Tag: Lovass Adél

Édesapám is ezt csinálta. Alkoholista volt. Mondjuk anya mellett én is az lettem volna. Édesanyám mindig mindenki másban látja meg az élete megrontóját. Mikor elváltam, hét éve, azt mondta, szégyent hoztam a fejére.

Leszedem a meggyeket, a fülemre is akasztok belőlük. Fülbevalónak. Bordó színű a fülbevalóm. A tenyerem is bordó. Azt játszom, hogy véres, majd lenyalom gyorsan. Sós a tenyerem. Meg meggyízű. Finom.

Mondjuk nagymami engem sem szeretett. Egyszer, amikor elvitt minket a diósgyőri várba, engem meg a tesómat, akkor a vár tetején én letoltam a nadrágomat és mutogattam a fenekemet, és nagyi rám ütött.

Hetek óta nem kívánja az ételt. Amióta megtudta a dolgot, azóta alig eszik, alig alszik. El kellett ide jönnie. Látnia kellett.

A kislány lelkesedése alábbhagy. Kezébe vesz ő is egy csövet, kipattintja az első magot és halkan mondja: – Nem hiszel nekem, Tánti.

A poklok kapuját látta-e benne tátongani, vagy mit, de olyan átszellemült volt egész lénye, hogy szinte teljesen megfeledkezett a környező világról. Rólam is.

Először csak az implantátum behelyezésével járó műtéti eljárások mozdulataira tudtam gondolni. Ahogy a mell mirigyállománya, a vöröses izom, a sárgás zsírszövetek szétválasztása történik.

Kitapogatja most a gátizmokat. Nem, nem ott viszket, hanem hátrébb. Aranyere lenne? A gát húsa kemény, sima. Nem úgy, mint az első után.

Akkortájt költöztek a szomszédunkba Ica néniék, mikor ezt a rajzot készítetted. Emlékszem, ahogy az ismerkedés első lépcsőfokaként az idős asszony áthívott minket és tejfölös lángossal járt a kedvünkben.

És jött is a Lajos azonnal, ki is mentünk a teszkóba, de azt láttam, ma mindenki megbolondulhatott, mert ott meg a biztonsági őr kötözködött belém, így mérgemben átmentünk a szomszédos obiba, ahova, valami csoda mód, beengedtek mindenkit, 65 alatt, felett…

Két hete, mióta tart ez az őrület, alig alszol, mesélted zokogástól elcsukló hangon, amiben az volt a legkülönösebb, hogy könnyek nélküli öklendezésnek tűnt. A könnyek elfogynak egy idő után – mondtad és én szinte szégyelltem, hogy férfi létemre épp azokat szárítottam fel arcomról a papírzsebkendővel. De nem lehetett ép ésszel, sírás nélkül kibírni ezt a tébolyt.

Mi? Hogy emlékszel a csokornyakkendőre? Te jó ég! Nem csodálom! Nagyanyám mániája volt. De mikor beültetek mellénk a padba Valika nénivel és Katival, azonnal elfelejtkeztem minden kellemetlenségről.

Nézd, idefigyelj! Kimegyek pizsamába’, köntösbe’, mert csak be kén’ fűteni reggel, megyek hátra a kazánhoz, oszt ezek a rossz térgyeim már nem úgy szolgálnak ám, mint annak idején, megyek, oszt nem bírok lépni, aztán meg lépnék, de csak úgy csúszik a betony, hisz csak esik, meg esik az a nyavalyás hó.

Már hetekkel karácsony előtt készült anyám. Törte a diót, tisztította a mákot. Átnézte, átszitálta alaposan a tölteléknek valót, egy kemény héjdarab se maradjon benne.

Édesanyám sokat bosszankodhatott miattunk, de bölcs parasztasszonyi eszével belátta, hogy ilyen a gyermeki természet. Megpróbálta a maga felállított szabályokat úgy betartatni velünk, hogy abból tisztességet és becsületet tanulhassunk.

Az ablakfélfa mélyen belevájódott a nő homlokába, csakúgy, mint agyába az események. Jó lenne már végre nem erre gondolni, megenni azokat a sütiket, meginni rá egy sört s túllépni ezen az egészen. De hogy lehetne?

– Anyád csak akkor fogja tudni átlépni a határait, melyek akadályozzák a kiteljesedésében, ha átéli mindezeket veled kapcsolatban. Az ő szeretete annyira erős és mély irántad, hogy teljesen át fogják formálni a veled történt események. És nézd: a kettőtök kapcsolata így sem szakad meg! Te az eset után a színfalak mögül fogod segíteni. Együtt fogjátok végezni azt a feladatot, mellyel megbíztam őt.