A Liberanos Akadémia 2026-os pályázatára érkezett alkotás.
Tímea utolérhetetlen történelmi regényeket írt. Történészek is megirigyelhették volna azt az állhatatosságot, amellyel beleásta magát aktuális témája anyagába. Kérlelhetetlenül szívta magába a tudást, hogy minél pontosabb korképet rajzolhasson. A levéltárakat ilyen mértékben évtizedek óta nem forgatta fel senki. Nem érte be azzal, hogy a hiányzó ismereteket fantáziája segítségével egészítse ki. A múlt tényeinek legcsekélyebb (akaratlagos) megváltoztatása is elkeserítette; a történetek önkényes kiszínesítésétől valósággal irtózott. A maximális hitelességre való törekvés hajtotta őt előre. Az eseményekben eleve meglévő regényességet akarta megragadni (vagy ha úgy hozta a sors, ennek hiányát, de legalábbis csendesebb voltát). A diadalok, a látványos eredmények, a hathatós cselekedetek mellett bizonyos tettek hiábavalóságát, esetlenségét, szertelenségét is látni engedte, egyszóval emberi, esendő voltukat. Szinte szárnyalt a kutatómunkája során. Az igazsághoz való közelebb jutás eksztatikus állapotban tartotta. Ahogy kibomlottak előtte addig nem sejtett összefüggések, eltitkolt, de fontos tévedések, mulasztások. Ahogy bepillantást nyert azelőtt ismeretlen mozgatórugókba. Ahogy beleélte magát a történelmi szereplők sorsába, lelkiállapotába, döntéseibe vagy épp döntésképtelenségébe, a legnagyobbakétól a legkisebbekéig. Hogy minderről egyenesen, de rokonszenvvel beszámoljon. Miközben objektivitásra törekedett, írásai parázslottak, és mélyen emberiek voltak. Tehetségének egyik fele abban rejlett, ahogy feltárta a múlt építőköveit, a másik fele abban, ahogy azokat papírra vetette. Regényei egyszerre közvetítettek páratlan történelmi és irodalmi értéket. Aki olvasta őket, időutazással határos élménynek lehetett részese.
Mindazonáltal igen nehezen érvényesült. Művei fogadtatását messze nem élte meg akkora öröm és sikerélmény közepette, mint a kutatást és az írást. Nehezen mutatta meg, illetve adta el önmagát és a munkáit. Egyedi látásmódját a többség valóban nem értékelte igazán. Annak az értő kisebbségnek viszont, amely lelkesedéssel hallgatta, túlzott kishitűségében és maximalizmusában nem hitt. Biztatásukat hamis, eltúlzott nyájasságként élte meg. Valahol mélyen érezte, hogy reakciójában aránytalanul sok az elutasítás, de már nehezen látott át saját keserű érzésein. Elégedetlenségét, a sikertelenség fájó érzetét ugyanakkor igyekezett minél jobban palástolni. Arcára mosolyt parancsolt: annak derűt kellett sugároznia! Úgy tett, mint aki megtalálta helyét a társadalomban, a szakmában. A látszathoz egyszer talán hozzáváltozik a valóság is, gondolta. De már hosszú ideje változatlanul nagyon kicsinek, elszigeteltnek és sikertelennek érezte magát.
Magára erőszakolt, a látszatra nagy hangsúlyt helyező viselkedésével összhangban interjút szívesen adott. Így vendégül látta annak a népszerű romantikus magazinnak a szerkesztőjét is, aki történetesen a lakásán kívánta őt meglátogatni. Tímea írásaiban minden emberi dolog helyet kapott, így jelen volt a lüktető vágy is, a testi szenvedély, amely az embereket minden korban fűtötte.
A látogató álmélkodva ült le az írónő dolgozószobájában, melyben körös-körül számtalan polc roskadozott történelemkönyvek, atlaszok és életrajzi művek alatt. Az íróasztal egyik szélén lexikonok feküdtek, a másikon kéziratok tömege fenyegetett a lecsúszással. A szoba elmélyült munkáról tanúskodott.
– Azt hallottuk, kedves Tímea, hogy ön pompás romantikus elbeszéléseket ír!
– Igen, így van! – válaszolta az írónő rezzenéstelen mosollyal, derűt sugárzó, már-már csodálkozó tekintettel.
Amikor másnap leült íróasztalához, arca ugyanazt a derűt sugározta. Oly sok ideje mutatta már ezt az arckifejezést mások előtt, hogy ő maga is elhitte. Ezekben a napokban néhány dolgot átrendezett a szobájában. Pár dologtól megvált, és volt, amit újonnan beszerzett. Amikor később egy tévétársaság is eljött, hogy riportot készítsen vele, dolgozószobája nem okozott csalódást a kamerának. A falra kifüggesztett, egzotikus üdülőtájakat és naplementét ábrázoló poszterek, a tiszta, rendezett íróasztal sarkaira odahelyezett, ízlésesen erotikus szobrocskák kétséget kizáróan hirdették: itt alkot – mindig is itt alkotott – az elragadó szerelmes történetek pajkos fantáziájú szerzője.
Fotó: cottonbro studio, kép forrása: Pexels