novella

Szabó Dóri: Kérdőjel

Perverz boldogság lesz rajta úrrá, amikor néhány másodperc és egy-két öklendezés után a szájában lévő kézfején érzi, ahogy végigsiklik valamilyen félig szilárd, félig nyúlós, meleg massza.

novella

Isik Réka: Kicsengettek

Szapora léptekkel távolodunk, ám ő csak áll a lépcső tetején, és elhord mindennek. A szégyen fojtogat, azt kívánom, bárcsak abban a pillanatban meghalnék. Igazgatói megrovás. Miután kimondja a végső ítéletet, hátat fordít, és eltűnik a szemünk elől.

novella

Ács-Fehér Kinga: Majd holnap kedves leszek

Rohanok vissza a fekete lyukhoz, nyakig belezuhanok, átkozom magam, ostoba!, ostoba!, mert tudom jól, hogy Dávid egyszer azt mondta, a legóban és a Kinder tojásban is a használati utasítást szereti a legjobban. Már csak két perc, bélés mögött van, mély levegő, minden frankó lesz.

novella

Bali Anikó: A kakukkfióka

Ő az anyjával élt a faluvégen, egy régi parasztházban. Apja korán meghalt, rokonait nem ismerte. Amíg alsósok voltak, Zola gyakran megosztotta vele tízóraiját, iskola után pedig együtt tanultak. Lassan több időt töltött Zoláéknál, mint otthon. Tetszett neki a nagy gazdaság, az apát övező tisztelet, a gondos, szerető anya. Szívesen segített barátjának a házkörüli munkákban, de a kisebb-nagyobb csintalanságokban is benne volt. Egyszer majdnem leégették a szénás pajtát, amikor titokban újragyújtották a felnőttek által eldobott csikkeket. Egy másik alkalommal a traktort indították be a mezőn, és belehajtották a szomszéd présházba. Kamaszkorukra Zola a KISZ-ből átmentett ifjúsági klub vezéregyénisége lett. Az autók, motorok iránti rajongása még az idősebb fiúkban is elismerést keltett. Laca csendben követte barátját mindenhová, buzgón bólogatott, ha Zolának megerősítésre volt szüksége a lányok előtt. Neki esélye sem volt bekerülni a menő társaságba, csak Zolával jutott el a Balatonra, vagy a szomszéd falvak diszkóiba.

novella

Szép Csenge: Emlékszem

Emlékszem az openoffice kijózanító neonfényére, az üres poharak érintetlen halmára a hetediken. Emlékszem a női mosdó ajtaját díszítő táblára, az “árulkodó” nedves cseppeket kérem távolítsa el a wc deszkáról.