
Csak a lelkem bolyong messze,
Valahol a végtelen fellegekben.