Kapaszkodik a nembagoly fején. Billeg. Tűri, hogy lökdösse a szél. Elviseli a borzolódást. Próbálja nem észrevenni a hátbőrén szántogató hideget, mert a nembagolyról látni rá legjobban a hurokban végződő, széles kőösvényre. Már elzörgött rajta az aznapi utolsó guruló, büdös emberdoboz is, és Csje még mindig nincs sehol. Pedig ilyenkor szokott hazaszállni.
A sok gyöpös agyú öreg csóka, aki mindig párban jár, nem mer idáig felrepülni. Amikor az emberek a hurokösvény körül álló három emberodú legnagyobbikára, az üreges, hangot adó kőszál tövébe ültették a nembaglyot, a csókacsapat először szidalmazta, aztán ütlegelte. Végül ráuntak, de a sziklaszálat azóta elkerülik. Az ostobák! Ő bezzeg…
Felcsalta ide azt a kis begyes közleányt, és Csje rögtön belezúgott. Ő is bele van esve valószínűleg, mert különben minek kínozná itt magát a nembagoly két nemfüle között egyensúlyozva. Az idei tojásrakásról már lekéstek, de még úgyis fiatalok. Kjaar papa szerint a következő nyáron összejöhet nekik egy kéttojásos fészekalj. De jaj, addig együtt is kéne maradni! Kettejüknek ez még nem megy stabilan. Szeretnek néha külön úton járni. Csje amellé az emberodú mellé, ahová a félig megevett ételt rakják ki szürke, magas dobozokban. Ő maga pedig a kőszálas mögötti kis emberodúhoz, ahol az emberfiókák érdekes, csillogó holmikat hagynak néha a gyepen. Ketten vannak, mint az ő és Csje reménybeli kicsinyei. Érdekesen játszanak, és érdekes hangokat adnak ki közben. Egy klassz harci rikoltást már el is tanult tőlük. Góóól!
Ő és négy testvére épp, hogy kirepült, amikor a mama meghalt, és Kjaar papa azóta még nem talált új tojót magának. Megtapasztalhatta, milyen fontos, hogy egy friss pár legalább két évszakot együtt töltsön, mielőtt elkötelezik magukat, úgyhogy tisztelnie kell Csje és az ő kapcsolatát! Csje viszont néha élelmet visz Kjaarnak a szürke dobozokból, és Kjaar mesével viszonozza, mintha Csje a fiókája volna. Vagy, mintha… Na, neeem! A nyár ugyebár megvolt Csje mellett, és mindjárt leesik az első hó… Csje miért akar jóban lenni Kjaarral? Ismeri vajon a kétévszakos szabályt? Sosem beszéltek róla, egyszerűen csak összeálltak itt a kőszál tövében. Messze, de nem túl messze a csapattól, saját zuguk van. Már néhány ágacskát, és a hűlő időre való tekintettel pár cafatnyi ember-póttollat is hordtak bele.
A hurokösvény körüli összes emberodú nyílásai bezárultak közben. Mindenki a fészkében rendezkedik, neki is ezt kéne tennie. Vagy annyira elbambult, hogy Csje közben észrevétlenül haza is térhetett? Mindegy, megnézi.
A fészkük üres és hideg. Igazítgatja a gallyakat, a szúrósabbakra ráhúzgál egy puha póttollat. Az ember is szereti a csillogót, ennek az egyik szélén is van egy egész sor fényes, lapos mag. Ehetetlenek, de szépek. Megvan! Megnézi, az emberfiak hagytak-e ma valamit a füvön. Délután sokszor kiabálták a góóólt, ilyen hangok után gyakran lehet találni dolgokat.
A nembaglyon ücsörgéstől merev szárnyakkal a játszóhelyük fölé ível, de az utolsó pillanatban visszakapja landolásra nyújtott lábait, és inkább a kopasz diófára ül. Csetepaté! A két emberfi kigurul a gyepre. Felváltva kaszálják el a másik lábát, földhöz csapkodják egymást. Az emberanya rájuk rikolt, mint egy jó tojóhoz illik, még a csupasz szárnyvégeit is összeverdesi. Mit is vijjog? Ippon, ippon!
Hát kell ez? Szép kis pihepuha családi élet! Csje biztos utálná ezt a hangzavart, azért is költözött ővele ilyen magasra.
Dolgavégezetlenül, újabb fészekanyag nélkül röppen vissza a gallykupacra. A legszéléről éppen látszik a nembagoly. Most mintha magasabb lenne. Csje! Csje!
Másodközlés; a novella eredeti megjelenési helye a Litera-Túra Művészeti Magazin.
(Fotó: Mauriciooliveira109, kép forrása: Pexels)