Hát, kedveskéim, Isten hozott benneteket a konyhaoskolámban. Igencsak szép az az igyekezet, amivel idegyüttetek, életetek jobbítása végett, de ne higgyétek, hogy a házassággal menten a Szent Bálint virágoskertjébe juttok. Nem köll mindent ehinni. Én mondom nektek, a Stanci, hogy az élet nem aranygalyuska, legföjjebb egy jó tojásos nokedli.
Az a baj veletek, hogy assziszitek, a nokedli az csak úgy van, magától. Ábránduljatok ki ebbő a kényelembő, aranyoskáim, mielőtt teleríjjátok a kötényeteket.
Első teendő az intézés: mielőtt nekilácc a főzésnek, tedd ki az uradat a konyhábó. Nem odavaló. Kűdd el lovat patkolni, vagy malterolni, de pénzt az ne adj a kezibe, különben mehecc érte a kocsmába, akko meg má minek a nokedli? Nem igaz?
Na, ha nincs má ott az urad és még a macskát is ezavartad, fogod a lisztet, és kimersz belőle két bögrével az edénybe. Ügyejjé rá, hogy a tál legyen mindig a csípejed fölött egy arasszal, különben görnyett öregasszony lesz belőled a lányod menyegzőjére.
Továbbá: nem a fejed magasában kezded el szórni a lisztet, mert az bele fog ülni a mellyed közé, és megtésztásodik benne, mire kifő a galuska, estére meg má bele is szárad, és akko hiába pislogatsz a szűzmáriakék szemeiddel a sötétbe, nem lesz abbó gyerek egy se. Azér nem köll ezt annyira szentírásnak venni, mer láttam én má a karomon varjut. Higgyétek el, aranyoskáim, minden megtörténhet.
És most figyejjetek, mer jön a tudomány, azt pedig komolyan köll venni. Az írások szerint a nokedli készítéshez való víz legyen állott, mert az állott víznek van csak ideje megszentelődni. Megszentelődés nékű nincs nokedli. Szigorúan három éjszakát álljon a víz, ne többet, mer attó kezdve má az ördög jár rája. Odamegy az edényhez, oszt belecsurgatja a nyálát, úgyhogy betakarva köll tartani a veder tetejét egy szűzfehér puha vászonnal. A nokedli készítését a vízpróbával kezded: az ördögjárta víznek nem köll szítás, fortyog az magától.
Na, szóval, fogod a vizet, és ekezded belecsurgatni a lisztbe, de lassan. Jaj, az a baj veletek, hogy mindent ekapkodtok. Még a férjhőmenést is, pedig anná erősebb a tészta, minné tovább szokja egymást a liszt meg a víz. Én mondom ezt nektek, a Stanci, aki a Vízvári Mariskátu tanúta meg az élet sava borsát.
És most jöjjön a kényese, a tojás, minálunk csak mony. Először is. Tanúd meg a fogását. Két marokkal, egyszerre. Ha megvan, gyühet a repesztés. Két ujjal ráfogsz a tojás ajjára, közepén a tál széléhez vered, mutatóujaddal főhúzod magad irányába a főső résztit. Ha kinn van a belseje, megmustrálod a zigótáját. Van-e olyan sárga, mint a szomszédé, mer ha nem, üss fel egy másikat, legyen benned büszkeség. Na, most fogod szépen a vellát, és addig vered a monyokat, míg habzani nem kezdenek.
Most pedig vissza a nokedlihő. A szaggatást és a zsírbarakást bízd anyádra, higgyed el, jobban jársz. De egy dógod még van vele. A sózás. Csak bátran, nem köll úgy félni a szerelemtő, aranyoskáim, akárhonnan jön is, csak legyen. Én mondom ezt nektek, a Stanci, aki tuggya, mitő hullik a verébnek a tolla.
Másodközlés, az írás eredeti megjelenési helye a Szóbanforgó online irodalmi portál.
(Fotó: Victoria Emerson, kép forrása: Pexels)