Helyszín:
Ismerjétek meg a Kalaallit Qimmiat-tot, azaz a Grönlandi kutyát
Amikor 12 évvel ezelőtt először jártam a messzi északon, nem különösebben érintett meg a vidék. Unalmasnak találtam, kietlennek és rendkívül lehangolónak. Aztán újra meg újra visszatértem, és lassacskán elkezdtem megismerni és megérteni az innuitok földjét. Az egyik kirándulás alkalmával bekövetkezett brutális kölyökkutya-támadás örökre megváltoztatta a viszonyomat a távoli vidékkel.
Ez a kutya nem úgy Canis lupus familiaris, ahogy azt mi gondolnánk. Nem háziasított, viszonylag rövid ideig él – viszont nélkülözhetetlen társa a grönlandi őslakosságnak. Az állatok elég hangosak, ezért a városok határában kialakított kutya-parkokban laknak, ahol a gazdáik 2-3 naponta ellátják őket eleséggel és vízzel. Simogatásuk nem kívánatos, ezt én természetesen minden körülmények között betartottam. De viccet félretéve, a kifejlett egyedeket valóban nem szabad simogatni, “félvadon”, láncon élnek és munkára vannak trenírozva. Nem ildomos a kutyaházak közelébe menni… (A kölykök ezzel szemben szabadon szaladgálnak, és nagyon barátságosak)
Az, aki nem a sarkkörön túl él, és mondjuk nem része a mindennapjainak a bálnavadászat, a lékhalászat, a jegesmedve-üldözés és egyéb, -30 fokban csodálatosan űzhető polgári huncutság, az ne gondolkozzon ebben a fajtában. A helyiek azt mondják, evolúciójában a fajta közelebb áll a farkasokhoz, mint a kutyához.
A Greenland dog különösen védett – Grönlandra tilos kutyával beutazni, kivételt csak a segítő,- és rendőrkutyák élvezhetnek.
A fotó úton Ittoqqortoormiitba készült. És ez nem vicc.