Félálomban
Az álom és az ébrenlét
Ceruzái rajzolják a hétvégét.
És míg egymással kergetőznek a grafithegyek a papíron,
Hagyom, hogy a színek hullámzása ringasson.
A félálomban májusi kertet rajzol a képzelet:
Sűrű és sötét földet, a földön sokszínű zöldet,
A zöldek között vidám színeket:
Gőgös lilát, játékos cikláment,
Aztán merengő bordót, kacér pipacsot,
A fűben megbújó koszorúslány-pitypangot.
Most nem húz az égre szigorú vonalakat a sötétkék,
Csak kisöccse mosolyog, az égszínkék;
A halványan satírozott ég alatt
A farakáson macskák alszanak;
Az egyik már reggel óta ott pihen,
A másik valahonnan messziről érkezett.
A kerítés mentén a végtelenbe futnak a gyümölcsfák,
A rozmaring örök hűségével nézi a diófát,
A levendulák borbélyillatú bókjai,
A bókoktól elalélt vaníliavirágok csókjai
Szanaszét szállnak a kertben, mint az örök délután;
Úgy illatoznak, mintha búcsúba készülnének ezután.
A muskátlik egész nap nézték a macskákat,
A lopakodó félhomályban összeborulva most róluk pletykálnak;
A vadvirágok dús illatokkal hívogatják a méheket,
A falevelekről lassan lecsöppen a szürkület,
Az estébe a távolból egy harang szól,
Vagy ez már a hajnali harangszó?
Így jött el a reggel: puha macskalábakon
Lépkedett a hajnali álmok felett,
Aztán az ébrenlét kezébe tette a színeket,
Hogy a kelő Nappal álmodják tovább a kerteket.
Advent negyedik vasárnapján
Ködben fürdőzött az erdő;
Mikor az angyalok és az őzek félénk öleléséből
Egyszer csak útra kelt a hajnal semmibe szálló fehér fénye,
Hogy lánggá foganjon a viasz-anyaméhben.
Reggel óta párában ázott az egész vidék;
Aztán délutánra a tűlevelekből elhalkult a csöpögés,
A falura pedig leereszkedett a várakozás,
Mint tűnődő gondolatra az ásítás.
Az utcákon a páracseppek mellé szegődtek
A gyertyagyújtásra igyekvő léptek;
A hajnal már a szürkület fényeként szállt szerteszét:
A négy ikertestvér az égbe rajzolta a füstszagú reményt.